A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Hol a kiút?

Eltévedtem!
Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége,
A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege.
Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége,
A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje,
Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege.
Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya,
Mi fáklyaként lobog és világit; az ember sorsa.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Spontán szívvel járok, mit banális fájdalom markol,
Az önvédelem ösztöne lüktet ereimben. Tol!
Űz előre, megszállott! Nem pihenhetek tétlenül,
Megyek előre. Csodálom magam mérhetetlenül.
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Remegek a hó puszta magányos iszonyatától,
Hogy szakadjak ki, távolodjak, sorsom viszonyától?
Mikor fény nyalja fel a vaksötét éj tintafoltját,
Van-e lehetőség embernek változtatni sorsát?
Hol a kiút?

Eltévedtem!
Még ha remegek is iszonyattal, erőt merítek,
Büszkeségből, bátorságot meg semmiből kerítek.
A hajnalpír éltető fényei majd megjelennek,
Vajon addig élek-e és kerestek-e emberek?
Van-e kiút?

Vecsés, 2000. február 20. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Istenem, mond mit tettem?!
Bocsáss meg, hogy vétkeztem!
Vétkem, hogy megszülettem?

Mi ez a patazaj, lihegve fújtató ördög?
Avagy kovácsfújtatóba régen szorult hörcsög?
Én így akkor hogyan élvezzem a szférák égi zenéjét?
A sors rám küldte a lihegve fújtató, patás segédjét?

(leoninus)
Az ember azt várná, hogy a szférák zenéje tán' lenyugosztalná,
De a fehér hollónak sem kedvelt a fekete had, ott nem marad.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,
Az ördög meg rúgott egy gödröt és ez lett mára az nagy árkom...
A szépen világító szférák zenéjét, csak várom, csak várom,

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, kétszeres belső rímes)
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?
Jól látom, hogy hiába erőlködők én, nagyobb sas csapattal, ég által...
Jól látom, az én lelkem nem nyerhet kielégülést az égiek által?

Nézem az eget és az alkonyat pirosítja az arcomat,
Gondoltam, hogy jó ez hátha fokozni tudom égi harcomat!
Előttem nagyon bíboros színben lángol a kacsaúsztatónk,
Mi tükörsima és leülepedett, ez esti búcsúztatónk?

(3 soros-zárttükrös)
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba,
Akkor már nem vágyok: el nem ért, égi szférákba…
Majd, ha a nagy kaszás belép az intimszférámba.

Vecsés, 2016. május 21. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Nehogy már beijedjetek, kedves asszonyok-lányok,
Húsvét hétfő van, de nem pazarolok vizet rátok…

Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással,
Enném hozzá az ecetes tormát, friss kenyérrel, két pofával…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással.

Közben elővenném… megmutatnám… a méretes üveg pacsulimat.
Ja! És a végére kapom a reggeli utáni habos kávémat?
Legyünk túl ezeken, le akarom aratni hiányzó babérokat!

Álljatok csak nagyság szerint sorba,
Hogy pacsuli gőz se menjen kárba…
Álljatok csak nagyság szerint sorba.

Micsoda élmény lesz titeket húsvétilag meglocsolni,
Már csak röviden kortyolok kávémból, biz’ neki kell fogni!
Ja! Jut eszembe a kardinális kérdés; szabad locsolni?

2009. március 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

Élénk zöld határ,
Agg nyárfák oltalma hű.
Vadat óv, ölel.

Dús növény zsenge,
Kalászt rejt a friss hajtás.
Bőséget osztó.

Üde szél csak leng,
Távol hullámzó hő száll.
Békés ringatás!

Bogár nem pihen,
Lazán libben fény felé.
Zümmögő ima.

Árnyékban illat
Hömpölyög, időfüggő.
Csendes szieszta.

Dunatőkés, 2024. március 17. -Ostrozásky Gellért- íródott: haiku csokorban.