Ó, te ragyogó áprilisi nap,
Ó, ti nagy, határt szabó Kárpátok!
Ó, de várjuk, hogy ránk süssön a nap,
Ó, de szeretünk, magas Kárpátok...

Szemgyönyörködtető... így a medencéből nézni,
Az ölelő Kárpátok, magas, büszke ormait...
Olyan lélekemelő a Kárpát-medencében élni,
És visszaidézni... szeretett haza évszázadait.

Vecsés, 2013. március 27. – Kustra Ferenc József

Rég volt már, de milyen régen
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.

Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.

Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.

Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.

Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.

Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.

Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.

Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.

A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.

Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.

(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)

Porzik az út
Szárad a kút
Csepereghet

Nedves az út
Telik a kút
Szomjatoltóan

Utam a sárban
Dagaszt a lábam
Zuhogóban

Ismerős ház
Homloka áz
Hazaérkeztem

Ragad a talpam
Cipőm az ajtóban
Megtisztulóban

Figyel az ablak
Üde fuvallat
Simogatóban

Homlokom láz
Már ölel a ház
Szunnyadozóban

Sötét az ablak
Csendben maradnak
Álomosztóban

A hajnali homály
Most átlátszó fátyol
Mindegy hogy merre
Vagyok most bárhol
Lámpafénnyel a pára
Csillogva táncol
Szemem még álmosan
Hunyorgatva ráncol

Megfestett bíbor
Utat tör a mába
Ásító tükrök
A házak ablakába
Az utca még néma
Száll a kémény lelke
Parázsló holt fának
Illatával telve

Egyre magasabbra
Settenkedve lépdel
Szellővel köszönt
A mai hűvös reggel
S ahogy a fény
Kitágul felettem
Mellém szegül az árnyék
Ott kullog mellettem

A hajnali homály
Felszállott az égre
Fátyol párájával
Színekbe lépve
Bőrömhöz tapad
A fuvallat sarja
Őszülő hajamat
Ujjával kócolja

Az utca szürke kövén
Koppanások hangja
Mormoló motornak
Duruzsló zaja
Egy kutya is vakkant
A kakas kukorékol
Lassan a falu is
Felébred álmából.

Megint itt van a hideg, fagyos, de és szép karácsony.
Fázik a hóban őzgida és varjúcsapat fákon.
Kint a hóban én is didergek, fázok, hóhullásban ázok,
De nagyon szép, ritka élmény, lelkembe béke beszivárog.

Jézuskának hozzánk eljönni, bízzunk, hogy van is kedve,
Együtt ünnepelhet velünk, boldogan leheveredve.
Megyek haza és megpihenek a család szeretetében,
Együtt töltjük az estét, ajándékozunk, boldog békében.

Hó a talpunk alatt, kint az udvaron, vidáman ropog,
A dér meg az ablakunkon halkan neszezve, bekopog.
Boldog így az ember, boldog a család, élmény együtt lenni.
Fák alatt sok egymásra rakott ajándék, jó lesz felvenni.

Én csak állok a díszített karácsonyfánk alatt, csak nézek,
Szólok a többieknek, nézzétek, hogy csillognak a fények!
Mindannyian erre vártunk egész évben,
S most megjött… a karácsony fénye békében.

Vecsés, 2012. december 14. – Kustra Ferenc József