Idő 
Értékelés 
Értékelés Minő dőre dolog, derűre jön ború,
Végleg megy el a kedvünk és jön reá bú.
Tizenhat huszonöt, mindjárt üt az óra,
Már biz' nem lesz Calypso, holnap virradóra.
Most beszélget B.Tóth még egyszer Jakubcsekkel
És együtt sztoriznak, a szép emlékekkel.
A Laci előkotort mindenkit, régit,
Hogy mondja el utólag, ha van sérelmit.
Nem talált olyan kollégát, ki szólt volna,
Rosszat, kellemetlent, és most utószóra.
Hallgatók is csak révednek vakvilágba,
Nem értik, ki lökte Calypsot, a poklába.
Két hete írta újság, megszűnik adónk,
Pedig ez egy nagycsalád, az összetartónk.
Sok betelefonáló hangja elcsuklott,
Hallottam, szpíker meg, hang nélkül zokogott.
Fantasztikus volt, nagycsaládi, emberi,
Ez már hit volt, modern vallás és világi.
A Calypso hajó, ma, tizennyolc harminckor
Végleg kiköt, többé nem fut ki… semmikor.
Meleg volt, emberi, családias… tényleg!
Tizenkét és fél év után ennyi… végleg?
Kinek állt érdekében ezt megszüntetni?
Nem tudom, de tudat, nem hagy már nyugodni.
Nap közben ez volt a totál élvezetem,
Ha bajom volt vagy baj ért, a pihenésem.
Nem lesz több játék vagy érdekes interjú,
Majd egyedül leszek, mint karón a varjú.
Hat éve egyszer beszéltem a Dombival,
Meséltem, hogy jártam az újfunlandival.
Utána meg beszéltem a testbeszédről,
Mint kommunikációs lehetőségről.
B.Tóth most is jó-pofizik, talán helyesen,
De hallom hangján, búcsúzik, véglegesen.
Előjön, megelevenedik a régmúlt,
Ma este fél hétkor lesz... a Calypso régmúlt.
Jók voltatok fiuk, lányok, és Calypsosok,
És Ti hallgatók, családom is voltatok.
Családom! Hátha jobbra fordul a sorsunk,
Hátha lesz egyszer új Calypso… bizakodjunk!
Vecsés, 2001. november 30. - Kustra Ferenc József
Végleg megy el a kedvünk és jön reá bú.
Tizenhat huszonöt, mindjárt üt az óra,
Már biz' nem lesz Calypso, holnap virradóra.
Most beszélget B.Tóth még egyszer Jakubcsekkel
És együtt sztoriznak, a szép emlékekkel.
A Laci előkotort mindenkit, régit,
Hogy mondja el utólag, ha van sérelmit.
Nem talált olyan kollégát, ki szólt volna,
Rosszat, kellemetlent, és most utószóra.
Hallgatók is csak révednek vakvilágba,
Nem értik, ki lökte Calypsot, a poklába.
Két hete írta újság, megszűnik adónk,
Pedig ez egy nagycsalád, az összetartónk.
Sok betelefonáló hangja elcsuklott,
Hallottam, szpíker meg, hang nélkül zokogott.
Fantasztikus volt, nagycsaládi, emberi,
Ez már hit volt, modern vallás és világi.
A Calypso hajó, ma, tizennyolc harminckor
Végleg kiköt, többé nem fut ki… semmikor.
Meleg volt, emberi, családias… tényleg!
Tizenkét és fél év után ennyi… végleg?
Kinek állt érdekében ezt megszüntetni?
Nem tudom, de tudat, nem hagy már nyugodni.
Nap közben ez volt a totál élvezetem,
Ha bajom volt vagy baj ért, a pihenésem.
Nem lesz több játék vagy érdekes interjú,
Majd egyedül leszek, mint karón a varjú.
Hat éve egyszer beszéltem a Dombival,
Meséltem, hogy jártam az újfunlandival.
Utána meg beszéltem a testbeszédről,
Mint kommunikációs lehetőségről.
B.Tóth most is jó-pofizik, talán helyesen,
De hallom hangján, búcsúzik, véglegesen.
Előjön, megelevenedik a régmúlt,
Ma este fél hétkor lesz... a Calypso régmúlt.
Jók voltatok fiuk, lányok, és Calypsosok,
És Ti hallgatók, családom is voltatok.
Családom! Hátha jobbra fordul a sorsunk,
Hátha lesz egyszer új Calypso… bizakodjunk!
Vecsés, 2001. november 30. - Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia… az atomháborúra készülődő légközben. (És igaz!)
(leoninus duó)
Van, amikor csak száguld az óra… van meg, mikor a ketyegés, ember elringatója…
Toronyóra ütése messze hallatszik, otthon a gongórára, ember jól elalszik…
Hallgatnám elemes órám ketyegését, de csak süket csend hallatszik… a mindenségét.
Már tudom, vágy a ketyegés mondandója, s ha van szerelem, akkor annak ringatója.
A mutatókkal harcban állok, de azok csak haladnak és meg végül biztos elmállok.
Van olyan, hogy életrosta, de az meg nem cselekszik mindent, mit megkíván a haza…
Ha temetőbe megyek, ketyegő órával, lidércek menekülnek tünés sorsával…
Manapság meg úgy néz ki a Föld lassan, de lesz egy földi emlék, mert múlás harsan.
Bolondos világ vágyak generálója, de szólhat az emberiség agressziója.
A szélvihar is elkopik, a sok levél lehullt, mi lesz, ha nem lesz ki elmondja… volt múlt.
*
((senrjú csokor félhaiku-lánc formátumban)
Érdek számító,
Nincsen már szerető tó…
Az óra ketyeg.
Öncél… gondolat
Vezérli a múltat is.
Az óra ketyeg.
Gondolat torzult!
Ezer év: vér, veríték.
Az óra ketyeg.
Emberi szándék
Már nem jó, mert kiveszett!
Az óra ketyeg.
Mutató körbe
Lohol, ész nincs is benne…
Az óra ketyeg.
Idő, semmit nem
Intéz, perc nem érdekli!
Az óra ketyeg.
*
(tíz szavasok csokor)
Tárgyi tudástól nem zavart politikusok,
Hideg közönytől vezérelt könyörtelen politikusok.
Büszkeség és szépség már kikopott,
Emberi lét ilyeneket csak lelohasztott.
Ketyegve rohan az óra, idő az elmúlója,
Becsavarodok, múlás: oka!
Az élet, csak egy sunnyogó alkalom?
Ez akadályozza, legyen hajnalom?
Készüljek: óta ketyeg, Földön elmúlás lesz,
Idióta-körtánc már kimúlás lesz?
Gyorsak a percek, a jövök ismeretlen,
Lélek érez? Reggel: kikeletlen?
*
(senrjon csokor félhaiku-lánc formátumban)
Az idő nem is érzi?
Atomrobbanás, mennyi idő?
A perc csak ketyeg?
Itt már szerelmes szerep
Nincs, szemben feszül a bősz erő…
A perc csak ketyeg?
A percet közöny hajtja?
Robbanáskor közöny hallatszik?
A perc csak ketyeg?
Van még időnk jóleső?
Tudjuk majd hull mérgezett eső.
A perc csak ketyeg?
Az élet, most csak kacag,
Szem még csodálkozik, még mit lát?
A perc csak ketyeg?
Teremtő kódok ura!
Hibás kódok… büszkeség, majd fáj!
A perc csak ketyeg?
Gazdagság, majd veszendő…
Ember, tudat, élet veszendő!
A perc csak ketyeg?
*
(HIQ)
Pusztítás
Végtelen, csak jő!
Elveszés.
Az atom
Tán, maga végzet?
Elveszés.
Az idő
Bolond, röhögő…
Elveszés.
A végzet
Majd tombol, dühöng
Elveszés.
Óra még ketyeg,
Minket még mi vár?
Elveszés.
Még jellem
Tiszta végharcban?
Elveszés.
Végharcban még tán' föllelhető kis erény,
De a robbanásban nem erőt adja fény.
Óra marad-e míg méri ketyegve az időt,
Vagy csak idő, ami nézi a sok-sok elmenőt?
Lehet valaki erényes, az sem menekülhet...
Ha az óra is pusztult, azért idő ketyeghet?
(Leoninus)
Ha az idők visszafelé is járnak, talán most nem mondanák... eszeveszetten várlak?
Vecsés, 2024. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, a világ, az emberiség jelen -élő- atomháborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van, mert egy őrült megnyomhatja a gombot… Ők meg vannak páran!
(leoninus duó)
Van, amikor csak száguld az óra… van meg, mikor a ketyegés, ember elringatója…
Toronyóra ütése messze hallatszik, otthon a gongórára, ember jól elalszik…
Hallgatnám elemes órám ketyegését, de csak süket csend hallatszik… a mindenségét.
Már tudom, vágy a ketyegés mondandója, s ha van szerelem, akkor annak ringatója.
A mutatókkal harcban állok, de azok csak haladnak és meg végül biztos elmállok.
Van olyan, hogy életrosta, de az meg nem cselekszik mindent, mit megkíván a haza…
Ha temetőbe megyek, ketyegő órával, lidércek menekülnek tünés sorsával…
Manapság meg úgy néz ki a Föld lassan, de lesz egy földi emlék, mert múlás harsan.
Bolondos világ vágyak generálója, de szólhat az emberiség agressziója.
A szélvihar is elkopik, a sok levél lehullt, mi lesz, ha nem lesz ki elmondja… volt múlt.
*
((senrjú csokor félhaiku-lánc formátumban)
Érdek számító,
Nincsen már szerető tó…
Az óra ketyeg.
Öncél… gondolat
Vezérli a múltat is.
Az óra ketyeg.
Gondolat torzult!
Ezer év: vér, veríték.
Az óra ketyeg.
Emberi szándék
Már nem jó, mert kiveszett!
Az óra ketyeg.
Mutató körbe
Lohol, ész nincs is benne…
Az óra ketyeg.
Idő, semmit nem
Intéz, perc nem érdekli!
Az óra ketyeg.
*
(tíz szavasok csokor)
Tárgyi tudástól nem zavart politikusok,
Hideg közönytől vezérelt könyörtelen politikusok.
Büszkeség és szépség már kikopott,
Emberi lét ilyeneket csak lelohasztott.
Ketyegve rohan az óra, idő az elmúlója,
Becsavarodok, múlás: oka!
Az élet, csak egy sunnyogó alkalom?
Ez akadályozza, legyen hajnalom?
Készüljek: óta ketyeg, Földön elmúlás lesz,
Idióta-körtánc már kimúlás lesz?
Gyorsak a percek, a jövök ismeretlen,
Lélek érez? Reggel: kikeletlen?
*
(senrjon csokor félhaiku-lánc formátumban)
Az idő nem is érzi?
Atomrobbanás, mennyi idő?
A perc csak ketyeg?
Itt már szerelmes szerep
Nincs, szemben feszül a bősz erő…
A perc csak ketyeg?
A percet közöny hajtja?
Robbanáskor közöny hallatszik?
A perc csak ketyeg?
Van még időnk jóleső?
Tudjuk majd hull mérgezett eső.
A perc csak ketyeg?
Az élet, most csak kacag,
Szem még csodálkozik, még mit lát?
A perc csak ketyeg?
Teremtő kódok ura!
Hibás kódok… büszkeség, majd fáj!
A perc csak ketyeg?
Gazdagság, majd veszendő…
Ember, tudat, élet veszendő!
A perc csak ketyeg?
*
(HIQ)
Pusztítás
Végtelen, csak jő!
Elveszés.
Az atom
Tán, maga végzet?
Elveszés.
Az idő
Bolond, röhögő…
Elveszés.
A végzet
Majd tombol, dühöng
Elveszés.
Óra még ketyeg,
Minket még mi vár?
Elveszés.
Még jellem
Tiszta végharcban?
Elveszés.
Végharcban még tán' föllelhető kis erény,
De a robbanásban nem erőt adja fény.
Óra marad-e míg méri ketyegve az időt,
Vagy csak idő, ami nézi a sok-sok elmenőt?
Lehet valaki erényes, az sem menekülhet...
Ha az óra is pusztult, azért idő ketyeghet?
(Leoninus)
Ha az idők visszafelé is járnak, talán most nem mondanák... eszeveszetten várlak?
Vecsés, 2024. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, a világ, az emberiség jelen -élő- atomháborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van, mert egy őrült megnyomhatja a gombot… Ők meg vannak páran!
Levetette már az élet a ragyogását?
Mindenhol hallom; butítottak csoszogását…
Ki segít már nekünk, ilyen tán’ már nincs sehol…
Mi magunk vagyunk azok, segítsünk már ímhol!
Csak Isten, Haza, Család, amiben bízhatunk,
Hit, Remény, Szeretet, a jövőnk, a mentsvárunk.
Most fogjunk össze, egyesüljünk a reményben,
Most fogjuk meg egymás kezét, hitben, reményben.
Vecsés, 2009. augusztus 31. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Mindenhol hallom; butítottak csoszogását…
Ki segít már nekünk, ilyen tán’ már nincs sehol…
Mi magunk vagyunk azok, segítsünk már ímhol!
Csak Isten, Haza, Család, amiben bízhatunk,
Hit, Remény, Szeretet, a jövőnk, a mentsvárunk.
Most fogjunk össze, egyesüljünk a reményben,
Most fogjuk meg egymás kezét, hitben, reményben.
Vecsés, 2009. augusztus 31. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Felhő szűri Hold
Sugarát tó tükrébe,
Lábát lógatja.
Hullám villan szemembe,
Emléket hoz szívembe.
Tó vizében ég
Szívem lángja...csepp emlék,
Szél szárít könnyet.
Vérünkben az őseink,
Lelkemben emlékeink.
Kapocs nem szakadt,
Közös élmény megmaradt.
Összekovácsolt.
Ifjúság szép emléke,
Kísér hozzád mennyekbe.
Unokatestvér,
És legjobb barát voltál.
Feledhetetlen.
Hiányod szívembe mar,
Bánat nem illan hamar.
Itt ülünk ketten...
Hisz veled beszélgettem.
Mécsesem úszik.
Láng, emlék ring tó tükrén,
Ide jártunk...te meg én.
Csendes az este,
Hold fürdik tó vizében.
Csobban a fénye.
Égbe száll sok gondolat,
Úr hallja csak hangodat!
Dunatőkés, 2024. május 21.
Sugarát tó tükrébe,
Lábát lógatja.
Hullám villan szemembe,
Emléket hoz szívembe.
Tó vizében ég
Szívem lángja...csepp emlék,
Szél szárít könnyet.
Vérünkben az őseink,
Lelkemben emlékeink.
Kapocs nem szakadt,
Közös élmény megmaradt.
Összekovácsolt.
Ifjúság szép emléke,
Kísér hozzád mennyekbe.
Unokatestvér,
És legjobb barát voltál.
Feledhetetlen.
Hiányod szívembe mar,
Bánat nem illan hamar.
Itt ülünk ketten...
Hisz veled beszélgettem.
Mécsesem úszik.
Láng, emlék ring tó tükrén,
Ide jártunk...te meg én.
Csendes az este,
Hold fürdik tó vizében.
Csobban a fénye.
Égbe száll sok gondolat,
Úr hallja csak hangodat!
Dunatőkés, 2024. május 21.
Életkérdésekről, versben és apevában
Molyrágta már ez az élet,
Molyirtótól büdössé lett.
A régi télikabátom is már moly járatokkal telt,
Hallom, most is buliznak… az életem meg eltelt…
Kopott rongyos lét,
Nem épp nagy tét.
Élni még?
Csakis
Kín.
Itt
A vég.
Miért bújsz?
Állj ki elé!
Úgyis rád talál.
*
Én nem voltam és nem vagyok egy szekrényben,
Ha, akarhattam, kint lehettem a tűző napfényben…
így visszanézve, akkor miért volt életem idétlen?
Fényt
Épphogy
Maroknyit
Kaptam sorstól,
Leégtem. Miért?
Kiket szerettem,
Ők elmentek.
Maradtam.
Vétek
Ez?
Vecsés, 2017. szeptember 30. – Szabadka, 2017. október 17.– Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.
Molyrágta már ez az élet,
Molyirtótól büdössé lett.
A régi télikabátom is már moly járatokkal telt,
Hallom, most is buliznak… az életem meg eltelt…
Kopott rongyos lét,
Nem épp nagy tét.
Élni még?
Csakis
Kín.
Itt
A vég.
Miért bújsz?
Állj ki elé!
Úgyis rád talál.
*
Én nem voltam és nem vagyok egy szekrényben,
Ha, akarhattam, kint lehettem a tűző napfényben…
így visszanézve, akkor miért volt életem idétlen?
Fényt
Épphogy
Maroknyit
Kaptam sorstól,
Leégtem. Miért?
Kiket szerettem,
Ők elmentek.
Maradtam.
Vétek
Ez?
Vecsés, 2017. szeptember 30. – Szabadka, 2017. október 17.– Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.
