Ülök a csöndben és hallgatom a szívverésem,
Néha kihagy, néha mégsem.
Vagy vadul dobol indulót?
Nem, ez csak a csönd hangja volt.

Kinn szél csapkodja az ajtót, nyikorog is rendesen,
S én egyedül idebenn ülök a kenetlen szekéren,
Döcögve haladok,
Aztán mégis-mégis, újra, meg újra felgyorsulok,

Nincs itt az idő, mégsem!

S csak hallgatom a szívverésem,
Csöndben ülök, hallgatok,
És hallgatom a szívverésem.

Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?
Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.
A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,
Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.

No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,
Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!
Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.

Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?
Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok
ritkán járnak erre már,
Békés, nyugodt a határ.

Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még
sokszor meg nem is csodálja,
Pedig az ÉLET a csodák csodája!
Sosem könnyű, s ez így szép,
Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,
Hogy a harcot bátran álljad!

Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár
Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.
Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,
Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,
És csak zengi énekét,
Hogy az élet csodaszép.

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.

Őrizz meg engem emlékedben
úgy ,mint egy kedves idegent ,
ki nem fért el már az álmaidban ,
de örült , hogy melletted lehet .

Őrizz meg engem emlékedben ,
bár most nem akarsz látni sem ,
temess el engem lelked mélyén ,
ne dobj el engem !Bármi lesz !

Őrizz meg engem mint egy képet ,
mely fiókod mélyén ott hever ,
portól lepetten ,elsárgultan ,
s nem emlékszik rá senki sem .

Őrizz meg engem ! S ha nem lesz senkid ,
megtörve ,búsan ott heversz ,
jusson eszedbe ! Valaki rád vár
kitárt karokkal , csendesen .

Hirtelen jöttél ,szenvedéllyel ,
akár a zúgó fergeteg ,
s egyetlen néma érintéssel
felkavartad a lelkemet .

Hirtelen jöttél mint a villám ,
mely kettészeli a kék eget ,
felkavarva mindent ,mit érint ,
s elraboltad a szívemet .

Hirtelen jöttél ,s úgy öleltél
vad szenvedéllyel ,hirtelen ,
megtörve minden erőmet ,
s nem tudtam védekezni sem .

Hirtelen jöttél s úgy mentél el ,
akár a nyári zivatar ,
minden ízemig felkavartál ,
s eltűntél mint a pillanat .

Hirtelen más lettem én is !
S magamban vívódom csendesen .
Maradj csak ! Ne is jöjj vissza !
Nem akarlak már látni sem .