Nem így akartam elköszönni,
amikor végleg elmegyek
tőletek, hiszen hittem abban:
talán köztetek van helyem.

Elhittem azt, hogy szorgos munkáért
kijár majd annyi tisztelet,
mint annak, ki más után áskálódva
árulkodik, és hízeleg.

Tisztes munkának kevés a bére.
És már tudom, hogy nincs helyem
azok között, kik átgázolnak
érzéketlenül mindenen.

Elmegyek, ahol nekem is jut majd
egy talpalatnyi kis földdarab,
s elfogadnak majd ily szegényen,
hiszen a lelkem gazdagabb.

Nem így akartam elköszönni!
El sem akartam menni sem.
Hiszen a föld a talpam alatt itt
puha bársonyként omlik el.

Hiányzik majd, de mégse bánom.
Máshol talán majd kedvesebb
szavakkal várnak, megszeretnek,
s örülnek annak, ha ott leszek.

Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam,
hisz csak én tudom, mit, miért teszek,
nem érdekel, ha durva szavak szólnak,
meg sem hallja már rég, süket fülem.

Nem érdekel, ha sunyin meglapulva
gonosz pletykákat súgnak, mert lehet,
talán ennyi csak minden boldogságuk,
s minden csapástól erősebb leszek.

Nem érdekel, ha hosszú éjszakákon
magányod oly nagy, s hiányzom neked,
mikor ott voltam darabokra törve,
te sem kerestél. Nem voltál velem.

Nem érdekel, ha könnyeidnek árja
patakként folyik szét az arcodon,
neked sem fájt, mikor miattad sírtam,
s könnyektől ázott hűvös vánkosom.

Nem törölte le senki, ha sírtam,
s lelkemre hullott pergő gyöngyszeme,
apránként, lassan kristályosodva,
amíg szívemen burkot képzenek.

Körbevonva, hogy ne fájjon semmi,
s valahol mélyen mégis megrepedt,
s hiába hívsz, és hiába jönnél,
szakadt szívemben nincs többé helyed.

Lassan szeretnék megöregedni,
ahogy a felhő a fák felett
halad el, szinte nem is látni,
hogy megy, csak azt, hogy ott lebeg.


Feslett ruháját szétterítve
az égen, álmosan integet,
olyan fehéres- halványszürkén,
amilyen most az én fejem.


Lassan szeretnék megöregedni,
hogy sokáig legyek köztetek,
látni, érezni: milyen érzés,
ahogy nőnek a gyermekek.


Kopott szívemben annyi érzés,
amely átjárja mindenem,
s hozzátok száll. Szinte hallhatjátok,
ahogy boldogan megremeg.


Mint a nyárfa, mely meg-megzizzen,
ahogy a széltől megremeg,
én is épp olyan remegve várom,
hogy ott legyek végre köztetek.


S ha majd az éjjel hideg csókja
fáradt szememet zárja le,
hadd mondhassam, hogy boldog voltam,
amíg itt voltam köztetek.

Ugrándozik a kenguru
Vele szalad egy kis emu
Lihegve fut lemaradva a zebu
Feje felett elröppent hét kakadu

Fűerdőben csendben oson a koma
Rókáéknál mi lesz ma a lakoma?
Egér, hörcsög , tyúk vagy galamb
Csak ne riassza fel egy harang.

De nézz csak oda a patakba
Bajszát mossa a harcsa.
Kifényezi meg is pödri
Majd kiugrik a partra.

Szökken szépen ágról ágra
Fürge mókus és a párja.
Mikor közeleg a nyugvó óra
Készülődnek nyugovóra.

Foltos zsiráf ha inni akar
Nem könnyű azt hosszú nyakkal.
Nevetnek a pimasz majmok
A teknős sem lesz futó bajnok.

Falevelet majszol a bozontos koala,
Ő is maci , mint a barna rokona.
Álmos lajhár lustán csüng le az ágról
Olyan rest hogy , megse mozdul magától.

Bezzeg a méh meg a hangya
Egész nap csak robotolna.
Olyan szorgos mind a kettő
Egy nap nem is elegendő.

A sarokban pókuraság
Egy nagy hálót szövöget
Míg a tűznél póknéasszony
Hat légycombot sütöget

Sítalpat vett pupu teve
Homok dombon csúszik vele
Nem baj ha nincs hali-hó
A homokban is csuda jó.

Nézi csacsi irigykedve
Földig lóg a szamár füle
Hogy képzeli ezt a teve
A méregtől fő a feje.

Harkály úrnak munka közben
Fába szorult a csőre.
Bizony bizony szólt a bagoly
Szükség van itt mentőre.

Vakaródzna a kígyó
Mert viszket a talpa.
Már csak sziszeg olyan beteg
Alig maradt hangja.

Kezét lábát elkoptatta
De úszni tud még a sikló.
Tudja ő hogy nem lesz soha
Aranyérmes műlesikló.

Ele Fáni igen büszke
Lesi magát a tükörbe
De az orra nagyon görbe
Ilyen marad mindörökre.

Nagyot ásít brumi medve
Mintha a tél közeledne
Elnyúlik a domb oldalon
Aludni ez jó alkalom

Az erdő felől vészjóslóan
Krákog károg a varjú
Gyászhuszárnak hívják sokan
Ezért olyan szomorú

A határban seregestől
Tanácskoznak a nyulak
Milyen legyen a taktika
Ha vadásznak a nagyurak

Ha össze szedjük szépen sorban
Lassan egész állatkert van
De mostanra csak ennyi tellett
Ezzel legyél elégedett.

Ugrándozik a kenguru
Vele szalad egy kis emu
Lihegve fut lemaradva a zebu
Feje felett elröppent hét kakadu

Fűerdőben csendben oson a koma
Rókáéknál mi lesz ma a lakoma?
Egér, hörcsög , tyúk vagy galamb
Csak ne riassza fel egy harang.

De nézz csak oda a patakba
Bajszát mossa a harcsa.
Kifényezi meg is pödri
Majd kiugrik a partra.

Szökken szépen ágról ágra
Fürge mókus és a párja.
Mikor közeleg a nyugvó óra
Készülődnek nyugovóra.

Foltos zsiráf ha inni akar
Nem könnyű azt hosszú nyakkal.
Nevetnek a pimasz majmok
A teknős sem lesz futó bajnok.

Falevelet majszol a bozontos koala,
Ő is maci , mint a barna rokona.
Álmos lajhár lustán csüng le az ágról
Olyan rest hogy , megse mozdul magától.

Bezzeg a méh meg a hangya
Egész nap csak robotolna.
Olyan szorgos mind a kettő
Egy nap nem is elegendő.

A sarokban pókuraság
Egy nagy hálót szövöget
Míg a tűznél póknéasszony
Hat légycombot sütöget

Sítalpat vett pupu teve
Homok dombon csúszik vele
Nem baj ha nincs hali-hó
A homokban is csuda jó.

Nézi csacsi irigykedve
Földig lóg a szamár füle
Hogy képzeli ezt a teve
A méregtől fő a feje.

Harkály úrnak munka közben
Fába szorult a csőre.
Bizony bizony szólt a bagoly
Szükség van itt mentőre.

Vakaródzna a kígyó
Mert viszket a talpa.
Már csak sziszeg olyan beteg
Alig maradt hangja.

Kezét lábát elkoptatta
De úszni tud még a sikló.
Tudja ő hogy nem lesz soha
Aranyérmes műlesikló.

Ele Fáni igen büszke
Lesi magát a tükörbe
De az orra nagyon görbe
Ilyen marad mindörökre.

Nagyot ásít brumi medve
Mintha a tél közeledne
Elnyúlik a domb oldalon
Aludni ez jó alkalom

Az erdő felől vészjóslóan
Krákog károg a varjú
Gyászhuszárnak hívják sokan
Ezért olyan szomorú

A határban seregestől
Tanácskoznak a nyulak
Milyen legyen a taktika
Ha vadásznak a nagyurak

Ha össze szedjük szépen sorban
Lassan egész állatkert van
De mostanra csak ennyi tellett
Ezzel legyél elégedett.