Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

A szeretet és a félelem
nem férnek össze,
egy helyen szívesen.
- egymást kiszorítják,
mert nem szeretik
egymást sem.

de
de emberek vagyunk
és szeretni akarunk!
- szeretni egymást
mindenki szeretne:
de mert félünk...
már félünk is tőle!

ha
ha félsz az Istentől,
Ôt hogyan szeretheted?
- szeretni embertársad
is szeretni kellene;
de hogyha félsz tőle,
őt sem szeretheted.

mert
mert a szeretet és a félelem
nem foglalnak helyet,
egy helyen tebenned;
szívesen sohasem.
- egy szerető világban
sem létezhet félelem!

Mi lesz ha a minden,
semmit nem jelent már?
S az aki várt reád,
soha többé nem vár?

Mi lesz ha a napfényt,
fellegek takarják?
Minden ellened van,
lelkedet akarják?

Mi lesz ha az utad,
mit végtelennek hittél?
Küszködtél,szenvedtél,
és ott állsz a végén?

Mi lesz ha nem érted,
emberek beszédét?
És nem hallod többé,
a lélek zenéjét?

Mi lesz ha életed,
értelme elveszett?
Minek élned akkor,
mit ér az életed?

A bizalom törékeny érzés,
Ha megvan, észre sem veszed.
Természetes megbízni másban,
Rágondolni sem kell neked.
Bárhogy fordul az életed,
Van valakid ki egy veled.

De, egyszer pattan valami.
Kételyek gyűlnek, járnak körbe.
Tennéd félre, de bennt az agyban
A bizalom már összetörve.
Tán ok nélkül ölöd magad,
De a gyanú az ott marad.

Elaltatod érvekkel, mégis
Újra felébred, rág belül.
Ha a bizalmat elvesztetted,
Még az álom is elkerül.
Csak fekszel, s a gond körbejár,
Elkergeted, visszatalál.

Ha eltépték bizalmad szálát,
Összekötözni oly nehéz.
Ha mégis hited visszanyerted
S a kételkedés elenyész,
Őrizd, mint békéd olajágát,
Ápold a bizalom virágát.

Aki bizalmát benned látja,
Vigyázz, hogy soha meg ne bánja.

Házas vagyok, börtön ez,
jó nagyon!
Élvezem, hogy minden egyes napon
hozzám ér és hozzám tartozik.

Házas lettem, verem ez,
jó a mélyben,
ráncos, rideg élet éjben
világít a kis szeme.
S gyönyört karcol neve
szívem rejtett zugába.

Házas vagyok, élvezem,
kit imádok,
az él velem, idelenn,
velem didereg,
sötét élet vermem kábult
kusza mélyén.