- Elvárod tôlem
hogy megértselek;
s ha nem teszem...
azt hiszed hogy
nem szeretlek.

azt hiszed rólam
hogy nincs látóhibám;
pedig rövidlátó vagyok
és a vélményem is
lehet hogy azzal jár.

gondolj egy életet
látóhiba nélkül
- milyen jó is lenne
a megértés útján járva
mindenki békében ül.

... sajnos a látóhibáink
sokfélék lehetnek,
és sokféle vélemények,
egymással keveredve,..
néha összevesznek.

Ülök a csöndben és hallgatom a szívverésem,
Néha kihagy, néha mégsem.
Vagy vadul dobol indulót?
Nem, ez csak a csönd hangja volt.

Kinn szél csapkodja az ajtót, nyikorog is rendesen,
S én egyedül idebenn ülök a kenetlen szekéren,
Döcögve haladok,
Aztán mégis-mégis, újra, meg újra felgyorsulok,

Nincs itt az idő, mégsem!

S csak hallgatom a szívverésem,
Csöndben ülök, hallgatok,
És hallgatom a szívverésem.

Olyan jó volt szeretni téged ,
bár tudom hogy hazudtál nekem ,
s mégis ,most is fülemben hallok
minden szót , mit suttogtál nekem .

Olyan jó volt szeretni téged,
bár tudtam :csak játszol velem ,
s mégis ,mégis oly boldog voltam
amíg te itt voltál velem .

Olyan nehéz feledni téged ,
akartam hinni hogy szeretsz !
Még ha nem is oly tisztán és szelíden ,
ahogyan téged én szerettelek .

Olyan nehéz elválni tőled !
Szívem még most is lázasan dobog ,
utánad vágyik oly szelíden ,
ahogy a reggel várja a napot .

Olyan nehéz !S most eltűnök mégis !
Ahogy a szellő a néma fák felett ,
nem hagyva hátra magam után semmit ,
csak megkopott ,sárgult emlékeimet .

Ne légy szomorú,ha bántanak,
azért még süthet neked is a nap.
Tudom,hogy az élet sokszor kemény,
de egy magad fajta is remélhet még.
Életünk során sokszor fagyni fog,
de néha a nap is felragyog.

Ne légy szomorú,ha elhagynak,
valaki mindig lesz,ki megvigasztal.
Van még olyan is,aki szeret,
és édesen rád nevet.
Töröld le a fájdalom könnyét,
és mond ki bátran,hogy van még remény.

Ne légy szomorú,ha szegény vagy,
a szíved attól még nagyon gazdag.
Harcolj bátran,és keményen,
küzdj harciasan,de csak szerényen.

Ne légy szomorú,ha beteg vagy,
lesz majd,aki szívesen támogat.
Ápol,ha fáj a szíved,és tested,
így te is vidámabb lehetsz.

Egy régi utcán akác virágzott,
Lehullt szirmokkal a szellő játszott.
Három kisleány futott a fényben,
Selyemruhájuk lebbent a szélben.

Kék ruhás lányok mi voltunk hárman.
Nevetve, vígan mentünk a nyárban.
Gondtalan napok, fiatal évek,
Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.

Édes remények, szerelmes álmok,
Elszálltok-e, vagy valóra váltok?
Találgattuk, hogy meddig kell várni,
Eljön e majd a mese királyfi?

Hittünk csodában, hittünk a mában,
S széjjelszóródtunk a nagyvilágban.
Szép volt az élet, tettük mi kellett,
Elfért a gond is a boldogság mellett.

Az emlékek néha még visszajárnak:
Vajon az álmok valóra váltak?
Család és munka, öröm és bánat.
Mi más az élet? Csak ebből állhat.

Most már lejárnak sorban az évek,
Kinek keveset, vagy többet mérnek.
Egyikünk már az út végét járja,
S lassan majd mi is megyünk utána.

Kék selyem ruhás egykori lányok,
Elfújja a szél az akácvirágot.