Idő 
Értékelés 
Értékelés Ismét itt ülök a sírodnál, nézem a piciny gyertyafényeket,
Bennem motoszkál: míg éltél magadra hagytunk egyszer is tégedet?
Hogy is volt nagyon régen? Felkeverem én a régi emlékeket…
Körül nézek és fényekkel elárasztott a sírkert,
Bánat itt is sokra számít, mint vért nem véd és nem ment.
Az időmnek hálója, rám van terülve, hordozom,
Én még élek és a keresztem magam is hordozom,
Amikor van lehetőségem... fényben forgolódom….
Majd lehet, hogy fénnyel írok a reménynek,
Szállj vissza hozzám, megírom a légtérnek,
Az élet ilyen, fáj, drukkolok, léleknek...
Te, meg én itt a sírodnál, hiába álmodunk,
Halál közbe szólt, ő lett a mi közös fátyolunk…
Együtt, mi már sehová… soha el nem szárnyalunk…
Elmentél, Te már bizony, igen... nagyon sok éve,
Csillag lettél, fölnézek és látom ott a fénye…
Álmaimat őrződ, de én nem tudom mi végre….
Itt ülök a padon, gyenge szellő engemet simogat,
Tudom, hogy erőlködik, de nem leli a vigaszokat.
Próbáltam én, de már biz' nem megy,
Elhordani való aranyhegy...
Nélkülem alszod az örök álmodat
Te már nem is elemzed a vágyadat.
Te az utadat odafönt járod,
Neked már ott van saját világod.
Sok-sok viaszgyertya fénye bevilágítja a sírkertet,
Az ember árva, fölöttébb röpke élte nem ad ihletet,
Hogy gránitnál felülbírálja, amikor nagyon kétkedett!
Kőre csöppen a majdnem súlytalan gyertyaviasszal,
Sok-sok, régen elzárt emlék is jő tele malaszttal.
A múlt feltüremlik, remegve jön, nagyon zajtalan
A szép emlék kivirágzik, maga a tudattalan...
Már beesteledett, lassan indulok hazamegyek.
Otthonra még egy szál sárga rózsát -virágot- viszek…
Kedves halottaim emlékére,
Kicsiny mécsest gyújtok még estére…
Vecsés, 2015. augusztus 1. - Kustra Ferenc József
Bennem motoszkál: míg éltél magadra hagytunk egyszer is tégedet?
Hogy is volt nagyon régen? Felkeverem én a régi emlékeket…
Körül nézek és fényekkel elárasztott a sírkert,
Bánat itt is sokra számít, mint vért nem véd és nem ment.
Az időmnek hálója, rám van terülve, hordozom,
Én még élek és a keresztem magam is hordozom,
Amikor van lehetőségem... fényben forgolódom….
Majd lehet, hogy fénnyel írok a reménynek,
Szállj vissza hozzám, megírom a légtérnek,
Az élet ilyen, fáj, drukkolok, léleknek...
Te, meg én itt a sírodnál, hiába álmodunk,
Halál közbe szólt, ő lett a mi közös fátyolunk…
Együtt, mi már sehová… soha el nem szárnyalunk…
Elmentél, Te már bizony, igen... nagyon sok éve,
Csillag lettél, fölnézek és látom ott a fénye…
Álmaimat őrződ, de én nem tudom mi végre….
Itt ülök a padon, gyenge szellő engemet simogat,
Tudom, hogy erőlködik, de nem leli a vigaszokat.
Próbáltam én, de már biz' nem megy,
Elhordani való aranyhegy...
Nélkülem alszod az örök álmodat
Te már nem is elemzed a vágyadat.
Te az utadat odafönt járod,
Neked már ott van saját világod.
Sok-sok viaszgyertya fénye bevilágítja a sírkertet,
Az ember árva, fölöttébb röpke élte nem ad ihletet,
Hogy gránitnál felülbírálja, amikor nagyon kétkedett!
Kőre csöppen a majdnem súlytalan gyertyaviasszal,
Sok-sok, régen elzárt emlék is jő tele malaszttal.
A múlt feltüremlik, remegve jön, nagyon zajtalan
A szép emlék kivirágzik, maga a tudattalan...
Már beesteledett, lassan indulok hazamegyek.
Otthonra még egy szál sárga rózsát -virágot- viszek…
Kedves halottaim emlékére,
Kicsiny mécsest gyújtok még estére…
Vecsés, 2015. augusztus 1. - Kustra Ferenc József
Ködfolt van előttem,
Ködfoltra ráléptem.
Köd, mind körülöttem,
Ködfoltokat nézem…
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem,
De bízok benne, hogy nem okozza vesztem…
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem,
Az én ködöm senkit nem melegít, így még engemet sem…
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem.
*
(Senrjú csokor félhaiku láncban)
Zizzen már az ősz,
Sok levél vitorlázó.
Indul a múlás…
*
Fák töve avar,
Szél meg csak danolászik.
Indul a múlás…
*
Vasfogú idő,
Kiköpte tejfogait.
Indul a múlás…
*
(Senrjon)
Szőlő sincs a leszedett,
Leszüretelt tőke-sorokban.
Múlás ilyenkor…
*
(10 szavas duó)
A Nap is rőt lenne?
Őzeknek, vaddisznóknak átmeneti kabát kellene.
A Nap rőtsége végleg maradandó,
Semmit nekik… ha jő Micimackó?
*
(15 szavas-6 sorban)
Mért akar?
Mindent
Tőlünk akar?
Őzek bundát növesszenek,
Vaddisznók meleg sárfürdőt vegyenek,
Vagy hívom… vadászt!
*
(Haiku csokor)
Mint homályfüggöny
Terjed a köd, csak körben.
Vaksi vaddisznók…
*
Őz ködtengerben
Úszva sem tudja hol van.
Nem látja hovát…
*
Kék égboltrészek.
Magas köd mezőbe tűnt.
Torlódó a köd.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nincs tovább, mert a köd az úr,
Nyálkás ködbilincs nem lazul…
Nincs tovább, mert a köd az úr.
Vecsés, 2020. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Ködfoltra ráléptem.
Köd, mind körülöttem,
Ködfoltokat nézem…
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem,
De bízok benne, hogy nem okozza vesztem…
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem,
Az én ködöm senkit nem melegít, így még engemet sem…
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem.
*
(Senrjú csokor félhaiku láncban)
Zizzen már az ősz,
Sok levél vitorlázó.
Indul a múlás…
*
Fák töve avar,
Szél meg csak danolászik.
Indul a múlás…
*
Vasfogú idő,
Kiköpte tejfogait.
Indul a múlás…
*
(Senrjon)
Szőlő sincs a leszedett,
Leszüretelt tőke-sorokban.
Múlás ilyenkor…
*
(10 szavas duó)
A Nap is rőt lenne?
Őzeknek, vaddisznóknak átmeneti kabát kellene.
A Nap rőtsége végleg maradandó,
Semmit nekik… ha jő Micimackó?
*
(15 szavas-6 sorban)
Mért akar?
Mindent
Tőlünk akar?
Őzek bundát növesszenek,
Vaddisznók meleg sárfürdőt vegyenek,
Vagy hívom… vadászt!
*
(Haiku csokor)
Mint homályfüggöny
Terjed a köd, csak körben.
Vaksi vaddisznók…
*
Őz ködtengerben
Úszva sem tudja hol van.
Nem látja hovát…
*
Kék égboltrészek.
Magas köd mezőbe tűnt.
Torlódó a köd.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nincs tovább, mert a köd az úr,
Nyálkás ködbilincs nem lazul…
Nincs tovább, mert a köd az úr.
Vecsés, 2020. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(3 soros-zárttükrös)
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal,
Fejem meg tele van jobbnál jobb gondolatokkal...
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal.
(Bokorrímes)
A pennámat én kék tintába mártom,
A golyóst meg feketével használom...
Papíron, ha percegek, ezt imádom.
nagyon is esteledik, és sejtelmes árnyak futnak a falon,
A Nap is elért útja végére... lebukik a horizonton.
Én most is írok, gyorsan kapok a kellemes, esti alkalmon.
*
(Senrjú)
Míg írok, álom
Világa vesz majd körül...
Nektek írok most.
*
(3 soros-zárttükrös)
Lüktető érzelmek,
Álmatlan éjjelek...
Lüktető érzelmek.
Mint zubogó forró-vízforrás tör ki a mélyemből...
Szűrödnek ki fényes gondolatim a sötétemből...
Papírra ugranak... maradnak a tollam hegyéből.
*
Időnek írok,
Vélem, hogy majd megmarad.
Olvasók hada...
*
Nyakamat önsajnálatom korrodált, rozsdás-vas lánca fojtja,
De segít nekem a tentás tollam hegyének vitus- tűztánca,
Ahogy tenta, a papír oldalakat sorra-rendre mázolja.
Indulnék és is a fények végtelen útján,
Haladnék óvatosan, de nem vonakodván...
Indulnék és is a fények végtelen útján.
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok,
Ezt adom példának, és isszák szavaimat a tanítványok...
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok.
Elhalkul a sok-sok hang, a csendem várában,
Én vadul kergetem a percet, magányában...
Elhalkul a sok-sok hang a csendem várában.
Vecsés, 2015. július 11. – Kustra Ferenc József
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal,
Fejem meg tele van jobbnál jobb gondolatokkal...
Kétfélével írok, pennával és töltőtollal.
(Bokorrímes)
A pennámat én kék tintába mártom,
A golyóst meg feketével használom...
Papíron, ha percegek, ezt imádom.
nagyon is esteledik, és sejtelmes árnyak futnak a falon,
A Nap is elért útja végére... lebukik a horizonton.
Én most is írok, gyorsan kapok a kellemes, esti alkalmon.
*
(Senrjú)
Míg írok, álom
Világa vesz majd körül...
Nektek írok most.
*
(3 soros-zárttükrös)
Lüktető érzelmek,
Álmatlan éjjelek...
Lüktető érzelmek.
Mint zubogó forró-vízforrás tör ki a mélyemből...
Szűrödnek ki fényes gondolatim a sötétemből...
Papírra ugranak... maradnak a tollam hegyéből.
*
Időnek írok,
Vélem, hogy majd megmarad.
Olvasók hada...
*
Nyakamat önsajnálatom korrodált, rozsdás-vas lánca fojtja,
De segít nekem a tentás tollam hegyének vitus- tűztánca,
Ahogy tenta, a papír oldalakat sorra-rendre mázolja.
Indulnék és is a fények végtelen útján,
Haladnék óvatosan, de nem vonakodván...
Indulnék és is a fények végtelen útján.
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok,
Ezt adom példának, és isszák szavaimat a tanítványok...
Ajkamon kinyílnak az újabb és újabb, kinyílt szóvirágok.
Elhalkul a sok-sok hang, a csendem várában,
Én vadul kergetem a percet, magányában...
Elhalkul a sok-sok hang a csendem várában.
Vecsés, 2015. július 11. – Kustra Ferenc József
Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!
Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.
Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.
Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.
Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.
Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.
Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!
És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?
Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!
Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!
Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.
Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.
Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.
Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.
Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.
Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!
És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?
Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!
Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
Imádkozunk, reméljük a jövőt,
Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?
Imádkozunk, reméljük a jövőt.
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,
Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,
De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,
Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,
Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.
Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?
Imádkozunk, reméljük a jövőt.
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,
Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,
De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,
Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,
Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.
Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
