Léptem nyomán cuppan egyet
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.
Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.
Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.
A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.
Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.
Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.
Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.
A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.
Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.
Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet,
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…
A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…
Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…
A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.
A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.
A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!
Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…
Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…
A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…
Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…
A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.
A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.
A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!
Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…
Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Tettem én egy ígéretet,
mit ezennel megszegek.
Eltépem a fényképedet
ez így tovább nem mehet.
Tudod, nem citrom a szívem,
mit ki lehet facsarni
megteszem, bár nagyon féltem
szenvedésen kacagni.
Azt hittem, hogy majd mi leszünk
a világ legszebb párja,
lesz nekünk közös gyermekünk
és együtt bújunk ágyba.
Megbántottál, csalfa lettél
neked csak kaland kellett,
ha neked ez kell, hát menjél
légy boldog az új mellett.
mit ezennel megszegek.
Eltépem a fényképedet
ez így tovább nem mehet.
Tudod, nem citrom a szívem,
mit ki lehet facsarni
megteszem, bár nagyon féltem
szenvedésen kacagni.
Azt hittem, hogy majd mi leszünk
a világ legszebb párja,
lesz nekünk közös gyermekünk
és együtt bújunk ágyba.
Megbántottál, csalfa lettél
neked csak kaland kellett,
ha neked ez kell, hát menjél
légy boldog az új mellett.
A nap vége felé jöttem össze velük
Amint élénk arcokkal érkeztek
Pult mögül vagy íróasztal mögül szürke
Tizennyolcadik századi házakból.
Szokásosan egy fej biccentéssel mentem el mellettük
Vagy udvarias jelentéktelen szavakkal,
Vagy lézengtem velük egy kis ideig, udvarias
jelentéktelen szavakat váltva,
és mielőtt végeztem eszembe jutott
egy gúnyos mese vagy egy csekélység
melyet elmondtam egy társ kedvéért
A klub tűze körül,
Meggyőződve róla, hogy ők és én
Úgy éltünk kik tarka viseletben járnak.
Minden megváltozott, teljesen megváltozott:
Egy szörnyű szépség születik.
Ennek a nőnek* a napjai
Tudatlan jóakaratban teltek,
De éjszakái vitákban
a hangja élessé vált.
Mely hang édesebb mint az övé
Mint mikor még fiatalon és bájosan,
A nyúl vadászat felé lovagolt?
Egy másik ember** iskolát tartott
És szárnyas lovunknak nyergébe szállt;
És még egy másik, a segítője és barátja***
A hatalmába került;
Lehet, hogy a végén hírnevet szerzett magának,
Olyan érzékenynek tűnt a természete,
Olyan merész és édes a gondolata.
És arról a másik férfiről****, azt álmodtam
Hogy ő egy részeg, hencegő fajankó.
Legkeservesebb kárt okozott
azoknak, kik közel voltak a szívemhez,
Mégis számba veszem őt e dalban;
Ő is lemondott a szerepéről
Az alkalmi vígjátékban;
Ő is maga módján megváltozott,
Teljesen átalakult:
Egy szörnyű szépség születik.
Nyáron úgy mint télen úgy tűnik
A szívek egyetlen célja
Egy kőhöz van varázsolva
Amint az élő patakot zaklatja.
A ló mely az útról jőn,
A lovas, a madár mely felhőtöl
bukkanó felhőig reppen,
percről percre változnak;
egy felhő árnyéka a patakon
percről percre változik;
egy ló pata megcsúszik a peremen,
és egy ló a vízbe fröccsen;
a hosszú lábú vízityúkok a felszín alá bukkannak,
aztán a vízi kakasokat hívják;
percről percre élnek:
és mindennek közepette a kő.
Túl hosszú áldozat
Kővé változtatja a szívet.
Ó, mikor lesz már elég?
Ez a mennyek része, a mi részünk
Nevet névre mormolni,
Amint egy anya nevezi gyermekét
mikor végre elalszik
Olyan végtagokon, amelyek elvadultak.
Mi más, mint az éjszaka?
Nem, nem, nem éjszaka, hanem a halál;
Végül is fölösleges halál volt?
Mert Anglia megtarthatja a hitét
Mindazért, amit tettek és mondottak.
Ismerjük az álmukat; elég
Tudni, hogy álmodtak és meghaltak;
És mi történik ha a túlzott szeretet
Megzavarta őket, amíg meg nem haltak?
Kiírom egy versben -
MacDonagh és MacBride
És Connolly***** és Pearse
Most és idővel,
Bárhol ahol zöldet****** hordanak,
Megváltoznak, teljesen megváltoznak:
Egy szörnyű szépség születik.
Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Húsvét 1916
Fordította: Kovács Iván
Yeatsnek e verse Írországnak Húsvét 1916os fellázadásáról szól. Ő nem volt Írország önállósága ellen, de elítélt bármiféle erőszakosságot e célnak megvalósítása ellen. A fellázadás nem volt sikeres, és a főkolomposokat az angolok kivégezték. Ezek e versben személyesen vannak megemlítve. Lásd az alábbit:
* Markievicz grófnő, ki az Ír Köztársasági Hadsereget támogatta. Csak azért nem lett kivégezve mert nő.
**Patrick Pearse, főkolompos, kivégezték
***Thomas MacDonagh, főkolompos, kivégezték
****John MacBride, főkolompos, kivégezték
*****James Connolly, főkolompos, kivégezték
******a zöld szín Írország szabadságát jelképezi.
Amint élénk arcokkal érkeztek
Pult mögül vagy íróasztal mögül szürke
Tizennyolcadik századi házakból.
Szokásosan egy fej biccentéssel mentem el mellettük
Vagy udvarias jelentéktelen szavakkal,
Vagy lézengtem velük egy kis ideig, udvarias
jelentéktelen szavakat váltva,
és mielőtt végeztem eszembe jutott
egy gúnyos mese vagy egy csekélység
melyet elmondtam egy társ kedvéért
A klub tűze körül,
Meggyőződve róla, hogy ők és én
Úgy éltünk kik tarka viseletben járnak.
Minden megváltozott, teljesen megváltozott:
Egy szörnyű szépség születik.
Ennek a nőnek* a napjai
Tudatlan jóakaratban teltek,
De éjszakái vitákban
a hangja élessé vált.
Mely hang édesebb mint az övé
Mint mikor még fiatalon és bájosan,
A nyúl vadászat felé lovagolt?
Egy másik ember** iskolát tartott
És szárnyas lovunknak nyergébe szállt;
És még egy másik, a segítője és barátja***
A hatalmába került;
Lehet, hogy a végén hírnevet szerzett magának,
Olyan érzékenynek tűnt a természete,
Olyan merész és édes a gondolata.
És arról a másik férfiről****, azt álmodtam
Hogy ő egy részeg, hencegő fajankó.
Legkeservesebb kárt okozott
azoknak, kik közel voltak a szívemhez,
Mégis számba veszem őt e dalban;
Ő is lemondott a szerepéről
Az alkalmi vígjátékban;
Ő is maga módján megváltozott,
Teljesen átalakult:
Egy szörnyű szépség születik.
Nyáron úgy mint télen úgy tűnik
A szívek egyetlen célja
Egy kőhöz van varázsolva
Amint az élő patakot zaklatja.
A ló mely az útról jőn,
A lovas, a madár mely felhőtöl
bukkanó felhőig reppen,
percről percre változnak;
egy felhő árnyéka a patakon
percről percre változik;
egy ló pata megcsúszik a peremen,
és egy ló a vízbe fröccsen;
a hosszú lábú vízityúkok a felszín alá bukkannak,
aztán a vízi kakasokat hívják;
percről percre élnek:
és mindennek közepette a kő.
Túl hosszú áldozat
Kővé változtatja a szívet.
Ó, mikor lesz már elég?
Ez a mennyek része, a mi részünk
Nevet névre mormolni,
Amint egy anya nevezi gyermekét
mikor végre elalszik
Olyan végtagokon, amelyek elvadultak.
Mi más, mint az éjszaka?
Nem, nem, nem éjszaka, hanem a halál;
Végül is fölösleges halál volt?
Mert Anglia megtarthatja a hitét
Mindazért, amit tettek és mondottak.
Ismerjük az álmukat; elég
Tudni, hogy álmodtak és meghaltak;
És mi történik ha a túlzott szeretet
Megzavarta őket, amíg meg nem haltak?
Kiírom egy versben -
MacDonagh és MacBride
És Connolly***** és Pearse
Most és idővel,
Bárhol ahol zöldet****** hordanak,
Megváltoznak, teljesen megváltoznak:
Egy szörnyű szépség születik.
Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Húsvét 1916
Fordította: Kovács Iván
Yeatsnek e verse Írországnak Húsvét 1916os fellázadásáról szól. Ő nem volt Írország önállósága ellen, de elítélt bármiféle erőszakosságot e célnak megvalósítása ellen. A fellázadás nem volt sikeres, és a főkolomposokat az angolok kivégezték. Ezek e versben személyesen vannak megemlítve. Lásd az alábbit:
* Markievicz grófnő, ki az Ír Köztársasági Hadsereget támogatta. Csak azért nem lett kivégezve mert nő.
**Patrick Pearse, főkolompos, kivégezték
***Thomas MacDonagh, főkolompos, kivégezték
****John MacBride, főkolompos, kivégezték
*****James Connolly, főkolompos, kivégezték
******a zöld szín Írország szabadságát jelképezi.
II. Világháborúban
Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.
Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.
Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?
Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…
Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.
Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.
Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…
Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.
Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.
A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.
Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.
Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…
Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.
Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.
Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?
Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…
Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.
Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.
Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…
Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.
Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.
A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.
Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.
Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…
Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.