Amikor üvölteni tudnál,
de nem jön ki hang a torkodon,
amikor kívülről mosolyogsz,
de lelkedben dúl a fájdalom.

Amikor összeomlik minden
akár egy színes kártyavár,
elsírtad utolsó könnyed,
s a lelked halott és sivár.

Amikor megfagyott minden,
s deres hajadra hó szitál,
amikor hiába küzdesz,
nyugalmat sehol sem találsz.

Csak akkor fogod észre venni
ki az , ki melletted áll,
öleld magadhoz,s ne hagyd el,
mert ő az igazi barát.

Sohasem mondtam, pedig mindig is éreztem
hogy mikor először találkoztunk nem lehetett véletlen.
Olyan erők ezek amihez nem érhet fel az ember
próbáltam megérteni, de rájöttem hogy nem kell.

Csak az lehet barát, aki akkor is elfogad
amikor már megismerte valódi arcodat.

Habár ritkán látlak, azért gondolok rád
most éppen mit csinálsz, merre jársz.
A barátság egy kötelék két ember között
lelked féltett titka idővel belém költözött.

Az idő az egyetlen ami a barátságban irányt mutat
szívem még sokszor a régi emlékek után kutat.

Kedves barátom, fogadd meg magadnak
bárhogy is lesz, az emlékek veled maradnak.
A mosoly az arcodon örökre megmarad
a veled töltött idő még oly sokszor elragad.

Ezt a Verset az együtt élt percekért ajánlom
hogy ne felejtsd el, te voltál a legjobb barátom.

Szívem az miért fáj?
E sóhaj mit jelent,
Rózsás ajkad midőn,
Előmbe képzelem,
Talán majd meg mondja,
Lelkem mély érzete,
Egybe kötött versem,
Kezdő nyolc betűje!

Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
ha elvesztem, mielőtt még akarom?
Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
mikor szeretem és ő csak átkarol?

Bár tudhatnám mi az a fájdalom,
egy kínos mosoly a hangomon?
Bár tudhatnám mi az a fájdalom
és végre kiülhetne az arcomon,

Nem kéne mindig egy olyan lepel,
ami az örök boldogságba visz el,
Furcsa érzés képzelt maszkban élni,
De szükség van rá, hiánya meg tudna ölni,

Így csodálatosnak tartom a rothadó világot,
és mindenhol csak boldog családokat látok,
Minden férfi ember teljes szívből szeret,
Mi mást mondhatna egy nő,hát boldogító Igent,

De nem lehet időtlen időkig álarcban élni,
Ha kinyitom a szemem elkezdhetek félni,
Nincsenek olyan családok, amiket én látok,
Csak erkölcstelen férfiak, és kegyetlen lányok.

Mit is tehetnék,ha ez így van megírva,
Boldognak lenni, ááá az csak egy tréfa.
De vajon mi lehet az igazi fájdalom?
Nem tudom, de amit gondolok átadom

Szükség van egy vágyakozó személyre,
és attól függ milyen a lány kedélye,
Van amikor szereti, de van úgyhogy kerüli
A erősebb nemet ez néha mélyen szíven üti.

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,
Mintha egy éles kést szúrna át a hátamon?
Ekkor jön egy röpke kérdés, mi bajod?
Mondjam azt, hogy az egész szívem sajog?

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,
Mintha egy kicsi harkály ülne a vállamon?
és csak kopog, kopog, van itthon valaki?
szavak nem, csak pár könnycsepp csordul ki.

Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom?
Vagy ez az egész egy mocskos rágalom?

Kikeletbe hasadó, újonc boldogság
Lett szelíden cirógatva úrrá rajtam,
Midőn csöpp cseresznyefák koronái közt,
Virágait fürkészve kincset találtam.

Bár lehetnék oly nagy, oly lobogó gyönyör,
Hogy virágálomba kergessem varázsod,
Hogy mi ketten, a világ szemét becsukva,
Örökké álmodjunk a cseresznyeágon.

Mint nektárért kuncsorgó, éhes pillangó,
Összebújó szirmaiba kínálkozom,
S rózsaszín illatok hevébe bódulva,
Mosolyába szökve hozzád kívánkozom.