Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Fölöttébb gorombák az emberek,
Udvariasság válságba jutott.
Elmélyült a jó-tapintat hiány…
Van, akinek eleve nem jutott?
A társadalom legyengült, apatikus lett.
A rossz, deviáns elemek meg pimaszabbak.
Tisztes emberi lét ellen ez oly’ merénylet,
Mint a sebesült katona ellen az attak.
Vecsés, 2013. június 16. – Kustra Ferenc József
Fölöttébb gorombák az emberek,
Udvariasság válságba jutott.
Elmélyült a jó-tapintat hiány…
Van, akinek eleve nem jutott?
A társadalom legyengült, apatikus lett.
A rossz, deviáns elemek meg pimaszabbak.
Tisztes emberi lét ellen ez oly’ merénylet,
Mint a sebesült katona ellen az attak.
Vecsés, 2013. június 16. – Kustra Ferenc József
Mint hulló csillag,
Felvillant egy gondolat.
Elfelejtette!
Szép emlékei
Az ég szélcsatornáin
Szertefoszlottak.
Idegen terek
Napi ébredésekben...
Ismeretlenség!
Lélek tükre torz,
Elferdített valóság...
Átszellemültség.
Szürke állomány,
Mint hófödte téli táj
Kifehéredett.
Neuron útja
Kopár pusztaságba visz...
Tudattalanság.
Szeretet-virág
Szirma szívben még nyílik...
Hála simogat.
A kór világnapjának margójára.
Felvillant egy gondolat.
Elfelejtette!
Szép emlékei
Az ég szélcsatornáin
Szertefoszlottak.
Idegen terek
Napi ébredésekben...
Ismeretlenség!
Lélek tükre torz,
Elferdített valóság...
Átszellemültség.
Szürke állomány,
Mint hófödte téli táj
Kifehéredett.
Neuron útja
Kopár pusztaságba visz...
Tudattalanság.
Szeretet-virág
Szirma szívben még nyílik...
Hála simogat.
A kór világnapjának margójára.
Hunyorgó szemmel
Álomból kitekintek...
Lét-érzékelés.
Éber-valóság
Minden reggel vár reám,
Ha felébredek.
Ima-lélekkel
Szférákba száll az áldás,
Szerény köszönet.
Hálás a szívem,
Újabb napra virradtam.
Égi ajándék!
Álomból kitekintek...
Lét-érzékelés.
Éber-valóság
Minden reggel vár reám,
Ha felébredek.
Ima-lélekkel
Szférákba száll az áldás,
Szerény köszönet.
Hálás a szívem,
Újabb napra virradtam.
Égi ajándék!
Éltes életlátás
Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.
Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…
Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.
Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.
Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.
Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!
Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.
Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.
Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.
A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…
Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.
Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.
Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...
Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.
Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.
Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…
Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.
Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.
Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.
Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!
Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.
Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.
Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.
A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…
Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.
Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.
Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...
Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.
Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
(Bokorrímes)
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*
(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...
Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?
Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!
Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?
Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.
Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...
Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.
Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!
Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*
(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...
Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?
Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!
Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?
Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.
Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...
Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.
Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!
Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.
