Az ételhordó a kordéról leesett…
Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett
Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon!
Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton.

Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél,
Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél,
Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban,
A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban.

Már megfáradtam én a harcba és az életbe,
Közben meg észlelem, forog az idő kereke…
Itt rettenetes tél van, csak esik a hó,
Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó!
Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom,
A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom.

Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen,
De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben?
Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben.

Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül!
Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül!
Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül!

A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő,
A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő!
A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő!

A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő
Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező.
Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak,
Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak.

Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen,
Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten.
Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent,
Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent...

A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok,
És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok.
Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában,
Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában.

Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában,
Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban…
Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele,
Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele.
Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan,
Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan.
Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik,
Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik.


Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt,
Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt!
Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém…
Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém…

Hajnalfény közeledik, Szibéria felől,
Az álnok sötét meg elmenekül ez elől.

Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.

Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!

A máknak is van méze,
Már csoroghatna végre…
Citromos-vérvörös pírban ébredez a hajnal,
Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal.

A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg,
De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg.

Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok,
Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok…
Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd?
Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd?

Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére!

Nőnapra mit kívánjak?
Az arcokra mosolyt, hogy csaljak?
Elég egy száll virág?
Vagy végezzek házimunkát?
Jobban jár a mamám,
ha elkerülöm a konyhát!
Kedves hölgyek és anyukák,
Fogadjátok tőlem-e virágot,
Boldog nőknapját kívánok!

Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
Csigázhatnád... az ember vágya…
Vérem föléledne,
Buzgalomba menne.
Csókolgatnám kezed… imádva!

Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
Puszilnék vágyat homlokodra.
Vérem vágyba lenne,
Buzgalmam… éledne.
Simítanám hajad, jól hátra.

Ó, Te vágyott Istennőm, Dorka!
Oldottan ülnék, kanapéra.
Lelkem buzgólkodna,
Eszem futkorászna.
Közel ülnénk, életre várva.

Vecsés, 2021. június 2. – Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban.

Ne gondold azt Te,
Hogy világ jófelé megy!
Hősi kihívás?
*
Meglásd, lesz rosszabb
És a helyzet, rosszabb lesz.
Hősi kihívás?
*
Bűnben megfogant
Gyűlölet… nincs szeretet!
Hősi kihívás?
*
Mindenfelé csak,
Erőszakos gazdagok!
Hősi kihívás?
*
Ez nem egy vihar
A pohárban… vég’ közelg!
Hősi kihívás?
*
Képmutatók a
Hatalom gyakorlói!
Hősi kihívás?
*
Megnyomorított,
Kisemmizett szegények!
Hősi kihívás?
*
Földi tettek, majd
Meg lesz égi büntetés.
Hősi kihívás?
*
Megindult a sok
Alkalmatlan… tevése…
Hősi kihívás?
*
(Sedoka)
Mi kicsik vagyunk.
De minket ütnek… nagyon!
Ezt élik… szórakozón!

Mi kicsik vagyunk.
Gátolnak, mint ellenség?
Egy csapatban feneség.

Vecsés, 2022. december 11. – Kustra Ferenc József – íródott: helyzetjelenségként a ma világáról, történelmi hűséggel… senrjú csokorban.

Ragadd... a tollat,
Terítsd ki a papírost.
Dolgozik az agy.
*
Repülj valóságba,
Szárnyalj a fantáziával.
Ürítsd ki lelkedet.
*
Írj novellát és még írj vegyesen verseket.
Vess papírra sorokat, esszéket, vesszőket!

Szólj a lelkednek, hogy küldjön ki muníciót,
Mártsd a tolladat a tentába, mint lefogyót.
Vigyázz, a papírra jó nagy paca, nehogy essen,
A mártott tollad, nagyon szép szóképeket fessen.
*
Ugyan, ki vagyok én?
Íráskor jó megfejteni!
Bölcs csend, engem oktat.
*
Lélek üressége nem segíti az írást,
Ekkor menj el inkább lakatosnak, keress mást!
Én hallgatom, éj csendes ketyegését, mi mást?

Teremtő érzést
Hazudni, bűn! Főben jár.
Szerető élet…
*
Ihletedet soha ne hagyd elveszni,
Ami eljön, azt bizony le kell írni!
Ihleted, ha jő, ragadd meg a pillanatot,
Nehogy elfelejtsd, írd le mind a gondolatot!
*
Kezemben nem a lant
Szól, papíron a toll serceg.
Csöndem… karcolódik!
Egyszer majd, leteszem tollat,
És nem hallom, serc’ hangokat…

Vecsés, 2016. február 13. – Kustra Ferenc József - Meditál a poéta… versben, haikuban, HIAQ –ban, TANQ –ban.