Írni szerettem volna néked
valami nagyon kedveset,
de a papír, amelyre írtam
átitatta a könnyeket.

Mért is sírok? Nem bántott senki,
mégis: a könnyem úgy csorog,
áttetsző cseppel legördülve
gyöngyként csordul le arcomon.

Rád gondolok. Hiányod úgy fáj!
Sóvárgó szívem úgy dobog,
mintha millió tüske szúrná,
minden légzésnél úgy sajog.

Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,
és a szívedben ott vagyok,
mint a derengő őszi napfény,
mely végigsimít az arcodon.

Tudom, hogy vágysz rám, ahogyan én is,
bármilyen messze is vagyok,
minden feltörő lélegzetben,
elnyomott vágyban ott vagyok.

Ne maradj messze. Tudod, hogy várlak.
Nélküled oly magam vagyok,
mint az ég alján messze tűnő
zuhanó hulló csillagok.

Ne búsulj bent a hideg szobában,
állj fel! Tárd ki az ablakod!
Hagyd, míg a napfény meleget áraszt
megpihenve az arcodon.


Ne búsulj bent, magadba hullva,
mint egy árnyék, mely egyre fogy,
jöjj közelebb és állj ki a fényre,
látod? Most minden úgy ragyog.


Nézd! Még a felhő is nyugodni készül,
átölelve a kék eget,
Játszi mosollyal simogatva
bólint, azután messze megy.


Ne gubbassz bent! Látod, most minden
olyan vidám és éltető,
mint a napfény, mely simogat téged,
mint egy érzéki szerető.


Ne búsulj bent! Jöjj ki a fényre!
Hadd simítsa az arcodat!
Hagyd a bánatot messze tűnni!
Hidd el: leszel még boldogabb.

Lesz majd még időd nevetni, sírni,
s holnap talán majd úgy ragyogsz,
mint a csillag, mely éji sötétben
Olyan fényesen felragyog.

Folyóparton víz messze viszi a bendzsó hangokat
Őrülten süt a nap, de nem vetít árnyék ráncokat.
Halak a vízben fickándoznak, csak ki-kiugranak,
Lent a mély vízben nem, de tán' kint… vetnek árnyékokat.

Fent, ég kékjében látunk vitorlázó madarakat
Lenn, földön látni a suhanó, pici árnyacskákat.
Ha helikopter érkezik, vetül kicsit nagyobb
Utasszállító repülőnek meg sokkal nagyobb.

Van persze titokzatos holdfény árnyék
És van oly' csodás színpadi árnyjáték.
Árnyat vet ránk a napszemüveg
Hűs árnyat ad a homok üreg.

Az elrobogó gőzös füstje illanó árnyat ad
De az állomáson, míg vizet vesz, kicsit megmarad.
A madarak című filmben tömegárny borította földet,
Napfogyatkozásnál a holdunk árnya öleli a földet.

A bogrács párafelhője, illatos árnyat festeget,
És a szakács mikor kavarja, eljátssza a felleget.
A fény és árnyék, mint összeesküvők csak sutyorognak,
Vagy lehet, hogy szerelmesek, ezért-azért összebújnak?

Bizony oly' sok ember van, ki árnyékban éli életét
Mihez nem is kell felvennie a fekete mentéjét…
Emberi létnek is bőven van árnyékos oldala
És kinek ez sötét, annak nem sokat süt Napocska!

Simléderes sapka azért van, hogy árnyékoljon
Bősz napsütésben, így a szem messzire ellásson.

Vecsés, 2014. január 26. - Kustra Ferenc József

Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen,
Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken?
Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen?

Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral,
Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal?
Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral?

Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá,
Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá?
Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá...

Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog,
De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog?
Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog…

Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak,
De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak?
Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak?

Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben.

Erdő csupaszon,
Sok-sok kóró is fázik.
Ágzörgős hideg.
*
A kis napsugár,
Csak reszket hangtalanul.
Kopasz fák ágán.
*
Hideg, süvítő
Szél rázza az ágakat.
Rügyecske bújik.
*
Vén, kopaszos fák
Között, esti félhomály.
Lent avar fázik.
*
Vénülő fákra
Tódul a jeges hideg.
Levélhullás volt.
*
Hatalmas fenyők
Koronái fehérek.
Hóborította.
*
Hideg zúzmara!
Sötét felhők vad tánca.
Még élvezkednek.
*
Kéklő ködfátyol
Uralja el a tájat.
Erdők fehérek.
*
Óriás fenyők.
Koronái közt, napfény.
Fehér csillogás.
*
Fákat beborít
Hajnali fagykorona.
Szürke napkelte.
*
A Hold, lámpaként
Világol… hó tükrözi.
Fagyos éjszaka.
*
Fényt suhogtató
A szél. Hideg tükrözés.
Jégcsap-orgona.
*
Jégpáncélt ölt a
Pocsolya koszos vize.
Fakó csillogás.
*
Szél a tetőn él.
Hites szóval elkábít.
Jégcsaptördelő.
*
Kelő napsugár
Megtörik a jégcsapon.
Pirkadat fénye.
*
Fagyott jégkéreg.
Naplemente. Vörös hó.
Sima hó-párna.
*
Alkonyon, arany
Szinű még a hideg is.
Égbolt álarcban.
*
Szinek nélküli
Elfakult, a kép. Fehér.
Fagyott növények.
*
Fekete felhők.
Nagy pihék esnek folyvást.
Vakít fehérség.
*
Játszi szelecske,
Andalító csendben jön.
Hóvihar tombol!
*
Megnyugtató csönd
Övezi hópihéket.
Hótakaró él.
*
Jeges könnyeket
Szül a jeges fergeteg.
Hóvihar, csípős…
*
Napsütést várja
Levélkupac alatt fű.
Szendereg csendben.
*
Fagyott fűcsomó
Mély álomba merülve.
Új élet rejtek.

Vecsés, 2015. október 10. – Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!