Olyan nehéz és bakhátas az élet,
Göröngyös az utam és túl nagy méret,
Mint a fáradt gulyáson a cifraszűr.
Miért érzem magam kellemetlenül?

De jő az újév, majd kimúlatom én magamat,
Én akkor jobban leszek, le is iszom magamat
A sárga földig jóféle vegyes gyógyteával,
Vigyázni kell a sok marhákra, nem elalvással.

Majd mi itt a pusztában is jól érezzük magunkat,
Kollégákkal, marhákkal, kutyákkal? vágyjuk falunkat?
Itt is legott lesz éjfél, nagy szélzúgással, üdvrivalgással,
Pap a faluban harangot kongattatja harangozóval.

Itt most éppen rossz idő, cudar hóvihar kezdődik,
Majd öklömnyi pelyhekben esni fog a hó, veszkődik,
Itt fa sincs vagy bokor, nincs hol elbújni, nincs sehova,
Ez így van jól, itt a magyar szürke marha ?lakása?.

Éjjel, ha, átjön majd hozzám az én kondás komám,
Koccintunk is, valami jófélével, mert hoz ám...
Lehet, hogy erre jár a lovas számadó is, meglátogat,
Én meg szeretettel fogadom újévi látogatókat.

Az is lehet, hogy erre jár pap és a kormány(?!),
Vigyázni kell, fontos itt minden, mint hozomány!
Nem lesz itt semmi baj, mert a hóviharban szárazon mulatunk,
Nagy és meleg kucsma is van rajtunk, nem fog lobogni a hajunk?

Ha majd a vihar elhozza a harang éjféli szavát,
Kívánunk egymásnak BÚÉK ?ot, jó évet, jó éccakát.
Éjféli harangszó után megyek, körbenézek,
Minden marha megvan-e, nincs-e oly' mit filéztek.

Ha minden rendben, akkor elmondok egy újév dicsőítő imát,
Aztán megint kezdhetek egy évet elölről, azt a rézangyalát!

Vecsés, 2013. december 29. ? Kustra Ferenc József

Tacsi csontját elkaparta
Érlelődni egypár napra,
Milyen jó lesz-mondjuk keddre,
Ha csemegézni támad kedve.

Kemény fejű, makacs, s konok
Nevetgélnek a rokonok.
Nem láttak még ilyen kutyát,
Ki elmenekül ha pórázt lát.

Az utca ajtónál lecövegel,
És egy tapodtat sem mozdul el.
Durcaságán nem fog ki a jófalat,
Ilyen erős kutyánknál az akarat.

Nagy jellem és egyéniség nem vitás,
Büszke tacskó vére bizony nem hibás.
Nem marad más-elfogadjuk ahogy van,
És örülönk,hogy össze-vissza nem kapar

Jutalmul a hűségéért csontot kap,
Jó velőset, amit szívvel rágcsálgat,
S ha elkaparja holnapra hát az se baj
Huncut fején ilyen nagy lett az a vaj.

Láttam már embert
Ki éberen
Nyögte kínjait keservesen.
Vagy ki zavart elmével
Üvöltözött eufóriás képzeletével,
És még sokakat a végletek között
Kiknek teste s lelke kórba ütközött.

Volt olyan is ki kómában
Lebegett felettünk,
Elmondta: vele mit tettünk.
És azt is elmesélte-
Már úton volt, -fény ölelte
Míg a defibrillátor
Vissza nem lökte-

Ebbe az életbe.
Hol sok a titok, a rejtelem
Amivel az elme képtelen
Megbírkózni
.... Talán a hit s a bizalom
Ha elfogadom
S lelkemet kitárom...
Esetleg megtalálom.

Lazítani-
Hátra dőlve
A karos székben
Lágy zene szó kíséretében
Gyakran járok
Felfedezésre
A versek kiállító termébe.

Arra amerre-
Ízes szavak,
Finom falat
Közben okít a tapasztalat.
Öröm óda cseng,
És fájó sorsok,
Szépre festett letűnt korok.
Jó emberek,
Tiszta lelkek;
Így boldogítva üldögélek.

Ilyenkor-
Két strófa közt
Mélyen elmerülve
Megtisztulok a szívembe.
Béke honol
Körülöttem,
Dalos madár szól kertemben.

Itt nincs-
Szószátyár felesleg
Csak a precízen írt lényeg.
Minden egyes
Történetben
Poéták szelleme ölel engem.

Így aztán
Megpihenve
Öröm kedvvel
Felvértezve
Kiléphetek az életbe.

Ez a fészek csuda kerek
Örömömben kelepelek
Mert befogadott Kelep Elek
Szétkürtölöm az embereknek.

Tudják meg hogy gólyalábon
Fészket rakott a garázson.
Tavasszal ott várt a padláson-
Szavakkal ezt ki sem mondhatom.

Ezért már csak kelepelek
Remek ember Kelep Elek.