Emlékszel mikor gyermekek voltunk,
s együtt játszottunk minden délután?
Zsenge tengeriből babát készítettünk.
s ócska rongyokból varrtunk rá ruhát.

Emlékszel mikor mezítláb futkostunk,
fölkavarva a keskeny út porát?
Mályva levélből nyakláncot kötöttünk,
s szalmából fontál nekem koronát.

Emlékszel mikor eperfára másztunk,
s együtt varrosgattuk elszakadt ruhám?
Istenem,milyen boldogok is voltunk!
Az volt a legszebb emlékem talán.

Vajon hol vagy most,merre vitt a sorsod?
Eszedbe jutok még néha-néha tán?
Kívánom, legyél most is olyan boldog,
mint azon a nyáron,oly sok délután!

Van olyan anya ki nem várja gyermekét,
bár tudja hogy nem jöhet haza?
Van olyan anya ki nem félti gyermekét,
s ki nem aggódik miatta soha?

Van olyan anya ki rosszat akar annak,
kinek szívéből adott egy darabot?
Van olyan anya ki nem adná néki
szájától akár az utolsó falatot?

Van olyan anya ki elfordulna tőle
mikor a legnagyobb szüksége van reá?
Van olyan anya ki ne tudná szeretni
akkor is,ha olykor hibázott talán?

S van olyan ,kinek ne fájna a szíve
ha látja,gyermeke boldogtalan?
Bár nem mutatja,lelke mélyén érzi,
s titokban szíve majd megszakad.

Anyának lenni égi áldás!
Anyának lenni szent dolog,
akkor is ,ha nem ragyog mindig
reá vetítve csillagod.

Anyának lenni égi áldás,
ha nincs is rá szükséged talán,
hisz mily öröm az is már néki,
ha boldognak lát más oldalán.

Anyának lenni égi áldás!
Míg ő van,gyermek vagy talán.
ha senki máshoz nem fordulhatsz,
ő akkor is meghallgat talán.

Anyának lenni égi áldás!
a legszebb a földön talán,
az ő szíve csak érted dobban,
bárhol vagy,bármerre jársz!

Anyának lenni égi áldás!
Ne hagyd hát magára soha!
Hisz lelkéből csak reád sugárzik
minden szava,és minden mosolya!

Egy fénykép, miről tekintesz vissza rám.
Egy ütött, kopott, sárga papír,
mit az emlékezés elém dobott.
Egy régi titok fiókom alján,
óvlak, mint anya gyermekét a karján.

Egy mosoly, egy kávéfolt,
egy folt mely szomjúságot olt.
Épp szád alsó peremén,
nem itattuk fel még frissen, az elején!

Egy ócska lap vagy csupán,
meredsz rám pajkosan, bután.
Szemed fényárban úszik,
s egy ujj nyomata karodra kúszik.

Csak egy pillanat, katt,
mégis örökre megmaradt.

Egy anyának nincs más a földön,
mi gyermekénél fontosabb talán,
egy anya gyermeke szemében látja
a zöldülő rétet,a nap sugarát.

Egy anya a gyermekben érzi
a tavaszi szellő lágy sóhaját,
miatta él,és miatta vérzik
miatta szárnyal felhőkön át.

Egy anyát nem lehet legyőzni!
Erős,és sok mindent kiáll!
S bár lehet,belülről vérzik,
de erőt is ebből gyűjt talán.

Egy anya mindenre képes!
S ha kell,százszor is kiáll!
Nem engedi hogy porba zúzzák,
és csak azért is vissza vág!