Idő 
Értékelés 
Értékelés Temetőben mindenhol látható a múlt sötét árnya,
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.
Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?
Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…
Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…
Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…
Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…
Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…
Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…
Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.
Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…
Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.
Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?
Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…
Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…
Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…
Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…
Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…
Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…
Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.
Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…
Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József
A nagyszülők álma
Mikor betoppan az unoka
A szempár ragyogása
Mint világítótorony
A háborgó tengerparton
Vagy telihold varázsa
Egy behavazott hegycsúcson
Szikra melyből izzó láng lobban
S a fagyos szív szelídebben dobban
Örömmosoly mely ragályos
Hogy ne legyen az öreg magányos
Mikor betoppan az unoka
A szempár ragyogása
Mint világítótorony
A háborgó tengerparton
Vagy telihold varázsa
Egy behavazott hegycsúcson
Szikra melyből izzó láng lobban
S a fagyos szív szelídebben dobban
Örömmosoly mely ragályos
Hogy ne legyen az öreg magányos
A nagy vonat most
Rossz irányba halad
Mi csodás volt régen
Mind mögöttünk marad
Csak el ne fogyjon még
Alóla a sín
Ki ott lesz a peronon
Szívében zokogva sír
Nem tudni
Hogy megy vagy tolat
Melyik irányba
Zötyöghet a vonat
És odakintről
Nincs mi hívogat
Mert
A gaz -
tett zöldellő határt
sivárrá ölelő
Végtelen parlaggá
Néhol lakatlanná
Ide szól a jegyünk nekünk
Egyszer úgyis megérkezünk.
A végállomás köd-fátyolos peronján
Mindannyian majd leszállunk
S addigra megértjük
Talán
Mire volt jó az utunk.
Rossz irányba halad
Mi csodás volt régen
Mind mögöttünk marad
Csak el ne fogyjon még
Alóla a sín
Ki ott lesz a peronon
Szívében zokogva sír
Nem tudni
Hogy megy vagy tolat
Melyik irányba
Zötyöghet a vonat
És odakintről
Nincs mi hívogat
Mert
A gaz -
tett zöldellő határt
sivárrá ölelő
Végtelen parlaggá
Néhol lakatlanná
Ide szól a jegyünk nekünk
Egyszer úgyis megérkezünk.
A végállomás köd-fátyolos peronján
Mindannyian majd leszállunk
S addigra megértjük
Talán
Mire volt jó az utunk.
Én szeretem a hazámat…
Ott fogok végig élni, ahol nekem tenni kell,
Vegye mindenki tudomásra, én nem megyek el!
Messzi földekről is a régi időkben, ős őseim korában,
Egyszerűbb volt az, az élet, de segített az emberek sorsában…
*
(Septolet duó)
Beszélek magyarul,
Élek magyarul,
Halálom majd magyarul!
Hazugok,
Árulók…
Megbüntet majd magyarok Istene,
Mindene!
*
Magyar vagyok, szeretem…
Hazát is szeretem…
Itt lélegzem!
Csak létezzem,
élvezzem.
Nem vétek,
Tévedek?
*
(Senrjon duó)
Bántanak itt ezerek,
Dőlhetnek bár, magas hegyek rám…
Én itthon vagyok!
Nem népmese… maradok,
Én is egy vagyok magyarok közt!
Én magyar vagyok!
*
(15 szavas-6 sorban)
Föld anyám!
Úgy
Szeretlek Hazám!
Magyarok közt idegenek
Itthon le pökhetnek,
Szállnak belőlem hazafias énekek…
*
(Anaforás senrjú)
Hazám el ne vessz!
Hazám itt vagyok veled!
Hazám: egy vagyunk…
Vecsés, 2019. október 23. – íródott: 1956 történelmi emlékére… [Én átéltem… Apám disszidálni akart, de addig zokogtam, amig maradt!] Alloiostrofikus versformában.
Ott fogok végig élni, ahol nekem tenni kell,
Vegye mindenki tudomásra, én nem megyek el!
Messzi földekről is a régi időkben, ős őseim korában,
Egyszerűbb volt az, az élet, de segített az emberek sorsában…
*
(Septolet duó)
Beszélek magyarul,
Élek magyarul,
Halálom majd magyarul!
Hazugok,
Árulók…
Megbüntet majd magyarok Istene,
Mindene!
*
Magyar vagyok, szeretem…
Hazát is szeretem…
Itt lélegzem!
Csak létezzem,
élvezzem.
Nem vétek,
Tévedek?
*
(Senrjon duó)
Bántanak itt ezerek,
Dőlhetnek bár, magas hegyek rám…
Én itthon vagyok!
Nem népmese… maradok,
Én is egy vagyok magyarok közt!
Én magyar vagyok!
*
(15 szavas-6 sorban)
Föld anyám!
Úgy
Szeretlek Hazám!
Magyarok közt idegenek
Itthon le pökhetnek,
Szállnak belőlem hazafias énekek…
*
(Anaforás senrjú)
Hazám el ne vessz!
Hazám itt vagyok veled!
Hazám: egy vagyunk…
Vecsés, 2019. október 23. – íródott: 1956 történelmi emlékére… [Én átéltem… Apám disszidálni akart, de addig zokogtam, amig maradt!] Alloiostrofikus versformában.
Van egy közeli-szomszéd háborút, és fölütötte a fejét a -majdnem élő- világháborús világhely-zet…
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Bőszen bombáznak.
Emberélet még adott?
Gőgös pojácák!
Emberhalál, még
Csak föl sem rémlik nekik!
Gőgös pojácák!
*
(gőg: leírása)
1/.
Elbizakodott önhittség; mások megvetésében megnyilatkozó erős önteltség.
Elbizakodott önhittség; más bántó lenézésében mutatkozó erős önteltség.
Saját, eltúlzott kiválósága feltételezése, minthogy ő egy különlegesség…
Valójában szánalomra méltó alak, aki gőgöt mutat,
Lenéző gőg nem is igaz-kiváló tulajdonságot mutat…
2/.
Önérzet, büszkeség; ez maga az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A gőggel, ha az ember eredményei támasztják alá… nincsen bajság.
Költő büszke gőgje is -lehet- megjelenik verseiben.
Olvasó meg átérezheti olvasói szeretetben…
*
(anaforás, bokorrímes, kétszeres belsőrímes)
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek…
*
(anaforás leoninus)
Egy fekete kos, maga a bársony bőrű vasököl, ő úr és nem kérdezi mi köll…
Egy fekete kos, maga a gödröcskés vasököl, ő az úr és legott üt is, ha köll…
Ez fekete kos teste, amit pénz tölt ki, nem üres, de az agya, lelke ah, üres.
*
Zúgva és bőgve
Nyilatkoznak tarackok.
Gőgös pojácák.
*
Nyugdíjasokat
Is már, elviszik frontra.
Gőgös pojácák.
*
(anaforás leoninus, tizenkétszeres belsőrímes, önrímes)
Veszett kosoknak még kell a háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok döntnökök, még háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok csak ilyenek! Háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
*
(leoninus duó)
Emberek! Társadalmi szintű divat, a férfi és nő átformálása! Legyen divat!
Manapság! Menő a fekete kosok önteltsége, önimádata, szellem tiprása.
Halló fiúk! Közben a sorozatvetők vehemensek, hogy hullnak katonaemberek...
Halló lányok! Közben robbannak kazettás -betiltott- bombák, kipusztulnak a családfák.
Manapság! Ijesztő fekete kosok nézete, míg pénzdúsak... háború éledése.
Rémisztő! Közeleg, frontra viszik az orvosnőket is, meg persze gyógyszerésznőket is…
*
Fekete kosok
Találták ki háborút!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Gyártják a fegyvereket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Bezsebelik pénzeket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok!
Sok százezer a halott!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Mér’ csak a fegyvergyártás?
Gőgös pojácák.
Micsoda embert és jóérzést megsemmisülésbe tipró,
A csak folyvást gazdagodó kosok uralma… nagy népírtó!
Nem ismernek sem embert, sem istent, ördög… ők maguk!
Nem akarnak semmit, csak minél jobban gazdagodjunk…
Vecsés, 2023. október 5. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és élő háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Bőszen bombáznak.
Emberélet még adott?
Gőgös pojácák!
Emberhalál, még
Csak föl sem rémlik nekik!
Gőgös pojácák!
*
(gőg: leírása)
1/.
Elbizakodott önhittség; mások megvetésében megnyilatkozó erős önteltség.
Elbizakodott önhittség; más bántó lenézésében mutatkozó erős önteltség.
Saját, eltúlzott kiválósága feltételezése, minthogy ő egy különlegesség…
Valójában szánalomra méltó alak, aki gőgöt mutat,
Lenéző gőg nem is igaz-kiváló tulajdonságot mutat…
2/.
Önérzet, büszkeség; ez maga az önmagunkba vetett hit, bizonyosság.
A gőggel, ha az ember eredményei támasztják alá… nincsen bajság.
Költő büszke gőgje is -lehet- megjelenik verseiben.
Olvasó meg átérezheti olvasói szeretetben…
*
(anaforás, bokorrímes, kétszeres belsőrímes)
Fogadok, hogy kosoknak műmájer a mosolyuk,
Fogadok, hogy nekik megengedi a vagyonuk…
Fogadok, hogy a gazdag fekete kosok, nagyon-túlzón szívtelenek,
Fogadok, hogy ezek a kosok -háború mutatja- lélektelenek…
*
(anaforás leoninus)
Egy fekete kos, maga a bársony bőrű vasököl, ő úr és nem kérdezi mi köll…
Egy fekete kos, maga a gödröcskés vasököl, ő az úr és legott üt is, ha köll…
Ez fekete kos teste, amit pénz tölt ki, nem üres, de az agya, lelke ah, üres.
*
Zúgva és bőgve
Nyilatkoznak tarackok.
Gőgös pojácák.
*
Nyugdíjasokat
Is már, elviszik frontra.
Gőgös pojácák.
*
(anaforás leoninus, tizenkétszeres belsőrímes, önrímes)
Veszett kosoknak még kell a háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok döntnökök, még háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
Veszett kosok csak ilyenek! Háborús pénz, ez a kérdés? Vagy éppen ez nem kérdés?
*
(leoninus duó)
Emberek! Társadalmi szintű divat, a férfi és nő átformálása! Legyen divat!
Manapság! Menő a fekete kosok önteltsége, önimádata, szellem tiprása.
Halló fiúk! Közben a sorozatvetők vehemensek, hogy hullnak katonaemberek...
Halló lányok! Közben robbannak kazettás -betiltott- bombák, kipusztulnak a családfák.
Manapság! Ijesztő fekete kosok nézete, míg pénzdúsak... háború éledése.
Rémisztő! Közeleg, frontra viszik az orvosnőket is, meg persze gyógyszerésznőket is…
*
Fekete kosok
Találták ki háborút!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Gyártják a fegyvereket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Bezsebelik pénzeket!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok!
Sok százezer a halott!
Gőgös pojácák.
Fekete kosok
Mér’ csak a fegyvergyártás?
Gőgös pojácák.
Micsoda embert és jóérzést megsemmisülésbe tipró,
A csak folyvást gazdagodó kosok uralma… nagy népírtó!
Nem ismernek sem embert, sem istent, ördög… ők maguk!
Nem akarnak semmit, csak minél jobban gazdagodjunk…
Vecsés, 2023. október 5. – Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és élő háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!
