A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.
Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.
Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.
Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.
Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.
Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.
Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.
Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.
Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.
Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.
Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.
Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.
Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.
Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.
Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.
Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra
A Tarna-parton sétálok egymagamban,
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.
Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.
Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.
Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.
Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.
Bolond a tanyán
rönkön ül merengve.
Csendes éjszakán
gondokat feledve.
Az ágon egy veréb gubbaszt,
alszik tán.
Csillagfényes este
egy süni botorkál.
A cigánysoron is
néptelen az utca.
Csak a Gazsi háza
van még világítva.
Beteg gyermekét
most nézte meg orvos.
Csak egy kutya vonít,
fekete a kormos.
Túl hét berken,
és túl hét akácsoron.
Vajúdik egy tehén
szalmás alomhelyén.
A tücsök ciripel,
messze száll a hangja.
Rá a tavibéka
felel kuruttyolva.
Csendes a táj végre,
éjfélt üt az óra.
Szólott a bagoly
még egy huhogóra.
Csizmáját a sötét éj
leveti és alszik.
Itt-ott egy-két falu
templomtornya látszik.
A nap felkel majd,
ha kell kakasszóra.
Új napra ébredünk,
nyári virradóra.
rönkön ül merengve.
Csendes éjszakán
gondokat feledve.
Az ágon egy veréb gubbaszt,
alszik tán.
Csillagfényes este
egy süni botorkál.
A cigánysoron is
néptelen az utca.
Csak a Gazsi háza
van még világítva.
Beteg gyermekét
most nézte meg orvos.
Csak egy kutya vonít,
fekete a kormos.
Túl hét berken,
és túl hét akácsoron.
Vajúdik egy tehén
szalmás alomhelyén.
A tücsök ciripel,
messze száll a hangja.
Rá a tavibéka
felel kuruttyolva.
Csendes a táj végre,
éjfélt üt az óra.
Szólott a bagoly
még egy huhogóra.
Csizmáját a sötét éj
leveti és alszik.
Itt-ott egy-két falu
templomtornya látszik.
A nap felkel majd,
ha kell kakasszóra.
Új napra ébredünk,
nyári virradóra.
Könyörgöm az Istennek,
Hogy a Devla engem mért ver.
Hogy az uram, az a bamba,
Fulladna meg a sok borba.
Amit keres, el is issza,
Danol neki Dankó Pista.
Széles pittye, moslék szája,
A nótáját bazseválja.
Én meg itten étlen, szomjan
Sok pulyával a putrimban.
A sok cigány meg csak bámul,
Kiszaladnék a világbul.
Hát engem az Isten megvert!
Miért hordok én ilyen terhet?
Itten hagyom a csúf majmot,
Ha hazajön, majd csak kapkod.
Szomszéd bőgős, az se rosszabb,
Még a vonója is hosszabb.
Ott egye meg a fene.
Egybekelek ővele.
Hogy a Devla engem mért ver.
Hogy az uram, az a bamba,
Fulladna meg a sok borba.
Amit keres, el is issza,
Danol neki Dankó Pista.
Széles pittye, moslék szája,
A nótáját bazseválja.
Én meg itten étlen, szomjan
Sok pulyával a putrimban.
A sok cigány meg csak bámul,
Kiszaladnék a világbul.
Hát engem az Isten megvert!
Miért hordok én ilyen terhet?
Itten hagyom a csúf majmot,
Ha hazajön, majd csak kapkod.
Szomszéd bőgős, az se rosszabb,
Még a vonója is hosszabb.
Ott egye meg a fene.
Egybekelek ővele.