Mit is mondhatnék most neked?talán azt mit most érzek!Szavaid mint éles tör hatoltak szívembe,s közben átjárja testem a fájdalom.Szemeböl lassan könny pereg nem tudom mitévőlegyek.Gondolataim kavarognak fejemben, s a múlt tör elő felszínre bennem,egy emlék egy kép mi te voltál, s vagy nekem.Annyi mindent szeretnék el mondani de talán mit sem érnek már a szavak.Te eldöntötted el hagysz,jaj szívem megszakad.Bánat keserűség fájdalom járja át testemet ,és érzem nélküled nem élhetek.Bocsásd meg kérlek bűneimet hisz nem vagyok tökéletes,de ha szeretsz meg halok te érted csak maradj mellettem szívem.Ha viszont nem szeretsz hát menj ne néz vissza soha sem,légy boldog azt kívánom és azt hogy az élet soha ne legyen hozzád mostoha.De tud szívem benn öröké élsz és nem felejtelek soha.

.. Hogy mást ölelsz, hogy csókod másra ragad át.
Szemeim pirosló ajkadon, mert szívem azon lát!
Elfogytak percek, rendre sűrű harag.
Jellemed nem, de illatod velem marad!

Arcom, az arcod finom mosolygások íve.
Ajkad szív piros, őrölt mosoly színe.
Kápráztat szeme, szíve arcvonásom gyengéje.
Mámorító alakja, hangszálaim pengéje .. !

Nem hétköznapi fájdalom, szívem gyanánt érzem.
Tízpercen belül több sebből vérzem!
Tétlenség, maga a megőrjítő álom!
Halk sóhaj, majd csendben tovább állom ..

Milyen szép lenne ez az este!
Göncölszekér, nyáréji fuvalom,
Egymásba boruló két szerelmes teste.
Gyémántgyökér burj?nzik utadon.

Olyan szép lehetne ez az éj...
Útj?ra tér a gondolat...
Halott fájáról hulló falavél
A földre hull s a földön marad.

Oly szép lenne ez az éjjel!
Kár, hogy messze vagy nagyon.
Egymásba szóródhatn?nk széjjel,
Mint vércseppek a fehér havon.

Én vagyok a hőse ennek a mesének.
Rólam fog hát szólni az alanti ének.
Rég volt, de él bennem,- vigye el a csuda.
Mivel én voltam a negatív figura.

Épp úgy mint most, nyár volt. Szépen felöltöztem.
Sötét öltöny rajtam, nyakkendőt kötöttem.
Hivatalos voltam már nem tudom hova.
Nincs jelentősége, mert nem értem oda.

Indulásom előtt gyorsan kitalálom,
Miképpen essek túl a rám váró távon.
Gyalog lusta vagyok. Taxizzon a bánat.
Előgurítottam a monten-bringámat.

Rémlik: fütyörésztem. Szellő játszott velem.
Utam enyhe lejtő, alig is tekertem.
Erőlködés nélkül fele távhoz értem.
Nyakkendőm, füleim lobogtak a szélben.

Aztán váltott az út elkenődésemre.
Emelkedni kezdett. Tekertem lihegve.
Nem fütyörésztem már, nyomtam ráhajolva.
Néha szép az élet, néha meg otromba.

Ekkor következett az elkerülhető:
Lobogó nyakkendőm elkapta a küllő.
Orrom gőzerővel a kormányba vágott,
Levizitelhettem az út menti árkot.

Fájdalmas bódulat után észre tértem.
Nyakkendőm csücskével letöröltem vérem.
Elővonszolódtam bringámmal karöltve.
Én is, utóbbi is le és összetörve.

Vissza vettem utam, bicaj volt a mankóm.
Lényegében ennyi volt most a mondandóm.
Tanulság leszűrve. Nem vagyok én lökött.
Kétkerekűzéshez nyakkendőt nem kötök.

Piros betűs ünnep ? lázas készülődés.
Minden meghitt körben serény sütés, főzés.
Valamit rittyentek, én sem adom alább.
Sütök az ünnepre fejedelmi kaját.

Már a boltban vagyok, szétnézek szélesen.
Dolgozik agyhelyem, mit sütnék szívesen.
Az egyik hűtőben akciós réteslap.
Kipattan a szikra: Rétest eszek holnap.

A konyhában vagyok, épp kicsomagolnám,
De sajnos nem éppen patyolat a konyhám.
Ragad az asztalom ételmaradéktól,
Mindenféle odacsordult kotyvaléktól.

Nem praktizálhatok ebben a mocsokban.
Némi szerencsémre a konyhasarokban
Vasalódeszka áll, azt most kinyithatom.
Műsorom alanyát tiszta helyre rakom.

Ekkor adódik csak probléma igazán,
Mármint hogy a bevásárlást vettem lazán.
Eszembe sem jutott tölteléket venni,
Pedig nem akarok natúr rétest enni.

A kertem sarkában százéves diófa.
Nagy kár, hogy sosem volt szükségem dióra.
Ott rohad alatta,- hála lustaságom.
Szó se lehet róla. Mást kell kitalálnom.

Gondterhelten nyitok az apró kamrába
Szétnézek, mi jöhet kényszerszámításba.
Majdnem üres polcok, sokéves porosan.
Azért keresgélek kitartón, gondosan.

Vizsgálódásomat siker koronázza:
Rozsdásodó doboz, originál zárva.
Letörölve a port: oldalán belseje:
Lejárt sertés májkrém. Most mit kezdjek vele?

Sajnos úr a szükség, kibontom, nincs mese.
Más híján rétesem jól megkenem vele.
Néhány mozdulat és mehet a sütőbe.
Csak aki nem ismer lehet megütődve.

Kétes illatozás- kész a májas rétes.
Mérsékelt étvággyal látok az evéshez.
Remegnek fogaim mikor megharapom.
Ezt a remeket nem szabadalmaztatom.