A II. Világháborúban…

Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}

(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…

Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.

Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.

(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…

(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’

Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!

Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…

Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!

Nap röpkén ragyog,
Csak fut, várom alkonyom.
Itt az alkonyom…
*
Szinek fakultak,
Szemem tükre homályos.
Dicsfényem nincsen.
*
Szerepem vége…
Világ, sohasem tapsolt.
Koronám nem volt.
*
Örömtelen lét,
De, sorsom nem vádolom.
Van békességem…
*
Simulok léthez,
Harcos kedvem, már elmúlt.
Halállal… alku.

Vecsés, 2014. július 20. – Kustra Ferenc József- Dellamama: azonos c. versének senrjú átirata. A szerző engedélyével. Önéletrajzi írás.

Ma nálunk leszakadt az ég
Fujtójaként esett a jég.
Zuhogott, mint őserdőben,
Eláztam testben, lélekben.

Vecsés, 2013. június 7. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Elrohan a cudar élet, megnő a múlt,
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.

No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.

Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.