Idő 
Értékelés 
Értékelés Van egy kicsi csodakutyánk, Pötyi a neve,
született már régen neki egy szép gyereke.
Megnőtt olyan nagyra, hogy nagyobb az anyjánál,
Mocinak neveztük el, bár Ő is egy kislány.
Kaptak mind a ketten egy jóval nagyobb társat,
így már nemcsak két kutyát, szerethetünk hármat.
Talán nem véletlen, még eggyel szaporodtunk,
négy kutyával játszhatunk, hogyha unatkozunk.
Cicánkat, a Mircit is ajándékba kaptuk,
jó és dolgos kis állat, ezt mi meg nem bántuk.
Mircikénk, ha elfárad, Pötyi hátán fekszik,
igaz álomba merül, nagyon mélyen alszik.
Kicsiny kakaskánk, a beteg, sánta lábával,
együtt él és álmodik a kis kutyáinkkal.
Ha a Moci és a Pötyi rossz fát tesz a tűzre,
tanítani kell Őket egy kis fegyelemre.
Ha megdorgálom Őket, meg nem haragszanak,
szeretetet továbbra is önzetlenül adnak.
A szeretet iskolájuk példamutató,
itt lehetne az ember eminens tanuló.
született már régen neki egy szép gyereke.
Megnőtt olyan nagyra, hogy nagyobb az anyjánál,
Mocinak neveztük el, bár Ő is egy kislány.
Kaptak mind a ketten egy jóval nagyobb társat,
így már nemcsak két kutyát, szerethetünk hármat.
Talán nem véletlen, még eggyel szaporodtunk,
négy kutyával játszhatunk, hogyha unatkozunk.
Cicánkat, a Mircit is ajándékba kaptuk,
jó és dolgos kis állat, ezt mi meg nem bántuk.
Mircikénk, ha elfárad, Pötyi hátán fekszik,
igaz álomba merül, nagyon mélyen alszik.
Kicsiny kakaskánk, a beteg, sánta lábával,
együtt él és álmodik a kis kutyáinkkal.
Ha a Moci és a Pötyi rossz fát tesz a tűzre,
tanítani kell Őket egy kis fegyelemre.
Ha megdorgálom Őket, meg nem haragszanak,
szeretetet továbbra is önzetlenül adnak.
A szeretet iskolájuk példamutató,
itt lehetne az ember eminens tanuló.
Szép álom volt, melyet veled álmodtam,
Feküdtünk egymás karjaiban.
Egy mosoly, mely szép álmot idéz,
Egy csók, mikor az ajkad hozzám ér.
Egy hang, mely súgja, hogy szeretlek.
Egy ölelő kar, ami nem enged.
Egy szó, mely suttogja a nevemet,
Egy kar, mely álomba ringat engemet.
Egy szem, mely csillog, ha rá nevetsz,
Egy száj, mely szépet súg a füledbe.
Egy szó, mely míg élsz, ott van a szívedben,
Egy könnycsepp, mely égeti a szemedet.
Egy hang, melyet nem hallasz már,
Egy kar, mely nem ölel már át.
Egy szó, mely a füledbe cseng,
Egy sóhaj, mely sóhajtotta a nevedet.
Sem szó, sem hang, sem csók.
Ez mind - mind elveszett.
Sem kar, sem száj, mely súgta a nevedet.
Sem könny, sem mosoly, már csak egy álmot
kergetek...
Ébren vagyok, s rádöbbenek, csak álom volt,
mely elveszett.
Elveszett minden, ami egykoron a tiéd lehetett.
Bánat és harag gyötri a szívemet.
Ó Istenem! - miért vetted Őt el, miért nem hagytad
meg nekem?
Nincs kéz, mely simítja arcomat.
Nincs száj, mely csókkal halmozza ajkamat.
Nincs szó, mely súgja, hogy szeretlek.
Csak könny van, áztatja párnámat és égeti
a szememet.
Szép álom volt Édesem, ameddig élek
Szeretlek Kedvesem!
Feküdtünk egymás karjaiban.
Egy mosoly, mely szép álmot idéz,
Egy csók, mikor az ajkad hozzám ér.
Egy hang, mely súgja, hogy szeretlek.
Egy ölelő kar, ami nem enged.
Egy szó, mely suttogja a nevemet,
Egy kar, mely álomba ringat engemet.
Egy szem, mely csillog, ha rá nevetsz,
Egy száj, mely szépet súg a füledbe.
Egy szó, mely míg élsz, ott van a szívedben,
Egy könnycsepp, mely égeti a szemedet.
Egy hang, melyet nem hallasz már,
Egy kar, mely nem ölel már át.
Egy szó, mely a füledbe cseng,
Egy sóhaj, mely sóhajtotta a nevedet.
Sem szó, sem hang, sem csók.
Ez mind - mind elveszett.
Sem kar, sem száj, mely súgta a nevedet.
Sem könny, sem mosoly, már csak egy álmot
kergetek...
Ébren vagyok, s rádöbbenek, csak álom volt,
mely elveszett.
Elveszett minden, ami egykoron a tiéd lehetett.
Bánat és harag gyötri a szívemet.
Ó Istenem! - miért vetted Őt el, miért nem hagytad
meg nekem?
Nincs kéz, mely simítja arcomat.
Nincs száj, mely csókkal halmozza ajkamat.
Nincs szó, mely súgja, hogy szeretlek.
Csak könny van, áztatja párnámat és égeti
a szememet.
Szép álom volt Édesem, ameddig élek
Szeretlek Kedvesem!
Én Istenem fogd meg kezem,
Rád emelem tekintetem,
glóriáddal terítsd lelkem,
szereteted gyógyír nekem.
Én Istenem fogd meg kezem,
töröld le a könnyes szemem,
szavak nélkül imádkozom,
hálámat csak Neked adom.
Én Istenem fogd meg kezem,
érted dobog fájó szívem,
fájó szívem felajánlom,
áldásodat kérem, s kapom.
Én Istenem megköszönöm,
Te vagy nekem minden öröm,
minden szép, mi Hozzád emel,
kitárd karod hív, felemel.
Én Istenem látom arcod,
nyomot hagy bennem mosolyod,
érted élek, érted halok,
én Istenem Tiéd vagyok!
Rád emelem tekintetem,
glóriáddal terítsd lelkem,
szereteted gyógyír nekem.
Én Istenem fogd meg kezem,
töröld le a könnyes szemem,
szavak nélkül imádkozom,
hálámat csak Neked adom.
Én Istenem fogd meg kezem,
érted dobog fájó szívem,
fájó szívem felajánlom,
áldásodat kérem, s kapom.
Én Istenem megköszönöm,
Te vagy nekem minden öröm,
minden szép, mi Hozzád emel,
kitárd karod hív, felemel.
Én Istenem látom arcod,
nyomot hagy bennem mosolyod,
érted élek, érted halok,
én Istenem Tiéd vagyok!
Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A templomba gyűlnek
Gyász könnyel áztatják
Az ódon templom kövét
Egy leány van ott csupán
Kinek arcán már nyugalom ül
Sírnak mind az asszonyok,
Miképpen sírt a leány is
Gyászoló szívnek megnyugvást
Már semmi sem adatik
Hitt és remélt
Bízott a csodában
Mégis ő fekszik holtan
Lágy-őszpiros ruhájában
Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A temetőbe gyűlnek
Rózsák fája alatt
Már ott tátong a sír
Pihenj meg szép-kedvesem!
Álmod legyen csodaszép!
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A templomba gyűlnek
Gyász könnyel áztatják
Az ódon templom kövét
Egy leány van ott csupán
Kinek arcán már nyugalom ül
Sírnak mind az asszonyok,
Miképpen sírt a leány is
Gyászoló szívnek megnyugvást
Már semmi sem adatik
Hitt és remélt
Bízott a csodában
Mégis ő fekszik holtan
Lágy-őszpiros ruhájában
Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A temetőbe gyűlnek
Rózsák fája alatt
Már ott tátong a sír
Pihenj meg szép-kedvesem!
Álmod legyen csodaszép!
Nem igazán értem, s ezért kérdem, miért nem
lehet elcserélnem az életem az álmomra.
Mert az jobb volna számomra, ha valaki valami csodával áthozna, azon csodálkozna, mért van a változás csodás hatása, lelkiismerettel kárhozva.
Hisz vihet bárhova az út, a fény az alagút végén még soha ki nem hunyt. Hiába kezdesz háborút, hiába bátorítasz kiskorút vagy nagykorút, az ember soha el nem téved, várja őt a nagykörút. Az örökös körforgás.
Már pár terved felborult. Mint forgács, hullik szét a bogrács, a bomlás és a romlás lesz úrrá majd mindenen, emberek milliói kérdik : Mért tetted ezt istenem?! De nem ő volt a hibás, így hát nincs más megoldás, minthogy segítek másokon, még ha nincs is erre más okom, csak hogy megmentsem a világot, mit egy féreg vagy az ördög, nevezzem bárhogy, kirágott! Akkor is meg kérdezem a sérülttől hogy ki bántott.
Ez lesz az az állapot, beláthatod, az érvládát bezárhatod és áldhatod azt a napot, mikor önként, isten hírnökeként egy kis hitet át adok, amíg bele nem fáradok, amíg még felállhatok, legyen bármekkora az árok, felállok, a gödörből kimászok, és betemetem, a magokat elültetem, benn a földben a jövő, mint facsemete megterem, míg fejlődik figyelgetem, öntözöm és megmetszem, pár szélvihar elkerülhetetlen, azoktól is megmentem, és ha mindent megtettem, hagyom had növekedjen, magától bontson lombot egy fejlettebb életben.
lehet elcserélnem az életem az álmomra.
Mert az jobb volna számomra, ha valaki valami csodával áthozna, azon csodálkozna, mért van a változás csodás hatása, lelkiismerettel kárhozva.
Hisz vihet bárhova az út, a fény az alagút végén még soha ki nem hunyt. Hiába kezdesz háborút, hiába bátorítasz kiskorút vagy nagykorút, az ember soha el nem téved, várja őt a nagykörút. Az örökös körforgás.
Már pár terved felborult. Mint forgács, hullik szét a bogrács, a bomlás és a romlás lesz úrrá majd mindenen, emberek milliói kérdik : Mért tetted ezt istenem?! De nem ő volt a hibás, így hát nincs más megoldás, minthogy segítek másokon, még ha nincs is erre más okom, csak hogy megmentsem a világot, mit egy féreg vagy az ördög, nevezzem bárhogy, kirágott! Akkor is meg kérdezem a sérülttől hogy ki bántott.
Ez lesz az az állapot, beláthatod, az érvládát bezárhatod és áldhatod azt a napot, mikor önként, isten hírnökeként egy kis hitet át adok, amíg bele nem fáradok, amíg még felállhatok, legyen bármekkora az árok, felállok, a gödörből kimászok, és betemetem, a magokat elültetem, benn a földben a jövő, mint facsemete megterem, míg fejlődik figyelgetem, öntözöm és megmetszem, pár szélvihar elkerülhetetlen, azoktól is megmentem, és ha mindent megtettem, hagyom had növekedjen, magától bontson lombot egy fejlettebb életben.
