A fájdalom nagyon furcsa vendég,
nem várjuk, de mégis érkezik,
izzó tűzzel égeti a testünk,
felkavarva, űzve mindenünk.
Mintha lennél eleven pokolban,
lelkedet úgy égeti a láng,
úgy mar bele mindig, egyre jobban,
húsodba, mint vérző harapás.
Lelkedben él sistergő parázsként,
s fellobbanva mindig újra ég,
táplálékot szíva ereidből,
s késő éjjel álmaidba tér.
Elűznéd, de nincsen már erőd sem,
nincsen harc, csak néma ájulás,
mely valahol bús közönybe hajlik,
eltemetve annyi szép csodát.
A fájdalom mindig visszatér majd,
de te győzöl, s erősebb leszel,
szívedben már nem lesz más, csak árnyék,
mely a fénnyel messzi útra kel.
nem várjuk, de mégis érkezik,
izzó tűzzel égeti a testünk,
felkavarva, űzve mindenünk.
Mintha lennél eleven pokolban,
lelkedet úgy égeti a láng,
úgy mar bele mindig, egyre jobban,
húsodba, mint vérző harapás.
Lelkedben él sistergő parázsként,
s fellobbanva mindig újra ég,
táplálékot szíva ereidből,
s késő éjjel álmaidba tér.
Elűznéd, de nincsen már erőd sem,
nincsen harc, csak néma ájulás,
mely valahol bús közönybe hajlik,
eltemetve annyi szép csodát.
A fájdalom mindig visszatér majd,
de te győzöl, s erősebb leszel,
szívedben már nem lesz más, csak árnyék,
mely a fénnyel messzi útra kel.
Ülök a gangon, az alkonyba meredek,
Az élet nagy lejtő, negatív, meredek.
Előttem pléh bögre, benne egy deci bor,
Kortyolok, de hangulatom bús és komor.
A régmúlt időkön gondolkodom bőszen,
Erőlködve látom, jóban is volt részem…
Az életemben nem volt sok a jó, sajnos,
Kinek sok volt, könnyen mondja azt, hogy bájos.
Ülök a gangon a sötétbe meredek,
Gondolatban múltam nyomába eredek.
Előttem pléh bögre, már nincsen benne bor,
Fogyóban az élet, lelkem tovább komor.
Vecsés, 2004. május 31. – Kustra Ferenc József
Az élet nagy lejtő, negatív, meredek.
Előttem pléh bögre, benne egy deci bor,
Kortyolok, de hangulatom bús és komor.
A régmúlt időkön gondolkodom bőszen,
Erőlködve látom, jóban is volt részem…
Az életemben nem volt sok a jó, sajnos,
Kinek sok volt, könnyen mondja azt, hogy bájos.
Ülök a gangon a sötétbe meredek,
Gondolatban múltam nyomába eredek.
Előttem pléh bögre, már nincsen benne bor,
Fogyóban az élet, lelkem tovább komor.
Vecsés, 2004. május 31. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zártükrös)
Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán,
Oszt’ így éli véges életét, a régi történésektől messze eltávolodván…
Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán.
(Senrjon)
Kattog az életvekker,
Jelzi a múló másodpercet.
Idő fogyogat!
*
Idő-leállás nincsen,
Lélekhatások meg támadnak!
Lelki élmények.
*
Papírhollók feketék,
Lélekkattogás elő- mutat.
Van-e megbánás?
*
A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel,
A lét tudja mi történt, de mit kezdene vele, a rég lélektelennel?
A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel.
Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt,
Nem tűri a létében a lusta másodpercet, az oly' vehemens veszteglőt…
Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt.
A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
De vajon mire, amikor a múlt, már földben begyökerezik…
A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
Ki tudja, mit kell bánni?
Ólomlábú múlt, oly’ igényes.
Utólag okos.
*
Már öreg gondolatok
Még zakatolnak! Önemésztés.
Lélek skrupulus.
*
Kevés, lemondó lélek…
Önemésztés már az igazi.
Belebetegszik!
*
A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
A lélek, ha túltenné magát, csodás lenne, nem rémtettség…
A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
Vecsés, 2018. december 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. „Skrupulus” = aggódás, töprengés.
(3 soros-zártükrös)
Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán,
Oszt’ így éli véges életét, a régi történésektől messze eltávolodván…
Az aztán egészen biztos, hogy ember mire megöregszik, nagyon sok mindent megbán.
(Senrjon)
Kattog az életvekker,
Jelzi a múló másodpercet.
Idő fogyogat!
*
Idő-leállás nincsen,
Lélekhatások meg támadnak!
Lelki élmények.
*
Papírhollók feketék,
Lélekkattogás elő- mutat.
Van-e megbánás?
*
A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel,
A lét tudja mi történt, de mit kezdene vele, a rég lélektelennel?
A megbánni valók tömkelege, mint egy elveszett-holt sereg, vesztegel.
Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt,
Nem tűri a létében a lusta másodpercet, az oly' vehemens veszteglőt…
Az időóra öregen is csak vehemens-monotonon hajtja az időt.
A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
De vajon mire, amikor a múlt, már földben begyökerezik…
A lélek is vehemens, rágja magát, majd’ mohón emlékezik,
Ki tudja, mit kell bánni?
Ólomlábú múlt, oly’ igényes.
Utólag okos.
*
Már öreg gondolatok
Még zakatolnak! Önemésztés.
Lélek skrupulus.
*
Kevés, lemondó lélek…
Önemésztés már az igazi.
Belebetegszik!
*
A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
A lélek, ha túltenné magát, csodás lenne, nem rémtettség…
A lélek rágja magát, belebetegszik, nagy kór-betegség,
Vecsés, 2018. december 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. „Skrupulus” = aggódás, töprengés.
Belenéztem a szemébe,
köszönt nekem a halál.
Nem adom sorsom kezébe,
védtelen most nem talál.
Pajzsom nem más, a szeretet,
mögöttem a végtelen.
Fizetség nem lehet más,
csupán csak az életem.
Megharcoltam a halállal
tudva, hogy nem nyerhetek,
egy lehetetlen csatában
győzni soha nem lehet.
Hosszabban élsz egy kevéssel
e pár szóval itt hagyott,
rám nézett hideg szemével
és gyorsan elbúcsúzott.
köszönt nekem a halál.
Nem adom sorsom kezébe,
védtelen most nem talál.
Pajzsom nem más, a szeretet,
mögöttem a végtelen.
Fizetség nem lehet más,
csupán csak az életem.
Megharcoltam a halállal
tudva, hogy nem nyerhetek,
egy lehetetlen csatában
győzni soha nem lehet.
Hosszabban élsz egy kevéssel
e pár szóval itt hagyott,
rám nézett hideg szemével
és gyorsan elbúcsúzott.
Este van;
Leszáll a csendes éj,
Sötétség vajh’ mit regél?
*
Este van;
Lassan vége a napnak,
Retesz háznak, ólaknak.
*
Este van;
Uralkodik a sötétség,
Jöjjön elő a merészség.
*
Este van;
Nem kevesen tévéznek,
Mások végre pihennek.
*
Este van;
Sötétben indult a gonosz,
A bűnös oszt és szoroz.
*
Este van;
Az állatok elülnek,
Mind elcsendesednek.
*
Este van;
Már nem volna remény,
De előjön a holdfény.
Este van;
Megint eltelt egy nap,
Holnap is virrad nap.
Budapest, 1997. április 26. – Kustra Ferenc József
Leszáll a csendes éj,
Sötétség vajh’ mit regél?
*
Este van;
Lassan vége a napnak,
Retesz háznak, ólaknak.
*
Este van;
Uralkodik a sötétség,
Jöjjön elő a merészség.
*
Este van;
Nem kevesen tévéznek,
Mások végre pihennek.
*
Este van;
Sötétben indult a gonosz,
A bűnös oszt és szoroz.
*
Este van;
Az állatok elülnek,
Mind elcsendesednek.
*
Este van;
Már nem volna remény,
De előjön a holdfény.
Este van;
Megint eltelt egy nap,
Holnap is virrad nap.
Budapest, 1997. április 26. – Kustra Ferenc József