Egy várakozó gyerek siráma?

Ha lenne hó Télapóra,
Abban kutya is ugrálna,
Én meg csak nézném bámulva?

Mindannyian várjuk a kristályszemcséket,
Hogy azokból földön? paplan szerűséget.

Úgy néz ki, hogy idén nem is lesz,
Kérdés meg adott, akkor mi lesz?
Télapó görkorcsolyában lesz?

Nagy, fehér szakáll, meg a piros ruha,
Ez lesz mind a mulatságunk záloga!

Nem fog itt hullani az égből bizony semmi,
Ettől azért a Télapó jól el tud esni?
Gyereke meg, gurgulázva fognak nevetni.

Srácok az utcában mind rákészültek a télre,
Nehogy elmulasszák télapót, nem néznek félre.
Jó akarat, várakozás ellep már mindenkit,
Láttam, az anya is kitette téli cipőit!

Mi utcabeliek nekikészültünk, hogy készítünk egy hóembert,
Adtunk volna rá egy piros kabátot, szakállt... ,mint ajándékmestert.
Most azonban ebből sem lesz semmi jó,
Hogy jut el hozzánk a földi mogyoró?

Látom a gyerekeken, hogy mindenki kezd véglegesen szomorú lenni
És, hogy a havat lássunk? repülővel az északi sarkra kell elmenni?
Ablakok mindenütt tele vannak üres hócsizmákkal, téli cipőkkel,
Nem is tudunk mit kezdeni a kicsikkel, az ezért folyvást csak bőgőkkel.

Télapóra hogyan jön ide, akkor a szános télember?
Várjuk ugyan, de nem lesz kész nekünk se, meglepi hóember.

Télapó, ha jön, az ablakban keresi kis cipellőket, csizmácskákat
Közben meg nagyon is osonnia kell, hogy elkerülje a vad kutyákat.
Ki tudhatja, lehet, mindannyian mégis kicsit rosszak vagyunk?
Ha erre gondolunk komolyan, őrülettől föláll a hajunk!

Ja és a száncsengő, az csak esti mesében vagy álmunkba zavarhat meg...
Honnan kapunk mi majd gyümölcscukorkát, virgácsot, ha senki nem hallja meg?

Vecsés, 2016. január. 30. ? Kustra Ferenc

Télapóka! Hegyről lefelé,
Aztán lapos völgyben befelé
Gyere, ott a mi utcánk.
Úgy várunk, ez a dumánk.

(Bokorrímes)
Gyakoroltuk jóságot
Meg rólad az ábrándot,
Gyere, hozd ajándékot!

Szót is fogadtunk,
Jó is tanultunk,
Megettük a spenótot,
Gyere, gyere most legott!

(3 soros-zárttükrös)
Ablakba már kitettük a kis cipőt meg a hócsizmát,
Nehogy megcsússz, nem kell a hó, nem kívánunk csak hódarát?
Ablakba már kitettük a kis cipőt meg a hócsizmát.

Ne legyen kéltséged, evés előtt mindig mosunk kezet,
Így aztán fitten várjuk hátizsákos érkezésedet.
Oskolában is sokat beszélgettünk rólad,
Minden tégedet vár, beszélni akar rólad.

Az udvarunkban tengernyi, sok és nagy lángok között
Tegnap este is nagyon finom szalonna sütődött!
Forró teát is ittunk közbe,
Mulattunk téged felidézve.
Még apa és anya is nagyon vár,
Hogy hátizsákkal ide? gyere már.

Vecsés, 2020. május 26. ? Kustra Ferenc

Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron,
Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom.
Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat,
Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat.

Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás,
Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás!
Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron,
A gyertyáim is súgják, hogy írjak, hagyjak tenta nyomot, lépjek át saját tudáson.

Három gyertyát is egyszerre égetek asztalon, hogy lássak,
Melegítik a lelkemet, hogy kiadjam lényegét, mának!
Egy ég szemben, középen,
Egy-egy meg asztalszélen?

A falról, körben mindenhol lelógó láng-árnyak egymásnak vibráló játéka,
Kölcsönözte azt, mitől kísérteties a csendes szobának a hangulata.

Az újonnan beállított gyertyám pislákolgat lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot is lejt magában.
Csak úgy mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
A láng meg lassan lobog, mintha értené, néha sercen.

Lelki egészségemhez írni kell, mindent mi eszembe jut,
Ez aztán a lelki kényszer, ebből biz' nincsen semmi kiút.
Kalamárisban a tinta, melyet használni kell betűket leírni,
Őszintén, gondosan fogalmazva, a lényeget nagyon beleszőni...

A három gyertya fényénél látszik, meddig van tele a kalamáris,
Ahogy fogy a tenta, lúdtoll sercegve előjelzi... tölteni máris!

Kalamáris a tenta, a lúdtoll és papír,
Ez az egyensúly és ne kelljen tintaradír!
A három gyertya fényénél, látszik, hogy tenta fényes,
Majd matt lesz, de addig hozzányúlni fölöttébb kényes.

Vecsés, 2016. június 25. ? Kustra Ferenc

Dér csipkéje szürke ágon,
dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...

...hogy jöttem, félelem másnak,
nyugtalanság e világnak.
Őz bámul rám, már megszokott,
a távolság egyre fogyott,
bár túl közel ma sem enged.
Figyel, rám szán néhány percet,
fáradtan néz, elgyötörten.

Fejem fölött szárnycsapások,
szajkó jelez, hogy itt járok.
Ricsaj támad fent a fákon,
hárman vannak, egy kész kánon.
Misztikus tér, leszáll a köd,
hallom még a vadászkürtöt...
s valahol egy puska dörren.

Előre? én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?

Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.

Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.

Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!

Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.

Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?

Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?

Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...

Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!

Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!

Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.

Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...

Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc