Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.

Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.

Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.

Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.

Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.

Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.

Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?

Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.

Felhőkből fakadó zuhatag,
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.

Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.

Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.

Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.

Múlt életen meditálás?

Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.

Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.

Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.

Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc

Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek
És vágyaimat? megvalósítani, soha nem sikerültek?
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha? de nem teljesedik.

A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?

Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.

Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!

Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér?

Vecsés, 2014. december 12. ? Kustra Ferenc