Hétköznapi pszichológia…

Az élet folyton a közel-távol múltba merevedik
De, nekünk az élő múltunk!
Bárhogy is van, vastag totemoszloppá egyenesedik,
Míg
Lelkünkben tovább él múltunk!

Sötét némaság és fénytelen sötétség, deresedik?

Vecsés, 2017. június 17. – Kustra Ferenc József

Hogyha lehullnak a fákról
Ősszel a levelek,
Bánatomat eltemetem,
Rabság volt minden életem.
Szomorú Istenek óvtak meg a rossztól,
Sápadt arcú cigány asszony
Mindenféle bajtól.
Hogyha láttok, jó testvérek,
Hervadásban engem,
Ifjú szívem ne bántsátok,
Meghasad az csendben.
Őszi álom, hulló levél,
Cigányzene engem kísér.
Kísér a halálba.
Sápadt arcú cigány asszony,
Te vittél a sötét éjszakákba.

Tarnazsadány, 1983.

Tábortüzek égnek messze,
A Vajdának ez lett veszte!
Belekapott a rongyába,
Rongyába és a hordába!
Így lett füstös, kormos népe,
Fekete lett rücskös képe.
Indiából jöttünk sorban,
Bővelkedtünk a jó borban.
Előőrsünk jó hírére
Meneteltünk mind messzeségre.
Nagy folyón és tenger partján,
Legényeink ottan portyált.

Ezernégyszáztizenhétben
Érkeztünk meg Magyar földre.
Vajdánk Zsigmond királlyal ment vele,
Így lett neki menlevele.
És azóta szaporodva
Közel majd egy millióra.

Nyári alkonyat…

Vörös alkonyat
Fénye, hidat fest vízre.
Hullámtörések!
*
Vörös alkonyat
Színesíti életet.
Jó belenézni.
*
Vörös alkonyat
Bíbor felhőt varázsol.
Bíbor bárányok.
*
Vörös alkonyat
Napszemüveget nem kér.
Jóleső szemnek.
*
Vörös alkonyat
Dúló szelet átfesti.
Szél mérge lanyhul.
*
Vörös alkonyat
Fáradt, indul aludni.
Takaró sötét.

Vecsés, 2020. szeptember 13. – Kustra Ferenc József - íródott: haiku csokorban: anaforás, fél haiku láncban, ami tagjainak az első sora azonos.

Ne adj kenyeret kezembe,
Ha már nem lesz erőm vénségemre!
Ne tégy koszorút se szent födelemre,
De ne átkozz, kérlek,
Ne tégy rám rossz szót.
Nem kell sírnod se,
Hiszen az életünk nem erről szól.

Ha harmatos hajnalon
Felkelő napba nézel nyárnak elején,

Gondolsz-e vajon rám?
Ha talán addigra már elmennék.
Eső koppan járdára, út porára,
Nyitott ablakodon friss szellő suhan át.

Az emlékek halványulnak,
Elveszett létem porba hullnak.
Álmatlan éjszakádon eszedbe jutok-e?
Hisz nagyon szerettelek, jól tudod te.

Áldott vagy te, szívverésem Katája
Vihar verte sorsomban hű társ voltál.
S ma is féltőn vigyázol rám,
Meghálálni nem is tudnám.
Szerelmünk lángja
Haláltusám.
Ha előbb elmennék,
Drága Katám