Hiába mondanék ,vagy kérnék akármit
kegyetlen vagy,önző és rideg,
megpróbáltam mindent,s nem vártam mást érte
csak tiszteletet és szeretet.

Gyönge vagyok,s beteg,nem bírok már annyit,
de ki ezt nem érzi úgysem érti meg!
Hisz lehoztam volna a csillagot az égről
s nem vártam érte mást,csak szeressenek.

Nem tudtam kincseket adni,
hisz nekem sem jutott semmi sem
csak egy dolog van,mi belőlem sugárzik,
az őszinte,tiszta szeretet.

Tudom ,ez nem számít néked,
de másoknak ennyi sem jutott!
Nem foglak keresni többé
de ha hiányzom itt vagyok!

Mint halk morajt a zúgó szélben
úgy hallom néha a hangodat,
mint árnyékot a sűrű hóesésben,
úgy látom néha az arcodat.

Mint puszta fák,mit zúzmarák takarnak
úgy érzem magam most nélküled,
mint hópelyhek,mik hulldogálnak némán,
olyan vagyok most én is nélküled.

Mint lágy tavasz,úgy hiányzol nékem!
De köd takarja tőlem arcodat,
mint jégcsapok,mik olvadoznak éppen,
úgy lepi el könny az arcomat.

Mint fák a fényt,úgy akarlak én is,
hogy felolvaszd jégbe zárt szívem,
jössz-e már?Hisz kiderült az ég is!
Ha nem jössz,tavasz sem lesz már nélküled.

A gyertyafénynél merengek némán
szobámban néma csend honol,
s a gyertyalángnál elmerengve
most is csak rólad álmodom.

Mint gyertyaláng,mely fellobban néha
te is csak úgy akarsz talán,
mint csorgó viasz a gyertya szélén
s hirtelen megfagy oldalán.

Talán szeretnél néha-néha
mint a kihunyó gyertyaláng,
forró testeddel hozzám simulva
mint csorgó viasz a gyertya oldalán.

S aztán hirtelen messze tűnnél
oda,hol erősebb fény ragyog.
itt hagyva engem félhomályban,
míg a gyertyával együtt elfogyok.

A telet nagyon szereted,
bár hideg vagy,a szíved még is oly meleg.
Szeretem,ahogy beborítod hóval a tájat,
felébresztel bennem valami különös vágyat.
Nagyon sokat,és keményen dolgozol,
és cseppet sem szomorkodol.
Messzi útról nálad érkezik a Mikulás,
az emberbarát öreg társ.
A szeretet ünnepe, a karácsony is ilyenkor van,
a világban ez mindig szép nyomot hagy.
December én ilyennek szeretlek és ismerlek,
téged mindenki könnyen megkedvelhet.

Rideg,kemény,fagyos,
igazán délceg harcos.
A természet már nagyon fázik,
november senkivel sem cicázik.
Olykor nagyon magányos,
de cseppet sem halálos.
Alszik nála már az élet,
senki ilyenkor fel nem ébred.
November,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
bár társad sajna sohasem lehetek.