Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.

Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.

Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.

Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.

Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.

Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.

Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?

Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Éji nesz slattyog a süket csendbe,
Nem tudom mit, de dobol fülembe.
Nem gyújtok gyertyát, nehogy zavarjam,
Hallgatom… mért nincs nesz az avarban?

Vecsés, 2012. augusztus 18. – Kustra Ferenc József

Mikor a lelkem útra kél,
Elkíséri az esti szél.
Mikor a lelkem jót remél,
Halkacskán... zúg az esti szél.

Szemem az alkonyat tűzébe réved,
Oly szép, hogy az esti szél is eltéved.
Lelkem azonosul a naplemente fénnyel,
És szárnyal… szárnyal, a magasba zúgó széllel.

Vecsés, 2012. május 11. - Kustra Ferenc József- Pályázatra készült, visszajelzés nem érkezett. Önéletrajzi írás.

Bús, könnyáztatta arcom az eső veri,
Búmnak, bánatomnak se száma, se szeri…
Lelkem zokogva sír, már csak úgy támolygok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Ember! Ne sajnáld, ha elmúlik az élet,
A végére lásd, hogy mindenki mivé lett…
Fán is elkorhad az ág és a mélybe hull,
Porhüvelyünk bármilyen is, a végére elmúl.

Napsugaras, oly’ csodaszép a sötét éj,
Látnám, de nem látom, eltakarja gömbhéj…
Ily’ szépet akarnék látni, de nem tudok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

A Hold fekete felhők fogságában él,
Úgy, hogy egy igazi magyar hazát remél…
Erőlködik, jól átnézne a felhőkön,
Én úgy látom, rosszul éltem és így csak bűnhődőm.

Van olyan, kinek napsugaras élete,
Lehet, hogy gyenge a méltóságérzete…
Lelkem zokogva sír, mert bármit akarok,
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Szeretem a szépet, én mindig csak jót akarok…
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.
Élnék boldogabb életet, de én... mit akarok?
Nekem még az sem sikerül, amit nem akarok.

Vecsés, 2010. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Állóharcba bonyolódtam
A lövészárok rám szakadt.
Nem lelem a gyalogásóm…
A nyeléről már leszakadt.

Ásnék, de körmöm is törött,
Nincsen vezérlő csillagom,
Miért küzdök még, mint lökött?
Nincsen már ideám, álmom.

Vecsés, 2000. március 14. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként!