Gyökereket tépő vihar
Fújtatva prüszköli szerte szét
A fagyos esőcseppeket
És a duzzadó patak lihegve rohan
Lefelé a folyóba.

Elszántan küzd
Bókolva hajlong az erdő
A felkorbácsolt szél dühében
Haragos szilaj erő
Tiszteletet parancsol.

Mintha sínek mellett mennék
Száguldó szerelvények tonnái
zakatolva dübörögnek mellettem
Rángatva vissza húz
Szinte beleremegtem.

A süvöltő légáramlat makacsul
Kabátom markolja
És bőröm alá hideget kapar
Jeges vicsorgással
Harap a csontomba
Lépteimmel dacolva.

Dermesztő gőggel
Lélegzetem
Számtalanszor vissza nyomja
A levegőt előlem ellopva
Fölényesen vigyorgott rajtam
Miként kapkodom
Pár lopott lélegzetért.
Egy nyomorult kis életért.

Az úton
Miként küzködöm magam haza
Idővel bőszült haragja
A nap sugarainak hatása
Alatt megenyhül
S mint durcás gyerek
Ki tudja rosszat cselekedett
Lecsillapodva elszendereg.

Elázott a mai napom
Meg a kabátom
És ahogy megvillan a fény
Ismerős ablakokból
A tócsákban láthatom
Utamon
Lépteim megszaporázom.

Az otthon melege
Békét önt a szívemre.

TANQ csokorban

Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óra mutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?

Vecsés, 2015. március 25. –Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.

Aki tehetségét otthon ellen, idegen földekre pazarlá,
Méltóságra mehet, de a lelke... az soha nem lehet arannyá…
Aki tehetségét otthon ellen, idegen földekre pazarlá.

Oh, de múló a fényesség… az, minden ’balesetben’ szétoszlik,
Mély gyökeret nem hajt, véle enyész a neve is. Majd szétfoszlik…
Oh, de múló a fényesség… az, minden ’balesetben’ szétoszlik.

A haza oltárán örökön ragyog a nemes hazafiúi élet,
Mely fölszentelve magát, javára hevíti a hazafiúi létet…
A haza oltárán örökön ragyog a nemes hazafiúi élet.

A haza oltárán a nemes élet, örökkön világít, hevül,
Így szentelve magát, néki, az ő javára örök égbe lendül…
A haza oltárán a nemes élet, örökkön világít, hevül.

Aztán ha korodnak bölcsen igénylő nyelvén érdemed mégis alkonyodik,
Ne lépj hátra, de kettőztesd a maradék erődet, ne várd, hogy csontosodik…
Aztán ha korodnak, bölcset idéző nyelvén érdemed mégis alkonyodik,
Egy buzgóbb maradék, akkor áldja a hideg porodat! Bár már csontosodik…

Vecsés, 2022. október 24. – Kustra Ferenc József – íródott: Kisfaludy Károly: (1788 – 1830) azonos c. verse átirataként, az 1956 -s Forradalom és Szabadságharc emlékére…

Zümmög a rekkenő hőség
Rövidre zsugorodott árnyék
Meglapulva ásít
Függőlegesek tövében
És a közeli táj délibábja
Torkát köszörüli
Egy hűsítő imára.

Fuldokol mező-erdő-lélek.
Adatrekordot jegyeznek buzgón
Olvashatod a neten
Itt a földön ilyen is megterem.
Születőben van még
Több egyéb más
Csodás csapás
Észlelhető emberöltőn át
Eddig nem tapasztalt változás.

A Régiek megmondták
Más felé fordul a világ
De ki ad az agg károgása.
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre
Tudományos ostorral
Az evolúció tetejére.
Alkotni Mű-remekeket
Nem mint a barlangi emberek.

Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben
S közben csapból folyik el a vére
Beton kerül amputált tüdejére.
Kórt fecskendez kapzsi módon
Ostobaság tüneteivel
A büszke bölcs-ő-ember.

Szemünk előtt haldoklik
Lendületes ütemben
A megsebzett Földelem.
A nemzedék ha elalszik
Elalél-szik-es talajon
Nézhet az űr-ablakon
Tudományát a zsebébe teheti
Nem lesz
Az ki dicsérgeti.

Itt az otthon, ez a haza
Itt volt az Éden maga
Valaha.

Hová fejlődik az ember agya....

Leszáll a köd
Mint Káin füstje
Tömörödik a házak közt
S a fákról csöpögve
Koppan
Az ereszre
A nyomasztó este.

Lámpák fénye
Kúszik az égre
S lent az aszfalt
Csillogva
Elveszik a közelségbe
Mint galaxis
Sötét gyűrűjében
A csillagok.

Gondolataim is
Cammognak ködlámpák
Fényében komótosan
Mert a következő
Mondatok
Kivilágítatlan szótagok
A hömpolygő füstös
Órában.

Óvatosan haladok
A szavak közt
Szlalomozok.