Szerettelek,de néhány durva szóval
sárba tiportad lelkemet,
akartalak, de önző, büszke gőggel
összetörted a szívemet.

Úgy vártalak, mint szomjas föld a záport,
mely magába issza hirtelen,
s minden cseppjéből új erőt varázsol,
melytől újra éled minden hirtelen.

Hiányzol majd, de nem kereslek többé,
nem kell már tőled többé semmi sem!
Bár még szeretlek, mégis messze tűnök,
hogy ne ejts több sebet a szívemen.

Oly messze tűntél akár az árnyék,
még fülemben hallom minden hangodat,
oly hirtelen,mint a futó nyári zápor,
még ajkamon érzem minden csókodat.

Oly sokat ígértél, s vakon hittem néked,
de oly kevés volt ,mit megadtál nekem,
mint egy tornádó, mindent felkavartál,
s aztán tova tűntél némán, hirtelen.

Még is úgy hiányzol mint a lenge szellő,
mely végigsimítja halvány arcomat,
s ha nem látlak többé, nem is kell a napfény,
inkább boruljon rám hűvös alkonyat!

Ha én lennék az egyetlen a földön
ki elcsitíthatná minden bánatod,
hidd el, megtenném százszor is ha kéred,
hiszen tehozzád száll minden sóhajom.

Ha én lennék az egyetlen a földön
ki összefoltozhatná tépett álmaid,
azt is megtenném, nem is kéne kérned,
hogy felébreszthessem régi vágyaid.

Ha én lennék az egyetlen a földön
ki feledtethetné a fájó tegnapot,
zúgó fergeteggel messzire söpörve,
hogy elszálljon vele minden bánatod.

S ha én lennék az egyetlen a földön
ki megváltoztathatná amit nem nem lehet,
nem pusztítana önző ,gonosz érdek,
s nem lennének ,csak boldog emberek.

Szelíden hívj,és szelíden szólj hozzám,
nem bírom már ha bántanak,
szelíden kérj ha szeretnél bármit,
ne töröld belém sáros lábadat!

Nem hívtalak,és nem is kértem tőled
hogy jöjj közel,vagy mellettem maradj,
magadtól jöttél,te akartál látni,
de ha már itt vagy,tiszteletet adj!

Nem vagyok gőgös megbecsülök bárkit,
aki számomra tiszteletet ad,
lehetsz koldus és lehetsz király is,
de durva szóra ne nyisd ajkadat!

Szeress vagy gyűlölj!Nem számít nékem!
de ha már gyűlölsz tedd azt csendesen!
Ki emberként született erre a földre
joggal várják hogy ember is legyen!

Hiába ölelsz,hűvösek az esték
hidegebbek már a hajnalok,
hiába szólsz már oly szelíden hozzám,
érintésedtől szinte megfagyok.

Hiába próbálsz jóvátenni bármit,
feledni nem tudom ,bárhogy akarom,
megbocsájtottam minden egyes bűnöd,
de elfeledni már sohasem tudom.

Mellettem voltál tűző napsütésben,
hajadban láttam a sárguló kalászt,
két karodban a nyárfa ölelését,
mit elvitt egy viharos nyári délután.

Hirtelen jöttél mint egy nyári zápor,
s viharként tépted szét minden álmomat,
s most ,amikor már feledni tudnálak,
most tőlem szeretnéd holnapjaidat?

Menj vissza oda ,hol eddig boldog voltál,
hisz velem boldog már nem lehetsz soha!
Menj oda,hol még lágyabbak az esték,
nálam már nem vár csak hűvös éjszaka!