A felhők mögül nem látok semmit,
hisz eltakarják az arcodat,
a zúgó szélben nem hallok semmit,
hisz messzire fújja a hangodat.

A téli fagyban nem érzek semmit,
hisz már mindenem megfagyott,
sápadt arcom hiába simítod
a zúgó szélben rég megfagyott.

Jöjj közel!Olvaszd fel végre
ami bennem már megfagyott,
átfonva tested melegével,
amíg azt érzed,olvadok.

Eltűntél!Hol vagy?Merre jársz most?
Rég nem láttam az arcodat.
Már csak a ködös,sűrű éjben
hallom még néha a hangodat.

Hiányzol !Vajon merre jársz most?
Eszedbe jutok néha még?
Jut e még számomra egy jó szó?
Egyetlen forró ölelés?

Akarlak !,De nem foglak keresni!
Nem alázkodom meg senkinek!
Megtört szívem száz sebből vérzik,
már nem tudod összetörni sem.

Úgy várlak,mint a tűz a szikrát,
melytől sziszegve lángra kap,
De ha te nem jössz,nem foglak keresni!
Eltűnök mint a zivatar.

Esőben ,szélben ,napsütésben
mindig csak téged vártalak,
de a lehulló sűrű ködtől
nem láthattam az arcodat.

Esőben ,szélben,sűrű ködben
letörve ,némán ballagok,
mint száraz ág,mit rég letörtek
s ott hever már az avaron.

Esőben ,szélben,zúgó szélben
most is csak téged vártalak.
Hiába! Nem látok semmit!
Köd takarja az arcodat.

Hiába hívlak nem is hallod,
a szél elsöpri hangomat,
de ha keresnél megtalálsz még,
hisz szívem félig már ott maradt.

Mint halk morajt a zúgó szélben
úgy hallom néha a hangodat,
mint árnyékot a sűrű hóesésben,
úgy látom néha az arcodat.

Mint puszta fák,mit zúzmarák takarnak
úgy érzem magam most nélküled,
mint hópelyhek,mik hulldogálnak némán,
olyan vagyok most én is nélküled.

Mint lágy tavasz,úgy hiányzol nékem!
De köd takarja tőlem arcodat,
mint jégcsapok,mik olvadoznak éppen,
úgy lepi el könny az arcomat.

Mint fák a fényt,úgy akarlak én is,
hogy felolvaszd jégbe zárt szívem,
jössz-e már?Hisz kiderült az ég is!
Ha nem jössz,tavasz sem lesz már nélküled.

Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.

Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.

Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.