Oly kevés kell a boldogsághoz!
Néha elég egy forró ölelés,
egy kedves szó, amely elvarázsol
akár a hívó messzeség.

Oly kevés! S néha ez is oly sok!
Hiába vágysz rá szüntelen,
elillan tőled lepkeszárnyon
akár a múló képzelet!

Ülök kint a balkonon, cigaretta kezembe
és gondolkodom, ez az élet tényleg nekem való-e.
Nincsen sem palotám, sem korlátlan életem
Csak a társaság, mely körül vesz engem.

Nem vagyok én telhetetlen, nem kell az egész élet.
Csak szeretném azt hogy boldogan éljek.
Megvannak a barátok a pénz és az elismerés
De ez nem minden, ez csak a körítés

Egy ideig azt hittem hogy a körítés a fontos
De rájöttem , ez előre nem rúgdos.
Nem segít az életemet előre meg írni
Mit fogok később majd elmesélni


Elmondom majd fiamnak milyen szép az élet
De azt is hogy ebből ő már szépen meg nem élhet.
Elmondom én neki az élet csínját bínját
De nem fogja elhinni, mivel ő már mást lát.

Látja majd a szépet, a jót, a különbséget
De nem tudja átérezni, a felnőttséget.
A fiatal elme, mindig máshogy ragyog
Ő miért ne tudna fellőni egy újabb nagy csillagot?

Egy csillagot mely megtudná váltani a világot
Istenem, bárcsak lenne ilyen a világod
Bárcsak igaz lenne, minden mit elhiszünk.
Bárcsak az álmaink írnák az életünk.

Ha minden mese igaz lenne
Ha minden madár szárnyra kelne
Nem lenne mi szárnyat szegne
Minden ember boldog lenne.

Mert ez a világ boldogságra született.
Nem a búra s bánatra mely szüli a versemet.

Megvan minden boldogságom, megvan minden vigasságom
Mégsem érzem hogy meglenne, belülről az igazságom.

Nem tudok a lelkemmel zöld ágra vergődni
Mely segítene a helyes irányba tévedni......

Nem látom a helyes irányt, nem szabja meg senki
Nehéz az életet, irány nélkül élni.
Érezem a jót, és hogy mit kellene tenni.
De nem húz az elme, mert éppen jobb a semmi.

Jobb az üresség, és a méltánytalan élet
Talán egyszer majd, észhez tér a lélek.
Elindítja újra, a megtört élet útját.
És megpróbálja tovább vinni amit régen elvárt.

Felhozni a régi álmot, melyet gyerekként képzelt
Mikor még sokkal jobbnak tűnt az élet.
Felveszi a harcot a gonosz igazsággal
És legyőzi mert az álmok minden felett állnak.

Álmodja a tökéletest a jót, a szépet.
Mert az elme ezért több mint az élet
Boldoggá teszi azt is ami nem valósult meg
Mert elhiteti azt hogy minden megtörténhet.

Szeretlek. Ezt megmondom őszintén
Mert nem bírok azzal hogy néma vagyok
Sokáig azt mondtam hogy egyedül vinném
A terhet mert terveim nagyok

És most ugy döntöttem hogy minden
Mit egyedül eddig elvittem
Tul nehéz egyetlen embernek
Kérlek segíts hogy én is segíthessek
Mert együtt erősebbek lennénk
Mi kettten mindent elviselnénk
Én megvédelek hidd el ha kell
És az életemnál jobban érdekel
Az hogy te itt vagy melettem,
Tudom hogy nincs mitől félnem
Csókollak és itt a lelkemben
Több vagyok, van jövőm ezt érzem

Mert ki voltam én? egy senki
És megérintettél, egy egész lettem
Nem a fél bordám vagy, nem csak ennyi
A részem vagy, mindenből egyetlen

Mondd hogy igy lesz évek mulva is
Szeretni fogsz mint ahogy szeretlek
Minden mosolyod egy uj utra visz
Hiszem hogy bárhol megkereslek
Mert ha elvesznél veled vesznék
Ha mosolygnál én is felnevetnék
Ha sírnál csak annyit szólnék
-Ha te nem lennél én sem volnék

Az utolsó könnycsepp mit érte hullatsz
most végigcsorog az arcodon,
lemosva mindent, mi fáj és éget
s végig gördül az ajkadon.

Egy utolsó könnycsepp s már nem érzel semmit,
már csak egy seb marad lelkeden,
néha még fáj, és néha tán vérzik
de már nem éget szüntelen.

Hisz annyi szép, és jó vár még rád is!
Ne add fel könnyen,ostobán!
Minden mi volt, okkal történik
s jön majd helyette annyi más!

Túl messze vagy! Nem látom az arcod,
nem is hallom már a hangodat,
egy kósza percben oly messze tűntél,
s most azt sem tudom már merre vagy.

Bár hangod fülembe cseng még,
de emléked mára megkopott,
akár a borús, esti égen
elhalványuló csillagok.

Nem hiányzol! De arcod még néha
emlékeimben felragyog,
S mi egykor fájt,elmúlt már régen.
Most végre úgy érzem: Boldog vagyok!