Hogy miért, azt én nem tudom,
De néha nyári éjjelen
Felébredek, és ilyenkor
Valamire emlékezem.
Akkor mikor fel fel csendül
A nagy templom harangszava,
Elgondolom a rég múltat:
Milyen jó volt akkoron még . . .
És ilyenkor lep meg annyi
Régi-régi nyári emlék
Alig alig emlékszem már
De van még egy kis fényképem,
S mikor nagyon elbúsulok
Soká sírva nézdegélem.
És én tudom, hogy ilyenkor
Sok sok ember zokog velem,
S van kinek tán fényképe sincs:
Nyár volt . . . Szép volt . . . Emlékezem . . .

Alkonyodott . . .
Óriási bíbor felleg ragyogott a vörös égen,
Alkonyodott és reám szállt az egyik kis, bús emlékem,
Bíbor szikrák, bíbor tüzek takarták az arany napot
Lelkem testem szép dalt érzett, új dalt érzett, sugallatot.

Szent nagy órák bátor tüze, gyáva percek fergetegje
Lángolt bele csillogóan két nagy fekete szemembe,
Lelkem titkos mély sugara ezer rhapsódiát érzett,
És a bíbor alkonyatnál megáldtam a mindenséget.

Éjszaka lett . . .
Az óriási bíbor felleg eltűnt már a vörös égről
De az éji sötétben is álmodik a lelkem szépről,
Búban bajban, szennyben vágyban, elkísérnek a szép dalok,
Boldogságban, fájdalomban kísérnek a sugallatok.

Uram, uram én senki se vagyok
Csak bús, bánatos vagyok
A földnek apró porszeme.

Uram én alázatban élek
Megalázkodom minden előtt
Mi nálamnál hatalmasabb
Megalázkodom mindenki előtt,
Ki nálam bölcsebb, igazabb.
Megalázom magam a szenvedők
Az üldözöttek, nyomorultak előtt.
De nem hajtom porba fáradt fejem,
De nem kulcsolom össze két kezem,
Nem meresztem áhítattal a szemem.
Ha látok cifra, dölyfös komédiát,
Ha senki gőgös embert zeng a zsoltár,
Ha pénztől szennyes a szentség, az oltár.
Nem alázkodom meg a Pénz előtt
Nem imádom az aranyhasú istent
Nem csodálom fényes gyilkos fényét
Inkább ömöljön testemből a vér
Inkább pusztuljak halottan én
Inkább boruljon sír testem fölé
De meg nem hajtom a vállamat,
De nem görbítem a lábamat,
De nem térdepelek a földre én,
Az alázat templomának kövén.

Uram, Uram én senki se vagyok
Csak bús bánatos vagyok
A földnek apró porszeme.

Jöjjetek ti büszke zsoldosok
verjétek belém a lándzsát, a tőrt
oh - jöjjetek.

Jöjjetek én kitárom majd a mellemet
vért nélkül állok elétek
Csak jöjjetek.

Jöjjetek a Pénznek cifra zsoldosi
verjétek mellembe aranyos tőrötök
Eljöjjetek!

Hadd lássak egyszer én is aranyat
hadd hulljon rám az arany fénye
oh - jöjjetek.

Jöjjetek és vigyétek elomló életem
Kacagva hajlítom majd elétek
csak jöjjetek.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére.
A bér: a vér

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére.
A vér: a kéj.

Elomlott már a szememfénye,
Sápadt halott már a kéve
Tört a fénye.

Leomlott a régi sátor,
Dalol a tompa halotti tor
Dalol a tor.

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére
A kéj: a vér.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére
A vér: a bér.