Mi célja e keserű földi létnek?
Hamvainkból netán új lét ébred?
Vagy mint szél fújta por
tűnünk el a semmiben?

E világ kivet, elfeled, törli emléked,
nem marad más, mint kopott képek a dobozban,
s megkésett szép emlékek a szívekben,
mik idővel új értelmet nyernek.

Ily gyorsan múlna el minden? Nem!
A szív lassan kifakul, elveszti erejét
A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,
majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.

De ez még nem a halál órája, nem lehet az,
hisz a lélek továbbél ott,
hol a dobozban állnak a kopott képek,
s ott, ahol a szív őrzi az emléket.

2012.

Utamon sár, tócsa s megannyi árok vár,
Lépteim gyorsak, szaporák, előttem mocsok,
Mögöttem kiéhezett hiénafalka vár.
Válaszút elé terel megannyi erő, most küzdj,
S válassz, vagy tested lesz a várva várt etető.

Nem tágít a gaz dögevő, életem megrontója lesz ő,
Várja fáradt, elvérzett testem porba-hulltát,
Hogy vigadjon s örömtáncot járva kacagjon.
Ez lenne a torz, vad világ, hol a vadnak mindent,
S nekem, fáradt utazónak megvetés dukál.

2013.

Kellemeset kerekeztem, alig visz a lábam,
Belesajdult ülő részem, meggörbült a hátam.
Holnap érzem majd igazán, milyen volt a túra,
Bicegek, és hősként vallom, jót tett ez a kúra.

Reggel majd ha felébredek
Izomlázzal verekedek.
Hiába döf szúrós kardja
Mélyen bent a csontjaimba,
Ha felállok belerúgok,
Őkelmével nem gatyázok.
Elviszem majd kerekezni,
Büntetésből ez jár neki.

Harmadnapra ismét mentem, hű de vitt a lábam,
Edzett lett az ülőrészem, jól ível a hátam.
Holnap érzem pöpec lazán, sikkes ez a túra,
Derűs arccal vigyorgok majd, csábító a kúra.

Csábít bizony szép a látvány,
Megelőzött egy néhány lány.
Ám nem vagyok lépes mézes,
És egyáltalán versenyképes.
Lemaradtam mint egy csiga,
Nem tűrnek hát a partiba.
Így aztán csak egymagamban,
Bicajozok komótosan.

Hébe-hóba kerekezem, alig visz a lában,
Fészkelődök a nyeregben, bele sajdul hátam.
Holnap biz én jót pihenek, várjon csak a túra,
Nem kell nekem olyan gyakran az a kerék kúra.

Hol a nyelvben honfitársam leltem,
Ott csak külföldi egyén személyem.
Hol szabadon szárnyal magyar lelkem,
Csak megtűrt idegen ajkú lettem.

Otthon - egy kolonc, hazafiatlan,
Itthon - nyűg-teher, megbízhatatlan.

Hatalomnak dilemma, évszázados kérdés...
Megkölönböztetetteknek lélekben vérzés.

Hol komor harangok ütik a delet,
Hol a lámpásról vetülnek a sötét árnyak,
Hol őszi falevelek ringatóznak a hideg szélben,
Ott leszek.

Minden ütemtelen kongásban,
A sötét alakok kacsintásában,
S minden elhalt, lehulló falevélben
Ott leszek.

Minden kisírt könnycseppben,
Minden elejtett kedves szóban
S halk életetek minden léptekében
Ott leszek.

El nem megyek, senkitől nem búcsúzom,
Beköltözöm bánat facsarta szívetekbe,
S lelketekben rakok fészket,
Mint holt lélek az üres dobozban.
Ott leszek.

2013.