Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

Leszek, ki megfér veled,
Leszek hűvös leheleted,
Magányod sötétjében,
Ha a halál jő a közelgő őszben...

És voltam hívatlan vendéged,
Bár szívesen láttál, mégis eltévedt
Érzésed voltam,
Régi vágy...
Az ürességben a szó tompán koppan.

Vagyok párnák közt a sóhaj,
Ahogy éjszaka a tolvaj,
Úgy lopódzik a kétség,
Mint valami szörnyű betegség
A gyomrod falja föl.
Leszek, ki megtér veled,
Leszek végső menedéked,
Kinek ölébe hajthatod fáradt fejed,
És ki gyöngéden fogja remegő kezed.

...még mindig itt tartok!
Láthatod, még most is senki vagyok...
Elmúlt már a nyár és jó néhány év,
Mióta, te világ... eltemettél!

Újra elszállt az élet, elmúlt egy nap...
A hold megint előbújik... felzaklat!
...régi temető, elárvult sírok között
Árnyak hullámán, de szívem fölött...
Penge leng, s tán elmúlok!
Most is e sötétben foszladozok,
S itt élve, ennyire régen, ilyen mélyen,
Újra rád gondolok... bár ez tünékeny!
Nem merek örülni! Miattad... neked.
Lelkem diktálja ezt, szenvedem a neved...
Tudod, beteg vagyok, talán... élek.
S ahogy benned perced leszek, újra félek...

Szeretlek! Meglehet, nem mondom...
Ha nézlek, szemed tüzébe, csillagködbe oltom!

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???

Mikor megszületik egy Ér
Gyakran akadályba ér
Sokszor fogja Földet törni
De akkor sem fogja feladni

S mikor folyik ez a Patak
Gyakran új ágra rohan
Néha Kőbe üti folyását
És ott majd aztán meg-meg áll

De ez a Kő elsodródik
Mert e Folyó erősödik
Útjába a Hegy rá zúdul
Ott zúzni kell de vadul

E Folyó útja ketté válik
S egymás útját gyakran keresztezik
Majd egy másik Folyóval
Ott aztán nem távol

Egybe folynak Habjaik
És egy Folyóvá válik
De beköszönt a Tél mely hideg
S erre a Folyóra jeget ver

Hogyha a Tavasz beköszönt
Mely nem meleg levegőt önt
De oda jönnek a Vadak
S a Folyó vizéből isznak

A Folyó viszont csordogál egyre tovább
És így csakis Patakként folyhat tovább
Aztán jön egy elveszett Ér
Így a Patak Folyóként él

Ellenben a Hideg újra éled
Befagyasztja a folyó medrét
De a jég ismét feltörik
A kis Ér ismét megszökik

Ez a Patak nehezet él
Szennyezett Folyóként tovább mégy
S hogy mi lesz a sorsa
Azt majd meg-meg oldja