Idő 
Értékelés 
Értékelés Szerelem könnyei
Szerelmünk lélektüzén élek,
Mézillatú lelkünk harcán félek, hogy elégek.
Álmatlan hajnalokon hallgatunk csendet,
Álmaim aranyszínű hintaján folyton kereslek téged.
Hány ölelés és hány vitán őszültünk meg,
Szóváltásunk olykor éjjeli harcra ment.
Remegőn, megtörve elvérzik bennem az érzés,
És feltámad bennem újra a szerelemféltés.
Nem tudok már mást szeretni,
Hazugsággal mért kell nékünk élni.
Néked adtam a szívemet,
Veled élem le az életem.
Sóhajom hangján kétségbeesik a remény,
Földi életem kíntól szenvedőn még mit remél.
Ámor kitépte szívem, s én néked adtam,
Tündöklő életem ifjúságát terád hagytam.
Sötét vándor, csillagok alatt sétálok céltalan,
Lelkünk oltárán zokogok némán egymagam.
Hogyha majd nem kellek végleg tenéked,
Látogasd meg az elárvult sírhelyem.
Szerelmünk lélektüzén élek,
Mézillatú lelkünk harcán félek, hogy elégek.
Álmatlan hajnalokon hallgatunk csendet,
Álmaim aranyszínű hintaján folyton kereslek téged.
Hány ölelés és hány vitán őszültünk meg,
Szóváltásunk olykor éjjeli harcra ment.
Remegőn, megtörve elvérzik bennem az érzés,
És feltámad bennem újra a szerelemféltés.
Nem tudok már mást szeretni,
Hazugsággal mért kell nékünk élni.
Néked adtam a szívemet,
Veled élem le az életem.
Sóhajom hangján kétségbeesik a remény,
Földi életem kíntól szenvedőn még mit remél.
Ámor kitépte szívem, s én néked adtam,
Tündöklő életem ifjúságát terád hagytam.
Sötét vándor, csillagok alatt sétálok céltalan,
Lelkünk oltárán zokogok némán egymagam.
Hogyha majd nem kellek végleg tenéked,
Látogasd meg az elárvult sírhelyem.
Isteni asszony,
Szívemnek királynője.
Hajnali fényárban lebegő táncod
A kedvemért újra járod.
Barna hajad
Fújja a szél.
Csillagok fényénél
Szebben mesél.
Tündöklő tájban
Tarka virágom.
Szeretlek téged,
Utánad vágyom.
Én már nem engedlek el
Minden éjszakán.
Oly lágyan ölellek,
Még én élek, mindig szeretlek.
Szívemnek királynője.
Hajnali fényárban lebegő táncod
A kedvemért újra járod.
Barna hajad
Fújja a szél.
Csillagok fényénél
Szebben mesél.
Tündöklő tájban
Tarka virágom.
Szeretlek téged,
Utánad vágyom.
Én már nem engedlek el
Minden éjszakán.
Oly lágyan ölellek,
Még én élek, mindig szeretlek.
Sír a kedvesem
Szomorú szerelem, sír a kedvesem,
Gyors körforgása a múló életünknek.
Az évek itt gyorsan repülnek,
Nyomunkban új generációk születnek.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Szeretetérintésed a csókok tüzén,
Elkényeztetett bókok tengerén
Vizet kaszál már a veríték, a láz!
Vén csontjaimban kiráz a frász!
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Látlak, itt vagy még mellettem, szeretlek!
Maradnék, ellöksz, én ölellek.
Reménytelen a jövőm, a holnapom,
Szemeid tüzéből a szavakat kilopom.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Léptem nyomán könnyű klónomban
Feketébb a világ!
Eléget a vágy tüzem hamuján.
Lettem kolonc, nyomorékod, rút világ!
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Lassan kiszökken belőlünk
A röpke életünk.
Ősi legendaként elporladunk.
Életem gonosz zugában lappang vénülten az életem.
Szomorú szerelem, sirat a kedvesem.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem,
Gyors körforgása a múló életünknek.
Az évek itt gyorsan repülnek,
Nyomunkban új generációk születnek.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Szeretetérintésed a csókok tüzén,
Elkényeztetett bókok tengerén
Vizet kaszál már a veríték, a láz!
Vén csontjaimban kiráz a frász!
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Látlak, itt vagy még mellettem, szeretlek!
Maradnék, ellöksz, én ölellek.
Reménytelen a jövőm, a holnapom,
Szemeid tüzéből a szavakat kilopom.
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Léptem nyomán könnyű klónomban
Feketébb a világ!
Eléget a vágy tüzem hamuján.
Lettem kolonc, nyomorékod, rút világ!
Szomorú szerelem, sír a kedvesem.
Lassan kiszökken belőlünk
A röpke életünk.
Ősi legendaként elporladunk.
Életem gonosz zugában lappang vénülten az életem.
Szomorú szerelem, sirat a kedvesem.
Avagy nyelvi játék? Eszperente nyelven?
Lépj
Egyet,
Egy lépést.
Nem észleled,
Lelkem zenéjét?
Csendes reggelen, még egyet szenderegve,
Ébredezek, mert megyek messze.
Veled megyek, merre? Ezt nem lelem,
De, lehet esetleg remek reményem?
Mért
Vezet
Képzelet
Téves helyre?
Reményt nem vesztek.
Erre kell lenned, mert emerre
Vezet lelkek képzelete, messze.
Nem erre kell keresnem?
Még
Remény
Bennem él,
Kereslek én.
Mért rejt messzeség?
Elmém lépett, eme nem rest lehetségest,
Megmenthetetlen létemet, e fényességest.
Kell
Érzés,
S szeretet,
Kellesz kedves!
Mért lehetetlen?
Menjek esetleg egy egyben,
Te meg, esetleg, helyben, szemben?
Megverekszem, mert helyem legyen veled szemben!
Érzed? Esdek, mert nekem ez helyem, végzetemben.
Még
Merre
Kell mennem?
Merre vesztél?
Képzeletben élsz?!
Hej! Megleltelek, de nem értem,
Szeretet a fék-elem és én sejtem.
Menten lever lélekben e félelem.
Keresem éjeken… ez szerelem?
Lenn
Délben,
Fenn éjjel,
Kereslek én.
Kétség nem ér el.
Vecsés, 2017. november 1. – Szabadka, 2017. november 11. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:
,,Kereslek, de nem lellek...’’
Lépj
Egyet,
Egy lépést.
Nem észleled,
Lelkem zenéjét?
Csendes reggelen, még egyet szenderegve,
Ébredezek, mert megyek messze.
Veled megyek, merre? Ezt nem lelem,
De, lehet esetleg remek reményem?
Mért
Vezet
Képzelet
Téves helyre?
Reményt nem vesztek.
Erre kell lenned, mert emerre
Vezet lelkek képzelete, messze.
Nem erre kell keresnem?
Még
Remény
Bennem él,
Kereslek én.
Mért rejt messzeség?
Elmém lépett, eme nem rest lehetségest,
Megmenthetetlen létemet, e fényességest.
Kell
Érzés,
S szeretet,
Kellesz kedves!
Mért lehetetlen?
Menjek esetleg egy egyben,
Te meg, esetleg, helyben, szemben?
Megverekszem, mert helyem legyen veled szemben!
Érzed? Esdek, mert nekem ez helyem, végzetemben.
Még
Merre
Kell mennem?
Merre vesztél?
Képzeletben élsz?!
Hej! Megleltelek, de nem értem,
Szeretet a fék-elem és én sejtem.
Menten lever lélekben e félelem.
Keresem éjeken… ez szerelem?
Lenn
Délben,
Fenn éjjel,
Kereslek én.
Kétség nem ér el.
Vecsés, 2017. november 1. – Szabadka, 2017. november 11. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:
,,Kereslek, de nem lellek...’’
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
