Idő 
Értékelés 
Értékelés Állítólag a remény hagy el utoljára
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
Tavasz korai,
Hevesen nekividult.
Selymesedő fű.
*
Tavasz ideért,
Napfénysugár csókokkal.
Borzolódó fű.
*
Tavasz feléleszt
Mindent és már pompázik.
Zöld szőnyeg a fú.
*
Tavasz pattogtat
Minden nővényi rügyet.
Kivirágzott fű.
*
Tavasz, munkáskéz
Által szépít meg mindent.
Terep-kezelt fű.
*
Tavasz terjeszti
Az új és szép életet.
Saját színű fű.
Vecsés, 2021. április 23. – Kustra Ferenc József – íródott, eredeti stílusú, anaforás haiku csokorban.
Hevesen nekividult.
Selymesedő fű.
*
Tavasz ideért,
Napfénysugár csókokkal.
Borzolódó fű.
*
Tavasz feléleszt
Mindent és már pompázik.
Zöld szőnyeg a fú.
*
Tavasz pattogtat
Minden nővényi rügyet.
Kivirágzott fű.
*
Tavasz, munkáskéz
Által szépít meg mindent.
Terep-kezelt fű.
*
Tavasz terjeszti
Az új és szép életet.
Saját színű fű.
Vecsés, 2021. április 23. – Kustra Ferenc József – íródott, eredeti stílusú, anaforás haiku csokorban.
Finoman sárga a fény, ha megindul a napfelkelte,
Gyúló fénye átfesti a természetet nagy remekre…
Fárad éjnek sötét színe, mint levetett pelerinje…
Reggel van, felébredtem, kávéztam, túl vagyok az őrült álmokon,
Elmúlt, már nincsen, mi éji rettenetes örvénybe vissza húzzon
Kimegyek, és az udvarban nincs, de elücsörgök egy ködzsámolyon.
(3 soros-zárttükrös)
Álom gyötörte lelkem vészterhes, nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt,
Az éjjeli emlékeket tartsa melegen? Még azokat is, ami fájt?
Álom gyötörte lelkem vészterhes nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt.
(Septolet)
Hajnal burokban
Éled, azonban
Felébred életburokban.
Egyenes út
Mára kihalt!
Peng a csend,
Esend?
(HIAQ)
Hajnalban nyomorog
Lelkem: éjjel volt gyötrelem.
Szép nap sárga hajnal!
(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Az új, sárga fényben, erdős sötétben bolyongok,
Az új, sárga fényben, magányomban csak bolyongok.
Az új, sárga fényben, vaksötétemben bolyongok,
Az új, sárga fényben, még emlékekben bolyongok!
(Senrjú)
Gyönyörködök én
Mai szépséges napban.
Nap-sárgult világ.
(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Finoman sárga a fény, sem felhő, de, még köd nincsen,
Finoman sárga a fény, köd- takarta felhő nincsen.
Finoman sárga a fény, sajnos, boldogság se... nincsen!
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában íródott.
Gyúló fénye átfesti a természetet nagy remekre…
Fárad éjnek sötét színe, mint levetett pelerinje…
Reggel van, felébredtem, kávéztam, túl vagyok az őrült álmokon,
Elmúlt, már nincsen, mi éji rettenetes örvénybe vissza húzzon
Kimegyek, és az udvarban nincs, de elücsörgök egy ködzsámolyon.
(3 soros-zárttükrös)
Álom gyötörte lelkem vészterhes, nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt,
Az éjjeli emlékeket tartsa melegen? Még azokat is, ami fájt?
Álom gyötörte lelkem vészterhes nem is tudja, mi legyen, így hajnaltájt.
(Septolet)
Hajnal burokban
Éled, azonban
Felébred életburokban.
Egyenes út
Mára kihalt!
Peng a csend,
Esend?
(HIAQ)
Hajnalban nyomorog
Lelkem: éjjel volt gyötrelem.
Szép nap sárga hajnal!
(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Az új, sárga fényben, erdős sötétben bolyongok,
Az új, sárga fényben, magányomban csak bolyongok.
Az új, sárga fényben, vaksötétemben bolyongok,
Az új, sárga fényben, még emlékekben bolyongok!
(Senrjú)
Gyönyörködök én
Mai szépséges napban.
Nap-sárgult világ.
(Anaforás, belső visszatérő rímes, önrímes)
Finoman sárga a fény, sem felhő, de, még köd nincsen,
Finoman sárga a fény, köd- takarta felhő nincsen.
Finoman sárga a fény, sajnos, boldogság se... nincsen!
Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában íródott.
Olvad a hó, felmelegszik a jég.
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*
Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*
Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*
Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*
Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*
Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*
Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*
Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*
Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*
Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*
Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*
Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*
Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*
Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*
Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
Hajnalban még derengett, de hozta dühöngő süket csendet…
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…
Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.
Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.
Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.
Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.
Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.
A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.
Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.
Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…
Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.
Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.
Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.
Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.
Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.
A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.
Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.
Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1309
