Az időt nem gyűjthetted.
Pénzért megvenni nem lehet.
Egyszer elfogy az időd.
Fogul ejti majd a jövőd.

Ragadd meg a pillanatot,
ami neked megadatott.
Élvezd hát az életet,
addig amíg megteheted.

Meghívást kapott pelikán,
egy szép vasárnap délután.
Hivatalos lett ő mára,
egy jó kis hallakomára.

Üres kézzel nem mehetek.
Ajándékot, most mit vigyek?
Hallakoma lesz ma este.
Biztos halat hoz a medve.

Nem vihetek én is halat.
Sok lesz az, mind megmarad.
Hát fogott gyorsan egy békát,
mégsem vihetek én répát.

Tó partján volt a lakoma.
Össze is gyűlt ott sok koma.
Nyuszika egy répát hozott,
medve koma mézes csuprot.

Süni hozott egy almát is,
ő azt szerette amúgy is.
Volt holló hozta mazsola.
Hogy lesz ebből hallakoma?

Homlokomon csattan két kezem,
Nem értem, hogy mi történt velem.
Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam.
Isten tudja, mit akartam.

Szerettem volna tiszta életet élni.
Kínzó vágyaktól soha sem félni.
Mit értem el vajon a vágyódással?
Összevesztem egy kedves, jó baráttal.

Nehéz erről őszintén írni.
Legjobb lenne elbújva sírni.
De most vajon mi lesz erősebb?
Férfi büszkeség nem ejt könnyet.

Befelé sírok, ez egy átok!
Elvesztettem egy barátot.
Nem tudom, hogy hol hibáztam.
Magányra cseréltem büszke vágyam.

Hómező közepén vörös rózsa virít.
Dermedő ajkával a fagyott égre sikít.
Rossz helyen, rossz időben fogant meg életem.
Lám fagyos szélbe burkol be rémület, félelem.

Tán, ha máshol láttam volna meg a szép napot.
Azt mondaná mind ki lát, hogy de szép vagyok.
De itt a kietlen, rideg hűvös tájon,
dércsípte mosoly ég e büszke bájon.

Hamlethez

Korai óra, szürkönyeti távol;
Egyedül az egyedüllét vádol.
Keservén keresem
Menedék melegét.

Felhős virradat, rideg e kelet,
Mi kívül hiány, bennem sem lehet.
Hogyan űzzem
Magamból a magányt?

Most zord felhőket rút szél kerget,
Bennem meg a magány szélesebbre terjed.
Egyedül töprengek
Egyén egymagamban.

A nap felújul új napnak hírével:
E hatalmas egyén egy új nappalt képzel.
S végre észlelem hogy én szintén vagyok,
Mert a kelet fénye két szememben ragyog.