Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…
Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…
Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…
Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…
Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…
Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…
Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Renga-láncvers, fél haiku-láncban…
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
Lélegzik a táj.
Szénabálát cirógat
Nyári napsugár.
Est érkezése
Bíborfátylat tájra hint.
Nyáresti mámor.
Szárba szökött a
Búza, mező lengedez.
Nap, nem kíméli.
Fűszálon mosoly.
Meleg fuvallatot ér
Nyári napsugár.
Bíborszín fények
Bokrokon táncot ropnak.
Nyáresti mámor.
Kecsesen ring-ring
A sárgult búzakalász!
Nap, nem kíméli.
Gyümölcsöző lét.
Málnabokrokat csókol
Nyári napsugár.
Égalj vérvörös,
Alkony, pírjában úszik.
Nyáresti mámor.
Lengő kalászok
Lehúzzák már a szárat.
Nap, nem kíméli.
Alföld elterül.
Gémeskutat szomjaztat
Nyári napsugár.
Az alkonyon szem
Mereng, esti álmodás.
Nyáresti mámor.
Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Nap, nem kíméli.
Mezőn pajkosság.
Huncut csikókat kerget
Nyári napsugár.
Esti fényben zöld
Gyíkok kövön napoznak.
Nyáresti mámor.
Szőke lett már a
Búzatábla. Őz kószál.
Nap, nem kíméli.
Pásztor fütyörész.
Mély barázdákat simít
Nyári napsugár.
Gerlék fürdenek
Itató langy vizében.
Nyáresti mámor.
Kecskebéka a
Faágon kuruttyolgat.
Nap, nem kíméli.
Puli fut messze.
Fekete bundát izzaszt
Nyári napsugár.
Langymeleg szellő
Mező illatát hozza.
Nyáresti mámor.
Tóban hullámok
Kergetik egymást… folyvást.
Nap, nem kíméli.
Békés nyáj legel.
Lágy csengettyűszót kísér
Nyári napsugár.
Frissen kaszált fű
Illata légben terjed.
Nyáresti mámor.
Csordogáló a
Csendes patak… tiszta-víz.
Nap, nem kíméli.
Madár csiripel.
Könnyű verebet röptet
Nyári napsugár.
Tó vize, alkony
Vörös fényét tükrözi.
Nyáresti mámor.
Színek és fények
Varázsa szétterül.
Nap, nem kíméli.
Méhek zümmögnek.
Virágzó nedvet éltet
Nyári napsugár.
Henye napsugár
Vibrál, tó sima tükrén.
Nyáresti mámor.
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Nap, nem kíméli.
Hernyó változik.
Fürge lepkét táncoltat
Nyári napsugár.
Est fénye kigyúl
Ezüstszín, tájra borul
Nyáresti mámor.
Nagyon meleg van,
Ami mindent megérlel.
Nap, nem kíméli.
Nyugalom örök,
Csendes vidékre olvad…
Nyári napsugár.
Tó tükrén kúszik
Az ezüstös Holdsugár.
Nyáresti mámor.
Vecsés, 2018. júl. 22. - Mórahalom, 2018. aug. 8 – Szabadka, 2018. aug. 7.– Kustra Ferenc József – 36 darabos Renga-láncvers. A -Nap nem kíméli- végűeket én írtam, a -Nyári napsugár- végűeket Farkas Tekla. A -Nyáresti mámor- végűeket, Jurisin Szőke Margit.
Délidőben, oly’
Tüzes a búzatábla.
Nap, nem kíméli.
Lélegzik a táj.
Szénabálát cirógat
Nyári napsugár.
Est érkezése
Bíborfátylat tájra hint.
Nyáresti mámor.
Szárba szökött a
Búza, mező lengedez.
Nap, nem kíméli.
Fűszálon mosoly.
Meleg fuvallatot ér
Nyári napsugár.
Bíborszín fények
Bokrokon táncot ropnak.
Nyáresti mámor.
Kecsesen ring-ring
A sárgult búzakalász!
Nap, nem kíméli.
Gyümölcsöző lét.
Málnabokrokat csókol
Nyári napsugár.
Égalj vérvörös,
Alkony, pírjában úszik.
Nyáresti mámor.
Lengő kalászok
Lehúzzák már a szárat.
Nap, nem kíméli.
Alföld elterül.
Gémeskutat szomjaztat
Nyári napsugár.
Az alkonyon szem
Mereng, esti álmodás.
Nyáresti mámor.
Őzek udvarban,
Csak körbe-körbe mennek.
Nap, nem kíméli.
Mezőn pajkosság.
Huncut csikókat kerget
Nyári napsugár.
Esti fényben zöld
Gyíkok kövön napoznak.
Nyáresti mámor.
Szőke lett már a
Búzatábla. Őz kószál.
Nap, nem kíméli.
Pásztor fütyörész.
Mély barázdákat simít
Nyári napsugár.
Gerlék fürdenek
Itató langy vizében.
Nyáresti mámor.
Kecskebéka a
Faágon kuruttyolgat.
Nap, nem kíméli.
Puli fut messze.
Fekete bundát izzaszt
Nyári napsugár.
Langymeleg szellő
Mező illatát hozza.
Nyáresti mámor.
Tóban hullámok
Kergetik egymást… folyvást.
Nap, nem kíméli.
Békés nyáj legel.
Lágy csengettyűszót kísér
Nyári napsugár.
Frissen kaszált fű
Illata légben terjed.
Nyáresti mámor.
Csordogáló a
Csendes patak… tiszta-víz.
Nap, nem kíméli.
Madár csiripel.
Könnyű verebet röptet
Nyári napsugár.
Tó vize, alkony
Vörös fényét tükrözi.
Nyáresti mámor.
Színek és fények
Varázsa szétterül.
Nap, nem kíméli.
Méhek zümmögnek.
Virágzó nedvet éltet
Nyári napsugár.
Henye napsugár
Vibrál, tó sima tükrén.
Nyáresti mámor.
Uralkodó lett
A napfény, mind a tájon.
Nap, nem kíméli.
Hernyó változik.
Fürge lepkét táncoltat
Nyári napsugár.
Est fénye kigyúl
Ezüstszín, tájra borul
Nyáresti mámor.
Nagyon meleg van,
Ami mindent megérlel.
Nap, nem kíméli.
Nyugalom örök,
Csendes vidékre olvad…
Nyári napsugár.
Tó tükrén kúszik
Az ezüstös Holdsugár.
Nyáresti mámor.
Vecsés, 2018. júl. 22. - Mórahalom, 2018. aug. 8 – Szabadka, 2018. aug. 7.– Kustra Ferenc József – 36 darabos Renga-láncvers. A -Nap nem kíméli- végűeket én írtam, a -Nyári napsugár- végűeket Farkas Tekla. A -Nyáresti mámor- végűeket, Jurisin Szőke Margit.
Meg kell már törni a vörös, hajnali, bús csendet,
El kell kezdeni a mára kiszabott új létet!
Minek rettegni az esőfelhős, vöröslő hajnalokat?
A mosolygó léttel várjuk a következő új napokat…
Ne higgy ma már a régen volt meghazudtolt ígéreteknek.
Elő kell venni a belsőből fakadó, saját terveket.
Angyalok! Este imádkoztam, mély hittel hozzátok!
Ma, ha felébredek, nekem, szebb új napot hozzatok…
Napok új ritmusán, ne érkezzen nekem, mi kevésbé tetsző,
Mi bánatot okozó, nem is tetsző, szívemet sajgón metsző.
Életem, ma már ne legyen oly' mint a rabszolgák reménysége,
Ne legyen már a könnyes verejték, tekintettel követése.
Ne legyen kérem, ne, szánalom hamupor a hamuból,
De tán’ legyen végső feloldozás, bocsánat... holtaktól!
Reményből kell építkezni sok-sok új napfénnyel,
Hogy ne kelljen már gyászba borulni az élettel.
A vágyak hajnala adjon ragyogást a mai jövőnek.
Ébredéskor szíveik dobbanjanak, értéket érzőknek.
Vecsés, 2015. január 10. – Kustra Ferenc József
El kell kezdeni a mára kiszabott új létet!
Minek rettegni az esőfelhős, vöröslő hajnalokat?
A mosolygó léttel várjuk a következő új napokat…
Ne higgy ma már a régen volt meghazudtolt ígéreteknek.
Elő kell venni a belsőből fakadó, saját terveket.
Angyalok! Este imádkoztam, mély hittel hozzátok!
Ma, ha felébredek, nekem, szebb új napot hozzatok…
Napok új ritmusán, ne érkezzen nekem, mi kevésbé tetsző,
Mi bánatot okozó, nem is tetsző, szívemet sajgón metsző.
Életem, ma már ne legyen oly' mint a rabszolgák reménysége,
Ne legyen már a könnyes verejték, tekintettel követése.
Ne legyen kérem, ne, szánalom hamupor a hamuból,
De tán’ legyen végső feloldozás, bocsánat... holtaktól!
Reményből kell építkezni sok-sok új napfénnyel,
Hogy ne kelljen már gyászba borulni az élettel.
A vágyak hajnala adjon ragyogást a mai jövőnek.
Ébredéskor szíveik dobbanjanak, értéket érzőknek.
Vecsés, 2015. január 10. – Kustra Ferenc József
A II. Világháborúban
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.
Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!
A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.
A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?
A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?
A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}