Zimankós gonosz tél!Elvettél tőlem
mindent mi kedves volt nekem,
dühöngő szeleddel mindent felkavartál,
s pokollá tetted életem.

Zimankós hideg tél!Ne hidd hogy győzhetsz!
Nem fog megtörni semmi sem!
Pusztító erőddel úgy is szembeszállok,
s viharként tombolva elveszem!

Most gúzsba kötve béklyóba zúztál,
rám kötve fagyos láncodat,
lelkemre jégvirágot szórtál,
szótlanra fagyasztva ajkamat!

De maradt a lelkemben szikra!
Mit oltani el nem tudsz soha!
Mely bennem izzik és parázslik,
s letépi fagyos láncodat!

Én izzó parázzsal dobom vissza
ami belőle megmarad,
letörve pusztító erődet
amíg már semmi sem marad!

Ne bánts már MÚLT, maradj veszteg,
elkövettem sok-sok hibát,
ne büntess, hisz lelkem retteg,
unom már a sok kritikát.

Ne bánts már MÚLT, engedj végre,
nem vádollak, veled éltem,
megtanultam nézni égre,
imádságra hajlik térdem.

Ne bánts már MÚLT, elengedlek,
érted mit sem tehetek már,
helye nincs a kételyeknek,
üres már a méregpohár.

Ne bánts már MÚLT, emlékezzél,
voltál igaz, jó barátom,
fogadd el, hogy ködbe vesztél,
nem lehetsz már a világom.

Ne bánts már MÚLT, én sem bántlak,
hisz voltál igaz oktatóm,
harag nélkül elbocsátlak,
Isten veled hű tanítóm.

Csalóka délibáb!Mért is hittem néked,
miért hagytam hogy elragadj?
Színes reményekkel mindent elvarázsolj,
majd sötét felhőként eltakard.

Csillagként jöttél holdvilágos éjjel
rám ragyogtatva minden fényedet,
felvidítottál,aztán messze tűntél,
s magaddal vitted szinte mindenem.

Ne kísérts többé!Ne térj vissza!
Nem ígérem hogy itt leszek!
Álmaimat már régen széjjel tépted,
s nem maradt számodra semmi sem.

Van Minden, mi lelkednek szép,
van sok Szép, mely szívedben ég.
Van Lelked, nem vagy egyedül,
tested lelkeddel egyesül.

Van Szeretet, amely éget,
van Fény, amely Téged éltet.
Van Öröm, mely könnyet fakaszt,
van Hála, mely könnyet apaszt.

Van Társ, aki EGY és IGAZ,
van Ima, léleknek vigasz.
van Csillag, mely Neked ragyog,
van Szívem, mely Érted dobog.

Van Mosolyod, mely simogat,
van Boldogság, mely dalt fakaszt.
Van Élet, mely csak a Tied,
van Istened és van Hited.

Van Minden, mi lelkednek szép,
nem is kell több, ugye elég!

Összetört bennem egy világ
Mikor megtagadtál,
Elutasítottad szavaimat
S meghátráltál.

Elfordultál,
S csak úgy elvesztél a ködben,
De arcod, hangod
Ne hidd hogy elfeledtem.

Lehetséges hogy a te elmédben,
Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,
Egy szűk sarokban ledobva,
Ott porosodok.

S majd egy ragaszkodott idő múlva,
Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,
Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...
Tisztelj meg azzal, és porolj le.