Idő 
Értékelés 
Értékelés A naplemente utolsó
Sugarai közt
Zsong lélek-melegítőn
Az erdő illatos fái felől
Énekes madarak mágikus
Életvidám
Hívogató tavaszkoncertje
Belépőjegy elővétel nélkül.
Homályos pára felett
Hunyorgatva
Letekint pislákolón
Az est-hajnal csillaga
Szikraszemével,
S ha hallaná a zengő melódiát
Mámoros örömtől olvadva
A Földre lecsorogna.
A többszólamú remekmű
Ahogy az est elnehezedik
Csökkenő tempóval halkul
Végül elcsendesül
És a táj lassú szuszogással
Álomba szenderül.
Csillagos ég alatt susogva
Köszön az éjszaka
Rejtö felhők mögül
Kikacsintva
A telihold narancsos fénnyel
Titkokat rejt
Álmot dédelget
Ásító lelkek felett
Virraszt
Ahogy hosszú évezredek alatt.
Sugarai közt
Zsong lélek-melegítőn
Az erdő illatos fái felől
Énekes madarak mágikus
Életvidám
Hívogató tavaszkoncertje
Belépőjegy elővétel nélkül.
Homályos pára felett
Hunyorgatva
Letekint pislákolón
Az est-hajnal csillaga
Szikraszemével,
S ha hallaná a zengő melódiát
Mámoros örömtől olvadva
A Földre lecsorogna.
A többszólamú remekmű
Ahogy az est elnehezedik
Csökkenő tempóval halkul
Végül elcsendesül
És a táj lassú szuszogással
Álomba szenderül.
Csillagos ég alatt susogva
Köszön az éjszaka
Rejtö felhők mögül
Kikacsintva
A telihold narancsos fénnyel
Titkokat rejt
Álmot dédelget
Ásító lelkek felett
Virraszt
Ahogy hosszú évezredek alatt.
Több szólamban suhog a szél
Ahogy a fák koronái közt mesél
Bogárnak madárnak,
És minden élő paránynak.
Távolból hozza a híreket
Ahonnan ered,
S az útról,
Amint ereje gyülemlett
Azúros ég alatt surran
Simogatón vagy vad erővel.
Az életről szól szépeket.
Manapság
Ki hallgatja ezeket?
Hűsít
Perzselően forró nap alatt.
Szétszórja az érett magvakat,
Mint jó gazda a vetnivalót.
Gondnok ő a felszín felett
Ahonnan belátja az egész teret.
Épít alkot fáradatlan.
Formát rendez akaratlan,
S bár olykor
Kíméletlennek tűnik tette,
Csak mesél,
És tanít a rendre.
Meghajol előtte tisztelettel
Fa , hegy , tenger.
A lég hajtóereje teli élettel.
A mozgás alapfeltétele
Létünk elementáris része.
Ahogy a fák koronái közt mesél
Bogárnak madárnak,
És minden élő paránynak.
Távolból hozza a híreket
Ahonnan ered,
S az útról,
Amint ereje gyülemlett
Azúros ég alatt surran
Simogatón vagy vad erővel.
Az életről szól szépeket.
Manapság
Ki hallgatja ezeket?
Hűsít
Perzselően forró nap alatt.
Szétszórja az érett magvakat,
Mint jó gazda a vetnivalót.
Gondnok ő a felszín felett
Ahonnan belátja az egész teret.
Épít alkot fáradatlan.
Formát rendez akaratlan,
S bár olykor
Kíméletlennek tűnik tette,
Csak mesél,
És tanít a rendre.
Meghajol előtte tisztelettel
Fa , hegy , tenger.
A lég hajtóereje teli élettel.
A mozgás alapfeltétele
Létünk elementáris része.
Valahol - sok helyen
De leghamarabb
Forrón fortyogó fronton
Hideg pengék
Szótüskék
Dölyfösen
Döfnek inakba
És húsba
Megdermedt rettegést
Amíg kibuggyan
Kesernyés-sós nedve
Véredényekből a szemekbe
Könnyezve.
A Való sokszínű Igaza
Káosszá tornyosul
Az egyszerű lényeg képe
Nagyítón keresztül szemlélve
Torzult formát ölt
És áztatja a bánat
Az elhagyott romos hazákat
Ködös holnap küszöbén
Sikítva reszket
Az alázat
Ne-!-hagyjátok már
A Lázat
Elhatalmasodni !
Ne buzdítsátok
Az apátiás katonákat!
Ne buzdítsátok
A reményvesztett apákat!
Ne buzdítsátok
A síró anyákat!
Ne buzdítsátok
A remegő öreget!
Ne buzdítsátok
A sebzett beteget
És hagyjátok élni a gyerekeket!
Becsületbeli nyílt szó
Átlátszó pohárban
Szomjat oltandó.
Egyezségre törekedni
Dalt fakasztani
A legszebb hangszeren...
...Ha nincs kompromisszum
Értelmetlen.
És amíg ki-ki a magáét
Fújja szüntelen
Szimfónia nem lesz sohasem
Csak visítóan kínzó gyötrelem.
Süket publikumnak tán
Jó lehet a nóta
Ha csillog a díszlet
És a látszat nem csalóka.
Kinek az igaza tisztább hitű
Mikor a bonyodalom sokszínű?
.....
A közös nevező
A válasz
Ha nem ér célba
Sosem lesz Heuréka.
A tükörből
Csak az verődik vissza
Az Emberség
Milyen tiszta.
Ne Hagyjátok
Veszni az Emberkatonákat
Ne hagyjátok veszni
Az Emberpalántákat
Az Anyákat se a beteget
Ne hagyjátok veszni
Az apákat se az öreget !
Az árvákat elesetteket
Ki eteti majd meg?
Ne hagyjátok veszni
Az Egyszeri Életet!
És
Sajnos
Kár minden szóért
Felesleges tett
Mikor a szót
Süket nem hallja
A betűt vak nem látja.
Önelégült gőgös hatalom
Lesi hol s milyen az alkalom
A tereken a keretet
Profitéhség forgatja
A Kereket.
És.....
Hagyjátok veszni
Az Embereket !?
De leghamarabb
Forrón fortyogó fronton
Hideg pengék
Szótüskék
Dölyfösen
Döfnek inakba
És húsba
Megdermedt rettegést
Amíg kibuggyan
Kesernyés-sós nedve
Véredényekből a szemekbe
Könnyezve.
A Való sokszínű Igaza
Káosszá tornyosul
Az egyszerű lényeg képe
Nagyítón keresztül szemlélve
Torzult formát ölt
És áztatja a bánat
Az elhagyott romos hazákat
Ködös holnap küszöbén
Sikítva reszket
Az alázat
Ne-!-hagyjátok már
A Lázat
Elhatalmasodni !
Ne buzdítsátok
Az apátiás katonákat!
Ne buzdítsátok
A reményvesztett apákat!
Ne buzdítsátok
A síró anyákat!
Ne buzdítsátok
A remegő öreget!
Ne buzdítsátok
A sebzett beteget
És hagyjátok élni a gyerekeket!
Becsületbeli nyílt szó
Átlátszó pohárban
Szomjat oltandó.
Egyezségre törekedni
Dalt fakasztani
A legszebb hangszeren...
...Ha nincs kompromisszum
Értelmetlen.
És amíg ki-ki a magáét
Fújja szüntelen
Szimfónia nem lesz sohasem
Csak visítóan kínzó gyötrelem.
Süket publikumnak tán
Jó lehet a nóta
Ha csillog a díszlet
És a látszat nem csalóka.
Kinek az igaza tisztább hitű
Mikor a bonyodalom sokszínű?
.....
A közös nevező
A válasz
Ha nem ér célba
Sosem lesz Heuréka.
A tükörből
Csak az verődik vissza
Az Emberség
Milyen tiszta.
Ne Hagyjátok
Veszni az Emberkatonákat
Ne hagyjátok veszni
Az Emberpalántákat
Az Anyákat se a beteget
Ne hagyjátok veszni
Az apákat se az öreget !
Az árvákat elesetteket
Ki eteti majd meg?
Ne hagyjátok veszni
Az Egyszeri Életet!
És
Sajnos
Kár minden szóért
Felesleges tett
Mikor a szót
Süket nem hallja
A betűt vak nem látja.
Önelégült gőgös hatalom
Lesi hol s milyen az alkalom
A tereken a keretet
Profitéhség forgatja
A Kereket.
És.....
Hagyjátok veszni
Az Embereket !?
Fehér avar lesz a hópelyhekből szőtt terítő,
Én, majd, ha járok a puha hó selymen,
Lépésem zajtalan, puha, nesztelen.
Hópehelyből az avaron lesz fehér terítő.
Apró dombokat, torlaszokat épít szellő,
Hallgasd a végtelen, nem semmi üzenetét,
Milliónyi lélek várja, minden betűjét.
Fentről meg csak zúdul le a sötét hófelhő…
Kerti asztalunkon, hófehér a terítő,
Éjjel van, már fehér dunna borítja kertet,
A kemény hidegben látni a leheletet.
Fehér a föld, a rét, a csalitos, az erdő.
A tél jeges lehelete most a kertész,
Feltámad a szél, de ezt el nem fújja,
Házunk fala a hótorlaszt felfogja.
Nyáron erre gondolva, legott megáll ész.
Lassan úgy érzem, megállt a fehér idő,
Csillagok messze a felhők fölött ragyognak,
Lehet, erőlködnek, de minket nem láthatnak.
Talán, lesz még tavasz és jön a langy szellő…
Vecsés, 2013. január 13. – Kustra Ferenc József - Landi Krisztián „Havazás” c. verse ihletésével.
Én, majd, ha járok a puha hó selymen,
Lépésem zajtalan, puha, nesztelen.
Hópehelyből az avaron lesz fehér terítő.
Apró dombokat, torlaszokat épít szellő,
Hallgasd a végtelen, nem semmi üzenetét,
Milliónyi lélek várja, minden betűjét.
Fentről meg csak zúdul le a sötét hófelhő…
Kerti asztalunkon, hófehér a terítő,
Éjjel van, már fehér dunna borítja kertet,
A kemény hidegben látni a leheletet.
Fehér a föld, a rét, a csalitos, az erdő.
A tél jeges lehelete most a kertész,
Feltámad a szél, de ezt el nem fújja,
Házunk fala a hótorlaszt felfogja.
Nyáron erre gondolva, legott megáll ész.
Lassan úgy érzem, megállt a fehér idő,
Csillagok messze a felhők fölött ragyognak,
Lehet, erőlködnek, de minket nem láthatnak.
Talán, lesz még tavasz és jön a langy szellő…
Vecsés, 2013. január 13. – Kustra Ferenc József - Landi Krisztián „Havazás” c. verse ihletésével.
A torpedós orvlövész - a II. Világháborúban, az Atlanti óceáni, tengeralattjáró háborúban…
A konvojtól lemaradókra, halál bőszen leselkedett,
Ki lemaradt, azoknál a hangulat nem volt emelkedett…
A szürke, néma és rozsdafoltos hajótest,
Csendesen állt a víz felszínén, mint aki rest.
A periszkóp kiálló fémoszlopáról
És a fedélzeti biztonsági láncról,
A közeledő hajó motorjai zakatolása ütemére,
Csöpögött a víz folyamatosan, a búvárhajó fedélzetére!
Lent a torpedóvetőnél némán álltak, néztek emberek,
Ez volt az utolsó torpedójuk, amit most betöltöttek…
Hidrofon-kezelő figyelt, fejhallgatóval a fején megadta
Hogy halálraítélt kereskedelmi hajónak mi az adata,
Hogy a torpedó, kilövés után, el, hol és mikor találhatja…
A becsült sebesség, becsült távolság is megvolt,
A háta mögött álló ember a kapitány volt...
A kapott válaszokra, egyenként bólogatott.
A parancsnok felmászott az acél létrán a támadó fülkébe,
Ott a helyiség megélénkült, elmúlt az emberek feszültsége.
Volt, kinek viccelésre támadt kedve hevesen, mint, menedéke...
Az U-boot hídján, négy őr távcsővel pásztázta ködöt,
És semmit nem láttak, de a szabályszegés föl sem ötlött!
Csak a hullámok miatt fedélzetről felcsapódó és becsorgó víz hangját
Lehetett hallani és érezni hajó, süllyedő, emelkedő ritmusát…
A kapitány odaért közéjük, csak nézett, de nem szólt, nem hallatta hangját.
Mind az öten, egyszerre hallották meg hajóról, karácsony énekét,
És tudták, a hajón angolok ünnepelték a karácsony estéjét…
A kapitány felemelte a különleges Zeiss távcsövét, de semmit nem látott,
Bámult ködbe... a hajót akarta látni, vágyni szerette volna a valóságot!
Fogta a csőbeszélőt és halkan egy parancsot morgott bele,
Elektromos motorokkal indultak el, a hullámos csendbe…
A Walwis Bay nem kapott semmilyen elő jelet vagy figyelmeztetést,
Egy pillanat alatt fordult át a fedélzete, élte rettenetét…
Ünneplő gyereket bontogatták a karácsonyi ajándékokat,
És aki élt, átélte halálos pusztulást meghozott rémálmokat.
A kabinpadló is megemelkedett és fel is szakadt,
Mint egy felhasított gyomor, ami a kardtól kiszakadt…
A hajó megbillent és imbolyogni is kezdett,
Mint a bizonytalan, aki a ködben eltévedt…
Bal oldali motor kiszakadt masszív, szétzúzott talapzatáról,
És kiszakította a hajó oldalát, mintha... lenne papírból.
A rémült rádiós tudta mi lett, a beállt sötétben asztalába kapaszkodott,
Hallotta a kinti pánikot, adásra tette rádiót, morzejeleket adott.
Tengeralattjáró! Tengeralattjárók megtámadtak! Közben, több imát mormogott!
Többször leadta a hívójelet, de senki nem válaszolt,
A konvoj ötven mérföldre már régen el is távolodott…
Megpróbált egy közeli New-foulandi állomást is hívni ízibe…
De a hajó süllyedt, az antennavezeték már belelógott a vízbe…
Vecsés, 2016. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével.
A konvojtól lemaradókra, halál bőszen leselkedett,
Ki lemaradt, azoknál a hangulat nem volt emelkedett…
A szürke, néma és rozsdafoltos hajótest,
Csendesen állt a víz felszínén, mint aki rest.
A periszkóp kiálló fémoszlopáról
És a fedélzeti biztonsági láncról,
A közeledő hajó motorjai zakatolása ütemére,
Csöpögött a víz folyamatosan, a búvárhajó fedélzetére!
Lent a torpedóvetőnél némán álltak, néztek emberek,
Ez volt az utolsó torpedójuk, amit most betöltöttek…
Hidrofon-kezelő figyelt, fejhallgatóval a fején megadta
Hogy halálraítélt kereskedelmi hajónak mi az adata,
Hogy a torpedó, kilövés után, el, hol és mikor találhatja…
A becsült sebesség, becsült távolság is megvolt,
A háta mögött álló ember a kapitány volt...
A kapott válaszokra, egyenként bólogatott.
A parancsnok felmászott az acél létrán a támadó fülkébe,
Ott a helyiség megélénkült, elmúlt az emberek feszültsége.
Volt, kinek viccelésre támadt kedve hevesen, mint, menedéke...
Az U-boot hídján, négy őr távcsővel pásztázta ködöt,
És semmit nem láttak, de a szabályszegés föl sem ötlött!
Csak a hullámok miatt fedélzetről felcsapódó és becsorgó víz hangját
Lehetett hallani és érezni hajó, süllyedő, emelkedő ritmusát…
A kapitány odaért közéjük, csak nézett, de nem szólt, nem hallatta hangját.
Mind az öten, egyszerre hallották meg hajóról, karácsony énekét,
És tudták, a hajón angolok ünnepelték a karácsony estéjét…
A kapitány felemelte a különleges Zeiss távcsövét, de semmit nem látott,
Bámult ködbe... a hajót akarta látni, vágyni szerette volna a valóságot!
Fogta a csőbeszélőt és halkan egy parancsot morgott bele,
Elektromos motorokkal indultak el, a hullámos csendbe…
A Walwis Bay nem kapott semmilyen elő jelet vagy figyelmeztetést,
Egy pillanat alatt fordult át a fedélzete, élte rettenetét…
Ünneplő gyereket bontogatták a karácsonyi ajándékokat,
És aki élt, átélte halálos pusztulást meghozott rémálmokat.
A kabinpadló is megemelkedett és fel is szakadt,
Mint egy felhasított gyomor, ami a kardtól kiszakadt…
A hajó megbillent és imbolyogni is kezdett,
Mint a bizonytalan, aki a ködben eltévedt…
Bal oldali motor kiszakadt masszív, szétzúzott talapzatáról,
És kiszakította a hajó oldalát, mintha... lenne papírból.
A rémült rádiós tudta mi lett, a beállt sötétben asztalába kapaszkodott,
Hallotta a kinti pánikot, adásra tette rádiót, morzejeleket adott.
Tengeralattjáró! Tengeralattjárók megtámadtak! Közben, több imát mormogott!
Többször leadta a hívójelet, de senki nem válaszolt,
A konvoj ötven mérföldre már régen el is távolodott…
Megpróbált egy közeli New-foulandi állomást is hívni ízibe…
De a hajó süllyedt, az antennavezeték már belelógott a vízbe…
Vecsés, 2016. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével.
