Idő 
Értékelés 
Értékelés Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.
Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.
Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.
Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.
Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.
A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.
Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.
Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.
Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…
Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.
Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
A poéta munkaeszköze…
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.
Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…
A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.
A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.
A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.
Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József
Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom,
Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm…
De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm.
Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek,
Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek…
Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek.
Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már,
Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már…
A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen,
A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen…
A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra,
Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása…
A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok,
Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók.
A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni,
Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni.
Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni.
A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni,
A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni,
Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok,
A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok.
Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József
(tízszavas)
Előbújt a Hold, érkeznek a csillagok,
Légben szállnak esti illatok.
(3 soros-zárttükrös)
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
Csillagok is kilátszanak esti illatfelhőből…
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
*
Égen cselleng néhány hófehér bárányfelhő,
Őket terelgeti a huncut szellő.
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő,
Kutya helyett terelget a huncut szellő…
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő.
*
Eltakarják Holdnak mosolyát, nem hagyja magát,
Sarlójával hessegeti, szellő nyáját.
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát,
Sarlójával így elkergeti, a szellő űzte nyáját,
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát.
*
Tó vizén fénye cikázik, hullámokon átkúszik
Árnyéka is vele úszik.
A tó, mint tükör...
A hullám fényt tör…
A tó, mint tükör...
*
Apró csillagfények táncot járnak Holdnak balján,
Fényük sziporkázik tó partján.
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok,
Fényüket a tó sima vize visszaveri, lesznek léglakók,
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok.
*
Ezüstős színű álomport hintenek szerteszét,
Betakarják magas hegyek, völgyek erdejét.
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét,
Befedi a völgy erdők és a hegyek tetejét,
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét.
*
Káprázatos e látvány, szemeknek kihagyni vétek,
Szerelmes szíveknek, igéző csalétek.
Szabadka – Vecsés, 2018. március 18. –Jurisin Szőke Margit írta a 10 szavasokat, a 3 soros-zárttükrös -őket Kustra Ferenc József
Előbújt a Hold, érkeznek a csillagok,
Légben szállnak esti illatok.
(3 soros-zárttükrös)
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
Csillagok is kilátszanak esti illatfelhőből…
Este a Hold, ha megérkezik, kibújik felhőkből!
*
Égen cselleng néhány hófehér bárányfelhő,
Őket terelgeti a huncut szellő.
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő,
Kutya helyett terelget a huncut szellő…
Akolból kiszabadult pár bárányfelhő.
*
Eltakarják Holdnak mosolyát, nem hagyja magát,
Sarlójával hessegeti, szellő nyáját.
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát,
Sarlójával így elkergeti, a szellő űzte nyáját,
Bárányfelhő csapat, eltakarja Hold széles mosolyát.
*
Tó vizén fénye cikázik, hullámokon átkúszik
Árnyéka is vele úszik.
A tó, mint tükör...
A hullám fényt tör…
A tó, mint tükör...
*
Apró csillagfények táncot járnak Holdnak balján,
Fényük sziporkázik tó partján.
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok,
Fényüket a tó sima vize visszaveri, lesznek léglakók,
Csak a baloldala üres, ott ropnak táncot a kis-csillagok.
*
Ezüstős színű álomport hintenek szerteszét,
Betakarják magas hegyek, völgyek erdejét.
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét,
Befedi a völgy erdők és a hegyek tetejét,
Álompor ezüstszínű, hullik merre... szerte szét.
*
Káprázatos e látvány, szemeknek kihagyni vétek,
Szerelmes szíveknek, igéző csalétek.
Szabadka – Vecsés, 2018. március 18. –Jurisin Szőke Margit írta a 10 szavasokat, a 3 soros-zárttükrös -őket Kustra Ferenc József
Elmélkedés a lélekről…
Lelki párnád szegletén, nyugtatod a fejed,
Álmodsz de, ernyedtségedben mozog a kezed…
Ölelkező pillák...
Félálom édes álmot szül.
Kezem kezedhez ér.
*
Lassan vége a nyárnak és kiveszőben az izzadt képek,
Izzadtságcseppek, már nem lesznek a szemedben látás-fékek.
Vágy
Szőte
Szép álom.
Szerelembe,
Test, testet izzaszt.
*
Fáradtan pihensz, de utad kivilágítva, éppen ezt álmodod,
Képzeletbeli érzésekbe, magadat lassan belefásulod…
Utam hozzád vezet, oly ragyogó, fényes,
Majdhogynem elhittem... álmom vétkes.
*
Fejedet már lehajtottad a lelki párnádra?
Fáradtságtól reményed sincs… hát még, jövő mákra!
Párnán pihen fejem,
Elvesztettem hitet, reményt.
Elfáradt életem.
*
A pillanat képzelete, vajh’ a képzelet pillanata?
Párnádon a fejed, álmodban csendül, udvar madárdala…
Mily’
Szépen
Trillázik,
Dalát hallom,
Szerelemről szól.
*
Álmodj a párnádon, öntsd bele reményt, a holnapi mákba,
Lankás domboldalon, bicajozz le a mai valóságba…
Álomvilágból valóba érkezek,
Napsugár ébreszt, reményt érlelek.
Talán még élhetek...
Vecsés, 2015. január 15. – Szabadka, 2017. augusztus 14. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá HIAQ -kat, apevákat és 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A kiegészítés címe: ’Ölelkező pillák...’
Lelki párnád szegletén, nyugtatod a fejed,
Álmodsz de, ernyedtségedben mozog a kezed…
Ölelkező pillák...
Félálom édes álmot szül.
Kezem kezedhez ér.
*
Lassan vége a nyárnak és kiveszőben az izzadt képek,
Izzadtságcseppek, már nem lesznek a szemedben látás-fékek.
Vágy
Szőte
Szép álom.
Szerelembe,
Test, testet izzaszt.
*
Fáradtan pihensz, de utad kivilágítva, éppen ezt álmodod,
Képzeletbeli érzésekbe, magadat lassan belefásulod…
Utam hozzád vezet, oly ragyogó, fényes,
Majdhogynem elhittem... álmom vétkes.
*
Fejedet már lehajtottad a lelki párnádra?
Fáradtságtól reményed sincs… hát még, jövő mákra!
Párnán pihen fejem,
Elvesztettem hitet, reményt.
Elfáradt életem.
*
A pillanat képzelete, vajh’ a képzelet pillanata?
Párnádon a fejed, álmodban csendül, udvar madárdala…
Mily’
Szépen
Trillázik,
Dalát hallom,
Szerelemről szól.
*
Álmodj a párnádon, öntsd bele reményt, a holnapi mákba,
Lankás domboldalon, bicajozz le a mai valóságba…
Álomvilágból valóba érkezek,
Napsugár ébreszt, reményt érlelek.
Talán még élhetek...
Vecsés, 2015. január 15. – Szabadka, 2017. augusztus 14. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá HIAQ -kat, apevákat és 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A kiegészítés címe: ’Ölelkező pillák...’
