Idő 
Értékelés 
Értékelés Mese-mese mátka…
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Ugató éjjel
Sötét, hangok közt csak csend.
Fülel az ösztön!
Rekedt ugatás,
Erdő rejtekén titok.
Borzongató hang!
Óvatlan a vad.
Hibája hörgő-véges!
Szerencsés róka!
Vissza ugatás...
Hív, áldozat-bárány van.
Alomnak étel!
Gyászos lepelben
Hallgatag az éj, oson.
Róka-üreg víg.
Dunatőkés, 2024. március 10.
Sötét, hangok közt csak csend.
Fülel az ösztön!
Rekedt ugatás,
Erdő rejtekén titok.
Borzongató hang!
Óvatlan a vad.
Hibája hörgő-véges!
Szerencsés róka!
Vissza ugatás...
Hív, áldozat-bárány van.
Alomnak étel!
Gyászos lepelben
Hallgatag az éj, oson.
Róka-üreg víg.
Dunatőkés, 2024. március 10.
(Bokorrímes)
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!
A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.
Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!
A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.
Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…
Az orosz fronton harcoltak…
Orszjannyikova orvos százados a szolgálatban megsebesült.
Nappal, teherautón indult egy egészségügyi zászlóaljtól,
Ő elől a sofőr mellett ült, hátul meg nyolc sebesült feküdt
És egy szanitéc ült, aki felügyelt, az útra odakerült.
A teherautó kereke leengedett, pótkereke nem volt,
Így sofőr nekiállt szerelni, megjavítani, gumit ragasztott!
Egy sebesült hadnagy jobban volt, a teherkocsi hátsó szélén ült,
A többiek a ponyva alatt voltak, volt ki feküdt, volt ki felült.
Tánya állt, nézte, kereket a sofőr és a szanitéc, hogy szereli
De elunta és leült a nyitott ajtónál a gépkocsi hágcsóra.
Forróság volt, az ajtónak támaszkodott... meleg átment a vállába.
A sofőr a hátsó kerék mellett hevert, csavarkulccsal a kezében,
Szembe az erdőből németek jöttek elő, puskával és serényen.
Tánya a háta mögé nyúlt, készültségi, német géppisztolyt kikapta,
De, ott valamiért ülve maradt, németeket szemből megsorozta.
Az egyik, már egészen közelre odaszaladt, gránátot dobott a kocsi felé,
De a sorozat lekaszálta, a gránát meg odagurult a hátsó kerék élé.
Hangos robbanás hallatszott a teherautó alól,
Az meg is emelkedett, Tányát ledobta a hágcsóról.
Ahogy felkelt a földről, nagyon kába volt, nem tudta, hogy hol is van,
Aztán lehajolt, felvette a géppisztoly… érezte fájdalma van.
Fájt a feje, az arca de, a nagy fájdalom a hátában van.
A közelben három német feküdt, mind sok vért eregetett,
A sofőr is még ott feküdt, a feje körül vér terjengett…
Épp' jött arra egy Studabaker, mindenki kórházba került,
Tányáról kiderült a gránátból, szilánk hátába merült.
A szilánk alulról fölfelé átütötte a hágcsót,
Majd hátul, a tüdő és a vese közé becsapódott.
Sebesülése, csak éppen középsúlyosnak minősült,
Így mehetett műteni… a kórházból, hamar kikerült.
Vecsés, 2016. március 7. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Orszjannyikova orvos százados a szolgálatban megsebesült.
Nappal, teherautón indult egy egészségügyi zászlóaljtól,
Ő elől a sofőr mellett ült, hátul meg nyolc sebesült feküdt
És egy szanitéc ült, aki felügyelt, az útra odakerült.
A teherautó kereke leengedett, pótkereke nem volt,
Így sofőr nekiállt szerelni, megjavítani, gumit ragasztott!
Egy sebesült hadnagy jobban volt, a teherkocsi hátsó szélén ült,
A többiek a ponyva alatt voltak, volt ki feküdt, volt ki felült.
Tánya állt, nézte, kereket a sofőr és a szanitéc, hogy szereli
De elunta és leült a nyitott ajtónál a gépkocsi hágcsóra.
Forróság volt, az ajtónak támaszkodott... meleg átment a vállába.
A sofőr a hátsó kerék mellett hevert, csavarkulccsal a kezében,
Szembe az erdőből németek jöttek elő, puskával és serényen.
Tánya a háta mögé nyúlt, készültségi, német géppisztolyt kikapta,
De, ott valamiért ülve maradt, németeket szemből megsorozta.
Az egyik, már egészen közelre odaszaladt, gránátot dobott a kocsi felé,
De a sorozat lekaszálta, a gránát meg odagurult a hátsó kerék élé.
Hangos robbanás hallatszott a teherautó alól,
Az meg is emelkedett, Tányát ledobta a hágcsóról.
Ahogy felkelt a földről, nagyon kába volt, nem tudta, hogy hol is van,
Aztán lehajolt, felvette a géppisztoly… érezte fájdalma van.
Fájt a feje, az arca de, a nagy fájdalom a hátában van.
A közelben három német feküdt, mind sok vért eregetett,
A sofőr is még ott feküdt, a feje körül vér terjengett…
Épp' jött arra egy Studabaker, mindenki kórházba került,
Tányáról kiderült a gránátból, szilánk hátába merült.
A szilánk alulról fölfelé átütötte a hágcsót,
Majd hátul, a tüdő és a vese közé becsapódott.
Sebesülése, csak éppen középsúlyosnak minősült,
Így mehetett műteni… a kórházból, hamar kikerült.
Vecsés, 2016. március 7. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Az orosz fronton harcoltak…
Kirpicsnyikov tábornok, telefonon jelezte,
Hogy a két felderítő csoportja már elérte
A Druty partját és ez az átkelés lesz a léte.
Az egyik rádiójelzést adott,
Aztán végleg csend lett, elhallgatott.
Később, semmi életjelt sem adott.
A másik megerősítette, hogy a Drutynak túlpartjára ért,
Ott egyesül a partizánokkal, másik egység, oda nem ért.
Ennek okát, most találgatják, de még nem lehet tudni miért.
Annak a csoportnak az összes negyven tagja közül,
Amelyik bejelentkezett, de többet nem szólt végül,
Három óra múlva fele feküdt, sebesüléstül.
Sebesültek is ott feküdtek, a kis zsebkendőnyi térségben,
Nem védve a német aknatűztől, alacsony bokrok tövében.
Többen voltak, aki másodszor sérültek, a védtelenségben.
A veszteségek folyvást csak nőttek, a németek tüze nem gyengül,
Katonák tudták, reggel támadás, helyzetük ellehetetlenül.
Várták volna a segítséget és bíztak benne, hihetetlenül.
A zászlóalj rádiót, mit egy híradós hadnagy kezelt,
Egy akna telibe találta... halott hadnagy nem felelt.
A zászlóaljban ezt nem tudták, ott a hangulat... jegelt.
Egy törzsőrmester, másik rádióval a hadnagyot felváltotta,
Immár egy óra múlva… eszméletlenül feküdt, nem átallotta…
A soros parancsnok, Nyikulin őrmester lett és ő beváltotta...
Már az ő vezetése alatt verték vissza a közvetlen támadást,
Mi a folyó felől jött, szüneteltetve a nagyon sűrű aknázást…
Az utolsó azonban telibe találta az állványos géppuskást.
Három golyószóróval tüzeltek rájuk a németek,
Géppisztolyaik fényére lőttek mert, azok tűzfészkek…
Vecsés, 2016. március 1. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
Kirpicsnyikov tábornok, telefonon jelezte,
Hogy a két felderítő csoportja már elérte
A Druty partját és ez az átkelés lesz a léte.
Az egyik rádiójelzést adott,
Aztán végleg csend lett, elhallgatott.
Később, semmi életjelt sem adott.
A másik megerősítette, hogy a Drutynak túlpartjára ért,
Ott egyesül a partizánokkal, másik egység, oda nem ért.
Ennek okát, most találgatják, de még nem lehet tudni miért.
Annak a csoportnak az összes negyven tagja közül,
Amelyik bejelentkezett, de többet nem szólt végül,
Három óra múlva fele feküdt, sebesüléstül.
Sebesültek is ott feküdtek, a kis zsebkendőnyi térségben,
Nem védve a német aknatűztől, alacsony bokrok tövében.
Többen voltak, aki másodszor sérültek, a védtelenségben.
A veszteségek folyvást csak nőttek, a németek tüze nem gyengül,
Katonák tudták, reggel támadás, helyzetük ellehetetlenül.
Várták volna a segítséget és bíztak benne, hihetetlenül.
A zászlóalj rádiót, mit egy híradós hadnagy kezelt,
Egy akna telibe találta... halott hadnagy nem felelt.
A zászlóaljban ezt nem tudták, ott a hangulat... jegelt.
Egy törzsőrmester, másik rádióval a hadnagyot felváltotta,
Immár egy óra múlva… eszméletlenül feküdt, nem átallotta…
A soros parancsnok, Nyikulin őrmester lett és ő beváltotta...
Már az ő vezetése alatt verték vissza a közvetlen támadást,
Mi a folyó felől jött, szüneteltetve a nagyon sűrű aknázást…
Az utolsó azonban telibe találta az állványos géppuskást.
Három golyószóróval tüzeltek rájuk a németek,
Géppisztolyaik fényére lőttek mert, azok tűzfészkek…
Vecsés, 2016. március 1. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…
