Idő 
Értékelés 
Értékelés A Nagy Háborúban
A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.
Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.
A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.
Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.
A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.
Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?
Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...
Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.
Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.
A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.
A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.
A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?
Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?
Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.
Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.
A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.
Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.
A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.
Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?
Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...
Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.
Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.
A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.
A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.
A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?
Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?
Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Sokszor nem értem.....!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Szeretek játszani, táncolva nevetni.
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrős)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrős)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
Vecsés, 2018. november 8. ? Kustra Ferenc ? íródott; Alloiostrofikus versformában
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrős)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrős)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
Vecsés, 2018. november 8. ? Kustra Ferenc ? íródott; Alloiostrofikus versformában
Szevasz, Johanna.
Szívem ifjú és Te hiányzol,
Jó lenne, ha nem lennél máshol.
Gyere, engedem a vizet a fürdőkádba,
Mily' élmény lenne a tested lemosdatása.
Johanna tudod,
Hogy mily' varázslatos a kezem?
Hogy élvezd, benne volna lelkem.
Végigszántanám a szép testedet, ha adod.
Én semmi pénzért nem hagynám ki a szép farod.
Gyere és élvezd,
A kezemet, a csók halmomat.
Nagyon elkényeztetném aljat…
Elszórakoznék testeddel, várnám nyögésed,
Agyammal, lelkemmel bezsebelném a kéjed.
Vecsés, 2019. október 26. – Kustra Ferenc – írtam; erotikus, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa.
Szívem ifjú és Te hiányzol,
Jó lenne, ha nem lennél máshol.
Gyere, engedem a vizet a fürdőkádba,
Mily' élmény lenne a tested lemosdatása.
Johanna tudod,
Hogy mily' varázslatos a kezem?
Hogy élvezd, benne volna lelkem.
Végigszántanám a szép testedet, ha adod.
Én semmi pénzért nem hagynám ki a szép farod.
Gyere és élvezd,
A kezemet, a csók halmomat.
Nagyon elkényeztetném aljat…
Elszórakoznék testeddel, várnám nyögésed,
Agyammal, lelkemmel bezsebelném a kéjed.
Vecsés, 2019. október 26. – Kustra Ferenc – írtam; erotikus, „grádics” versformában, amit én alkottam meg. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: abbaa.
