Az én drága ki unokám
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.
Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.
Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.
Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.
Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.
Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.
Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.
Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.
Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.
Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.
Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.
Az erő, mely, ha néha enyhül,
Ha néha mégis elgyengül,
Akkor se hagyd el magad
Mert küzdeni kell,- hogy légy szabad!
Hagyd el a régi rosszat,
Hogy többet soha ne okozza
Fájdalmad velejét!
Engedd el hát, ne figyelj rá
Legyél mindig jó és vidám!
Hagyd a bút a búsba,
Hogy téged soha ne kössön gúzsba!
Örülj hát, minden apró jónak!
Örülj, hogy fetrenghetsz a hóba!
Vagy, ahogy láthatod a nap sugarát
Érezheted a föld talaját.
Engedd, hogy segítő kéz elérjen!
Légy vidám hogy ezt megtette!
Felrázott és felemelt
S ezt mind igénybe vehetted!
Keresd meg magadban a jót
S engedd látatni a valót
Mutasd meg ki is vagy igazán
Engedd, hogy megismerjen a világ!
S ezek után légy büszke magadra
Hogy igen is, amit akartam
Küzdelem,- s annyi idő után
Bármit elérhetsz, amit akarsz igazán!
Ha néha mégis elgyengül,
Akkor se hagyd el magad
Mert küzdeni kell,- hogy légy szabad!
Hagyd el a régi rosszat,
Hogy többet soha ne okozza
Fájdalmad velejét!
Engedd el hát, ne figyelj rá
Legyél mindig jó és vidám!
Hagyd a bút a búsba,
Hogy téged soha ne kössön gúzsba!
Örülj hát, minden apró jónak!
Örülj, hogy fetrenghetsz a hóba!
Vagy, ahogy láthatod a nap sugarát
Érezheted a föld talaját.
Engedd, hogy segítő kéz elérjen!
Légy vidám hogy ezt megtette!
Felrázott és felemelt
S ezt mind igénybe vehetted!
Keresd meg magadban a jót
S engedd látatni a valót
Mutasd meg ki is vagy igazán
Engedd, hogy megismerjen a világ!
S ezek után légy büszke magadra
Hogy igen is, amit akartam
Küzdelem,- s annyi idő után
Bármit elérhetsz, amit akarsz igazán!
Mondd ,hogy szabad szeretni téged?,
Hogy a terhedre ne legyek soha,
Mondd hogy tudnál szeretni engem?
hogy a szívemet ne bántsd meg soha.
Talán elég,ha álmaimban látlak,
s néha-néha hallom hangodat?
halkan,suttogón,ahogyan leszáll
a bíborba öltözött vörös alkonyat.
S mondd!Elég,ha álmaidban látsz csak,
angyalként simítva végig arcomat?
Hogy fájdalmat ne okozzunk másnak,
s szívünket ne marja bűntudat soha.
Tudom milyen a szabadság,
mégsem vagyok szabad,
tudom hol a hontalan,
szabad szabadság.
Ameddig kiterjesztem karom,
addig mehetek unos-untalan,
s majd ha már nem akarom,
megállhatok valahol.
Néha körbe-körbe szállok,
mint a sas,a levegőben,
de egy nap bezárul a kör,
én benne maradok egyedül.
Fojtogatom magam saját magammal,
és fuldoklás közbe csak nyelek,
egy kis időre levegőhöz jutok,
nevetek,s majd szenvedek.
Addig nem lehetsz szabad,
míg el nem hiszed szavad.
S míg tudod mi az,mit érzel,
addig csak játszol a fél-késszel.
Majd ha amint tudod,
ki is állsz mellette,
akkor hidd el lehull a bilincs,
mi értékeid ette.
Szerethet a szív órákon át,
de míg háborog és keres,
addig nem talált honra,
és boldog nem lehet.
Ha lenyugszik szépen,csendben,
s nevetve figyel a melegben,
tudni fogja mit mindig is tudott,
ott van szíve,hol a nap nyugodott.
Ha nem vagy eltévedek,
perceim céltalanok,
s bolyongok,
mint fényüket vesztő,
útjukat tévesztő
hullócsillagok.
S nem vagyok.
Csak néha egy lélek,
kit reménye felkap,
s visz egy mocsár felett...
olyankor a felhőkön át
ráhajolok a rózsák szirmára,
s onnan illatokat csenek
a szél szelíd selymes hajára.
Ha nem vagy, eltévedek,
s nem találom helyem,
kóboran lüktet a szív,
szédül a vér is ereimben.
Csókjaid méz- szava csak,
szárnyat oldó szent dal,
és mikor nem szól,
csak vagyok, rohanok,
a könnyek völgyébe zuhanok,
fáradtan és árván,
mint szárnya-vesztett angyal...
perceim céltalanok,
s bolyongok,
mint fényüket vesztő,
útjukat tévesztő
hullócsillagok.
S nem vagyok.
Csak néha egy lélek,
kit reménye felkap,
s visz egy mocsár felett...
olyankor a felhőkön át
ráhajolok a rózsák szirmára,
s onnan illatokat csenek
a szél szelíd selymes hajára.
Ha nem vagy, eltévedek,
s nem találom helyem,
kóboran lüktet a szív,
szédül a vér is ereimben.
Csókjaid méz- szava csak,
szárnyat oldó szent dal,
és mikor nem szól,
csak vagyok, rohanok,
a könnyek völgyébe zuhanok,
fáradtan és árván,
mint szárnya-vesztett angyal...