De, mi az?

Lehet az ember hű, a hazához,
Lehet az ember hű, a családhoz,
Lehet az ember hű, a baráthoz.
A
Hűség
Kitartást
Jelent, személy
S feladat mellett.
*

Van hűség sokféle, amit ki is lehet mutatni,
Van hűség, amit meg adott helyen el kell titkolni.
Van
Hűség
Nyilvános,
S amit néhol
Titkolni muszáj.
*

Van-e sorrend, hogy melyik hűség a legfontosabb?
Van-e sorrend, melyiktől lesz az élet tartósabb?
Legyen az ember hű a kedves párjához
Legyen az ember hű a gondolatához.
Nincs
Sorrend.
Az fontos,
Hű legyen az
Ember magához.
*

Az ember nem feledje magát, legyen hű önmagához,
Minden szinten az elvi, gyakorlati hozzáálláshoz.
Aki hűtlen az bizony megütheti valahol a bokáját…
Aki meg magához hűtlen, az nem is szereti saját magát…
És
Ha hű
Magához,
Akkor lehet
Csak önszerető.
*

Ha, hű vagy a szerelemben, a barátságban, a hazaszeretetben,
Csak, akkor lehet tartósan boldog az élted, megelégedettségben.
Az
Lehet
Csak boldog,
Akinek a
Hűség... erénye.

Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. október 10. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe:”Megbízható kitartást”

Öntudatra ébredt a macska.
Hitte, tulajdonképp ő nyulacska.
Ugrándozott a sűrű zöld fűben.
Jót mulatott a négy nyúlcipőben.

Nevetett is rajta a gazdája.
Sosem volt ilyen furcsa macskája.
Jó, hát legyen akkor a cica nyúl.
Majd megunja, mire bealkonyul.

Estére megéhezett a cica.
Futott is gazdihoz gyorsan haza.
Ő nevetve répát dobott elé.
Nyuszinak nincs nyitva tejbüfé.

Macskánk nézett nagyot akkor szegény.
Már nem is volt olyan nagy nyúl legény.
Rá is döbbent akkor hirtelen ő arra,
hogy sokkal jobb, ha marad ő macska.

Csigalány szerelmes lett egy hím csigába.
Apja szerint a csigák legvacakabbikába.
Hisz, még háza sincs, és pőre is szegény.
Miféle rongyos egy, szegény legény.

Hiszen így szép, így szeretem.
Pőrén főképp tetszik nekem.
Bár csigafiún nem volt ház.
Megtörtént hát a csiganász.

Hát ez meg mi a csoda?
Minő férfidominancia.
Az apóst kitörte a frász.
Egy kiscsiga hátán sem volt ház.

No, de megbékélt az öreg csiga.
Hisz ott volt száz szép kis unoka.
Való igaz, hogy nem volt házuk,
de nem is dől majd soha rájuk.

Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akár milyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Fejemben nincs helye se “id”-nek se “ego”-nak
melyek vad spekuláció alapján fogantak,
mert minden alkalommal mikor van egy ötletem
egy ősrobbanás vagy egy szupernóva
lángra lobban a koponyámban.

Ezért, Sigmund bácsi, te ravasz vén róka,
Tudatom veled hogy nem vagyok rabja
a szenvedélyemnek, és nincs semmi vágyam
visszakúszni anyám méhébe.
Még kevésbé akarom apámat meggyilkolni
hogy anyámmal hálhassak.
Inkább, magamon túl nyúlok, hol igazi lényem
olyan mint egy mozdulatlan inga,
vagy egy függőón mely világosan kimutatja
a különbséget a vízszintes és a merőleges között
és emígy állok.

Bármi történik, szemem és fülem nyitva van,
és ha nem is vagyok hatvan évnél több,
magamban hordom vezércsillagomat,
de te, kedves Zigi, az ingatagokat és őrülteket
használod mércédé. Valaha is gondoltál arra
azokat tanulmányozni kik próbálják
az emberi szférát túlhaladni, vagy talán
úgy gondoltad hogy szárnyra kapnak,
és ezért elérhetetlenek részedre?

Míg te, vén szélhámos, turkálsz poros és nedves
tárgyak között egy nedves pincében,
én a házam tetején ülök és engedem magamat
elragadtatni az éjszakai csillagok által,
és vízióim vannak Buddhák és ős bölcsekről kiknek
ajkain csüngök amint egymással beszélgetnek.
Amint álmodozom, a Himalája csúcsaira kerekedek
és bennsőséges ismeretet szerzek a tiszta fehér fényről.
Te viszont le akarsz engemet rántani valamiféle
ősiszapba, melyre csak úgy tudok válaszolni hogy: Pfuj!

Árnyas terasz alatt, fon a lány.
Mi járhat fejében, az csak talány.
Most kósza szálak eggyé válnak.
Kéz, és láb ősi ritmust járnak.

Mint misztérium, olybá tűnik.
Az idő sodra tán megszűnik.
Egy varázslatos pillanatra,
visszafelé forog a rokka.

Eszébe jut egy vidám tavasz.
Mikor még fényes volt a terasz.
Kedvese járt rajta peckesen,
és rá mosolygott kedvesen.

Ma messze van tőle a párja.
Távoli harcmezöket járja.
Vitézül harcol a hazáért.
Mit meg nem adna csókjáért.