I. Vajda Julianna ismeretlen levele Csokonaihoz

Kedves Vitéz! Köszönöm a hozzám írott verseit.
Köszönöm, hogy szeretett.
Bocsássa meg, hogy rímek nélkül írok,
de hát nem lehet mindenki olyan bolond,
hogy poétává lesz Magyarországon...
Ne haragudjon, hogy nem vártam meg Önt.
Bocsásson meg a csalfa reményért.
Bocsásson meg az elhervadt virágokért.
Nem illettünk egymáshoz, ezt Ön is jól tudja.
Keressen magának egy másik leányt,
aki viszonozza majd érzéseit.
Én is próbáltam, de nem tudtam.
Ég áldja!
Julianna

II. Lilla ismeretlen naplójából

Megírtam Mihálynak
Búcsúlevelemet,
Szavaim még fájnak
S tőlem idegenek.
Nézem azt a szeplőt,
Miről versét írta.
Ez jelenti már őt...
Nincsen többé Lilla.

Come closer my dear enemy
Break the light with your shadow
Help me hide my feelings from me
That keep taking me down below

I tore my heart from my chest
I thought I would never need it
And lost it somewhere in the past
But the hole which left is still bleeding

Slowly I'm falling asleep
The world around becomes a dream again
I bring back those sweet memories
What you've killed in a sudden moment

I see ourselves when the end has begun
Stopped breathing when I saw the light in your eyes
I feel your kiss warmer than the sun
Keep on believing that those were not only lies

Let me know what went wrong with you
Why all the gold's become to bitter dust
Why has your light turned so dark and blue
How could this sweet potion has bitten by rust?

One day you will look back to me
While I drink the poison you left here to me
Find yourself somehow cold and empty
I'll be the spirit from the past you will always carry

Két szeme csillag az égen
Ő a Holdfény a sötétben
Életem és kegyetlen gyilkosom
Minden őrült és józan gondolatom

Az éj selyemszárnyú angyala
Küldte bűntetésül e világra
Éljen az Élet!Áldd a Világot!
Mit ad, ha szomjazol? Csak egy délibábot.

Milyen az a könycsepp,
Ami tovább élteti a tüzet?
Mit ér, ha a szív élet
Helyett megöli a létet?

Halott vagyok egészen,
Mégis fáj lélegeznem
Hideg, fagyott kívül
A tűz megöl belül

Mitől más imádni az,
Akitől lassanként csak elhervadsz,
Mint Őt gyűlölni
És Lassan beleőrülni?

Gyere és szúrd át a szívem
Hogy többé ne fájjon érted!
Hadd follyon a vérem
Mely átokként élt bennem!

Sötét van és nem érzek már.
Nem fáj, hogy csak álom voltál.
Majd egy másnap! Egy szép új világban!
Addíg őrzöm minden lépted, angyalként, láthatatlan.

Poshadt emberi törmelék irritálja elgyötört talpamat,

Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.

Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,

Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.



Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,

Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.

Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,

Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!



Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,

Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.

Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,

A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.



Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,

Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.

Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,

De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?



Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,

Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.

Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,

Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?

Hívogat a hév? rendült romja bús, goromba, durva otthonom,

Bőröm feszíti, szívemben kongat, dörmögő zaját hordozom.

Kitörni készül, a robbanás robaja meg- megrángatja mellkasom,

De elfojtani ezt az érzést nem fogom. Nem? nem fogom!



Hagyom, míg az élet a kiszabott utamon végig nem rángat,

Rángass csak? rángass végig, mint egy ócska bábot, Bánat!

Nézz rám! Mennyi dráma! Öntudatra ébredt a gyenge játékszer,

És felrobban a hév, utat tör magának százszor vagy ezerszer!



Sodor a Sors, visz magával a sebes vízfolyam, de el nem merülök,

És mint egy gyáva legyőzött arccal a földnek el nem terülök!

Ha a nyakamig fagyott folyó folyogatja majd a torkomat,

Akkor hátra már csak egyetlen egy dolgom maradt?



Hívogat a hév, és én szabadon eresztem a börtönömből nyomban,

Mint a vad, aki saját húsára vadászik? az van a nyomomban.

Fuss szabadon erő, tépd szét éles fogaiddal a testemet,

És engedd szabadon az érzést, ami egy világot is eltemet?