A pszichológus egyetemi végzettségű,
Igen tanult, igen okos, vizsgázott lelkű.
Könyvből megtanulta, ami a szerint, fontos.
Kérdés, hogy tudja-e, az élet csomópontos?
E tantárgyat én is tanultam, sőt vizsgáztam,
De igazából az életben iskoláztam.
Foglalkozások révén van sok tapasztalat,
És az, mi felgyülemlett bennem, sok év alatt.
Azt nem mondhatom én, hogy pszichológus vagyok,
De van pár lehetőség, hol tenni akarok.
Én tán, úgymond amatőr pszichológus vagyok,
Elnevezésem pszichológista, mit várok.
Vecsés, 1999. január 23. ? Kustra Ferenc

Sohaj
Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.
Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.
Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.
Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.
Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!
Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.
Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.
Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.
Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.
Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!
A Nagy Háborúban
Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak
És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak?.
Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,
Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.
A gépen pilóta, maga a kapitány lett,
Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.
Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,
Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.
Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,
A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.
A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.
Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.
Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,
Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.
Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,
Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.
A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,
Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.
Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,
Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.
Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,
Most nagyon boldog, ezt vágyta, és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.
A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.
A reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak?
Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,
És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.
A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,
És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.
A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,
Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége?
A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.
A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.
Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.
Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.
A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret?
Vecsés, 2015. július 18. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?
Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.
Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?
Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?
Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!
Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.
Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...
*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!
Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.
Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.
Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.
Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?
Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.
Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?
Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!
Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??

JÉZUS IFJÚ KORA
India
India királyi hercege Ravanna,
Részt vett a zsidók egyik ünnepségén,
A bölcsességet kutatva érkezett,
Ám, Jézus szavain elálmélkodott.
Felajánlotta, hogy pártfogója lesz,
Elviszi keletre megismerkedni,
Az ő bráhminok bölcsességeivel.
Jézus elfogadta, hogy tanulhasson.
Bejárta Gangesz völgyét és Indiát,
A szent irataikból tanult sokat,
Megismerte a hinduk orvoslását,
Vének elismerésével haladt tovább.
E közben több városban is tanított,
Az emberek bűvöletben hallgatták,
Ezrek követték, Istenként imádták,
Híre messze földre is eljutott.
Egy Isten létezik, benne minden egy,
Édes lehelete okán, minden él.
Mindenütt jelen van, egyetemes Úr,
De, nem mindenki láthatja az Atyát.
Nem kíván véráldozatot Isten,
Csak annyit kér a földi emberektől,
Önfeláldozóan, együtt érzően,
És, hogy éljenek könyörületesen.
Ha ezt teszik az Úr elégedett lesz,
A fény mindenkire egyformán ragyog,
Így tanította Isten szavát Jézus.
Kis idő múlva elhagyta Indiát.
Himalája
Északnak ment, elérte Himaláját,
A Buddha papjai szélesre tárták,
Előtte a templomuknak kapuját.
Itt is bölcsektől tanult és tanított.
Tibetben ős régi írást őriztek,
És sok titkos tanításról beszéltek.
Jézus, azonban a saját szemével,
Szerette volna olvasni ezeket.
Valamennyi íráshoz, hozzá férhetett,
Papokkal sokat beszélgethetett,
Ahogy befejezte kutatásait,
Nyugatnak indult, tanított, gyógyított.
Perzsia
Hazatartva érkezett Perzsiába,
Megállt minden faluba és városba,
Mindenhol, Úr igéjét prófétálta,
Huszonnégy esztendős volt ekkor Jézus.
Eljutott Perszepolisz városába,
Három bölcs, Hor, Lun, és Mer mágusokhoz,
Akik meglátták a remény csillagát,
Ők keresték fel, újszülött Messiást.
Most is elsőként üdvözölték Jézust,
Ismét előre tudták érkezését.
Éppen nagy ünnepséget rendeztek,
Jézus pedig szólásra emelkedett.
Mindenki megtalálja Isten házát,
Méghozzá csendben, a saját lelkében,
Ha az élet súlya elviselhetetlen,
Imádkozva eljut, birodalmába.
Csak a tiszta szívűek léphetnek be,
Így az ember érzékelheti Istent.
E szent helyen láthatja az Úr gyertyáját,
Lelkében felfedezheti, láng párját.
Megláthatja a többit is, mely arra vár,
Meggyújtsák, szeretet fáklya tüzével.
Így megtalálja, bölcsesség forrását,
Szétnyíló függöny mögött, Úr trónusát.
Trónus előtt a törvények tábláit,
A táblák mellett, lévő fényes ládát.
Abban, a jövendölés varázspálcát,
Ez a kulcsa, múltnak, jelennek, jövőnek.
A láda mellett, manna, az élet kenyere,
Aki, ebből eszik nem hal meg sohasem.
Ezen fényes ládát, kerubok őrzik,
Mindenki, csak sajátját nyithatja fel.
Szavait, nagy ámulattal hallgatták,
Dicsőítették és szerették Jézust,
Bár beszédét, néha meg nem értették,
Mégis rajongtak tanításaiért.
Káldea
Jézus Perzsiában befejezte munkáját,
Ezután tovább indult, Káldeába.
Izrael népének bölcsőjében járt,
Tanított és szenvedőket gyógyított.
Beszélt életről, testvéri szeretetről,
Emberrel született képességekről,
Lélek királyságáról és békéről,
Jó szándékról, igazságról, Istenről.
Néhány nappal később tovább ment,
Jordán folyón átkelt s visszaérkezett,
Gyermeki otthonába, Názáretbe.
Mária, nagy ünnepséget rendezett.
Athén
Jézus meg szerette volna ismerni,
Hellének iskoláit, mestereit,
Sok gondolkodót adott a világnak,
Tudományban és filozófiában.
Ezért, tovább utazott Athénba,
Mesterektől, tanaikat tanulta.
Majd beszédet mondott a Szentlélekről,
Aki, kopogtat minden lélek ajtaján.
De, ő csak akkor léphet be oda,
Ha kitárják előtte ajtaját.
Ez imádkozással tisztított élet,
Az Úr pedig ezért, megáld titeket.
Egyiptom
Rövid idő után elhagyta Athént,
És megérkezett Egyiptom földjére.
Elihut és Salmét kereste fel,
Édesanyját tanították ők ketten.
Nagy volt a viszont látás öröme,
Jézus vele történteket elmesélte.
Megismerte Egyiptom titkait,
Napon túli világot, halál relytéjeit.
Keresztülment sok próbatételen,
Őszinteség, igazság, emberszeretet,
Hit, bátorság és Isteni szeretet,
Ezek csiszolják lelket és jellemet.
Isten egy emberben testesítette meg,
Bölcsességét, szeretetét és fényét,
A hajnal kapuit nyitó kulcsokat,
Aki megkapta, Jézus Krisztus.
Végezetül Jézus szólt a bölcsekhez;
?Elvállaltam a rám bízott feladatot,
Tisztában vagyok a veszélyekkel,
Amelyek, az úton rám leselkednek.?
?Tudom keserű az ital, mit meg kell innom,
De az akaratomnál, erősebb az Úr akarata.
Így elindulok, azt teszem, amit Ő parancsol,
Szavak, melyet majd mondok, Isten szavai lesznek.?
?Az a munkám, hogy elkészítsem az egyház,
Mintáját, melyet az ember is megért az idők során,
Feladatomat, hazámban kell elvégeznem,
Nem vagyok más, mint a szeretet megtestesülése.?
?Júdás háza kevésbé fogja érteni,
Mi a küldetésem ebben a világban,
Hamis vádakkal illetnek, akadályoznak,
Emberek bírája elé állítanak.?
?Elítélnek engem, megölnek kereszten,
De soha sem pusztítják el az igazságot,
Az igazság át fogja itatni a világot.
Az egyetemes egyház mindig állni fog.?
Beszéde után Jézus haza indult,
Jeruzsálembe, majd Galileába,
Názáretbe felkereste otthonát,
S indult, beteljesítse feladatát.