Idő 
Értékelés 
Értékelés Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Egész életemben a saját hegyemet támadtam, elháríthatatlan
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.
(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.
Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*
(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.
Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*
(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*
(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*
Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*
(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.
(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*
(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*
(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*
(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?
Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…
Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.
(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.
Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*
(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.
Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*
(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*
(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*
Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*
(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.
(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*
(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*
(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*
(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?
Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…
Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.
Az átok tán’ semmi, de nagyon ’sötét’…
(Páros rímesek)
Engem nem zavart, ha sötét a csendem,
Így nem látok semmit, de még leledzem.
Lehet, hogy az egész életet, élet-léti földem,
Úgy tudom, itt már hatan biztosan laktak előttem.
Nem nehéz nekem kiszámolni, hogy akkor én vagyok a hetedik,
Hetedíziglen elátkozott vagyok, így én vagyok a hetedik!
(3 soros-zártükrös)
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng,
Én meg csak figyelem és észlelem, egy már leírt vágyam nagyon kereng.
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng.
(leoninus)
Az éji égbolt micsoda fényes lehetne, ha a rettenete vaksötét nem lenne.
A nappali árnyékok, már eltapostattak, gondolom, reggelig jól elurasodnak.
Az égi szféra zenéje bizony csak éjjeli manók meséje.
(senrjú trió)
Mereng a sötét
Fénye, de nem is látom…
Semmi is sötét…
Átokból nincsen
Kiút… van rettenete!
Égi a szféra?
Csend… élet sötét,
Átkom meg helyben szteppel…
Manók meséje…
Vecsés, 2021. augusztus 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
(Páros rímesek)
Engem nem zavart, ha sötét a csendem,
Így nem látok semmit, de még leledzem.
Lehet, hogy az egész életet, élet-léti földem,
Úgy tudom, itt már hatan biztosan laktak előttem.
Nem nehéz nekem kiszámolni, hogy akkor én vagyok a hetedik,
Hetedíziglen elátkozott vagyok, így én vagyok a hetedik!
(3 soros-zártükrös)
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng,
Én meg csak figyelem és észlelem, egy már leírt vágyam nagyon kereng.
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng.
(leoninus)
Az éji égbolt micsoda fényes lehetne, ha a rettenete vaksötét nem lenne.
A nappali árnyékok, már eltapostattak, gondolom, reggelig jól elurasodnak.
Az égi szféra zenéje bizony csak éjjeli manók meséje.
(senrjú trió)
Mereng a sötét
Fénye, de nem is látom…
Semmi is sötét…
Átokból nincsen
Kiút… van rettenete!
Égi a szféra?
Csend… élet sötét,
Átkom meg helyben szteppel…
Manók meséje…
Vecsés, 2021. augusztus 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Vágyom közeled, édes Flórám!
Ölelve, hátad simogatnám…
Szerelmetes lelkem,
Kívánt egyetlenem.
Élvezném jelenléted, Flórám!
Valahogy most szívemben érzem,
Elmerengek egy semmiségen,
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog?
Furcsa, de újra, úgy, mint régen...
Puszit nyomnék homlokodra; ám
Közben szép arcod simogatnám.
Karolva sétálnánk,
Egymást megpuszilnánk…
Élvezném jelenléted… úgy ám.
Itt volna ő, hisz tudom, szeret,
Megfogná szorosan kezemet.
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog...
Úgy volna, ahogy régen Veled.
Lelkemben érezlek, én Flórám!
Ha itt lennél, becézne a szám…
Én üdvösségedet
Nyerhetem? Végletet…
Diadalmas kell legyek, Flórám!
Sétálunk csak mi édes-ketten,
Szeme pajkos, vágyó e percben,
Én szerelmes vagyok!
És a hold fenn ragyog!
Senkit, soha így nem szerettem.
Vecsés, 2019. március 10. – Mórahalom, 2020. január 12. - Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor, amiben a páratlanokat én írtam, a párosakat; szerző,- és poétatársam Farkas Tekla.
Ölelve, hátad simogatnám…
Szerelmetes lelkem,
Kívánt egyetlenem.
Élvezném jelenléted, Flórám!
Valahogy most szívemben érzem,
Elmerengek egy semmiségen,
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog?
Furcsa, de újra, úgy, mint régen...
Puszit nyomnék homlokodra; ám
Közben szép arcod simogatnám.
Karolva sétálnánk,
Egymást megpuszilnánk…
Élvezném jelenléted… úgy ám.
Itt volna ő, hisz tudom, szeret,
Megfogná szorosan kezemet.
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog...
Úgy volna, ahogy régen Veled.
Lelkemben érezlek, én Flórám!
Ha itt lennél, becézne a szám…
Én üdvösségedet
Nyerhetem? Végletet…
Diadalmas kell legyek, Flórám!
Sétálunk csak mi édes-ketten,
Szeme pajkos, vágyó e percben,
Én szerelmes vagyok!
És a hold fenn ragyog!
Senkit, soha így nem szerettem.
Vecsés, 2019. március 10. – Mórahalom, 2020. január 12. - Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor, amiben a páratlanokat én írtam, a párosakat; szerző,- és poétatársam Farkas Tekla.
Régi gyermeknapok…
(HIQ csokor)
Réges-rég
Gyerek voltam még.
De jó volt…
Sok harc volt,
De javunkra szólt.
De jó volt…
Boldogság
Gyereknek lenni.
De jó volt…
Csodákat
Vártunk álomban.
Élet más.
Lassan de,
jól felnőttünk már.
Élet más.
Felnőttként
Már emlékezés.
Élet más.
Vecsés, 2024. május 11. – Kustra Ferenc József - íródott: a régi gyermeknapra emlékezésként.
(HIQ csokor)
Réges-rég
Gyerek voltam még.
De jó volt…
Sok harc volt,
De javunkra szólt.
De jó volt…
Boldogság
Gyereknek lenni.
De jó volt…
Csodákat
Vártunk álomban.
Élet más.
Lassan de,
jól felnőttünk már.
Élet más.
Felnőttként
Már emlékezés.
Élet más.
Vecsés, 2024. május 11. – Kustra Ferenc József - íródott: a régi gyermeknapra emlékezésként.
