Életmeditálás, versben és apevában…

Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…

Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*

Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?

Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*

Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!

Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*

A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!

Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.

Maszkot vett fel a Télapó
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.

Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.

Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.

Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.

Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.

Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.

Meditálok…

Előttem az út… sötét alagút.
Fénynek kéne lenni ott a végén,
Legalább kicsi, mi mutatja út
Járható és kivezet a végén.

Budapest, 1997. december 14. - Kustra Ferenc József

Mikor megszülettem, nagy vár állott,
Megöregedtem, már majd' elmállott.
Nincsen már belőle, csak kőhalom,
Ahogy nincs menedék… csak fájdalom.

Komor, háborús éveket éltem meg,
Nem volt benne mese, csak élet… beteg.
Pedig váram oltalmat adhatott volna,
Ha hagyják, hogy éljek, mint a magam ura!

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
Nem lázadtam, azt hittem, ez így van jól,
Már tudom, együttműködtem, de nem jól.

Együttműködésből alávetettségem lett
És ez a mocskos élet nyakig eltemetett.
Így mindig alulról szemléltem a világot,
De ott lenn bizony nem osszák a boldogságot.

Korlátlanul együttműködni dőreség, hiba.
Más igazának alá vetni magad, balgaság.
Egyensúlyt keresni tudni kell, hogy kalyiba
Ne dőljön össze, ne legyen ez a csalfaság.

Még élek? Főm felett, ah, a sírhantom tornyosul?
Élet kérdésein merengek, filozofálok.
Élet zaját még hallom, ez látomásomul
Szolgál, ihlet, hogy még élek, s valaki vagyok?

Lelkemnek égő éhe kerget a térre,
Hogy ott tán’ hátha, friss levegőt kaphatok,
De sohasem… ott sem nézhetek az égre,
Mert így vagyok, levegőt sem igen kapok.

Kiégett lelkem, majd összerogy és vége,
De sorsom még van, életben, a mában tart.
Nekem a saját rom életem a kolonca, része,
Élettől jussot nem is kapok, csak folytonos vihart.

Még a téren sem nézhetek fel az égre
Én balga, itt sem nézek mélyen másoknak
Mert így alakult az én sorsom… a szemébe!
Nincs holnapom… megfelelek elvárásoknak.

Már tudom, nekem csak kaloda jutott,
Meg pofon és elviseltem, mint kokott.
De sorsom még van, életben a mában tart.
Bár jussot nem kapok, csak folytonos vihart.

Lelkemnek égő éhe kerget a térre…
Még a téren sem nézhetek fel az égre…

Vecsés, 2011. október 17. - Kustra Ferenc József

Ha enyém lennének a mennyek hímzett szövetei,
Arany és ezüst fénnyel megmunkálva,
A kék és a homályos és a sötét szövetek
Az éjszakából és a fényből és a félfényből,
Kiteríteném e anyagokat a lábad alá:
De nekem, ki szegény vagyok, csak álmaim vannak;
Álmaimat terítettem lábaid alá;
Lépj gyengéden, mert az álmaimon jársz. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván