Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.

Gyere velem kedves, kihűlt már a nap
Éjsötét az erdő, ne tévessz utat
Egyedül élek, én téged vártalak
Hozz magaddal lámpást, ne tévessz utat.

Züllött, rongy életem csendességbe hull
Dalos szívem lassan semmivé fakul
Csend jöjjön és álom romlást lát e szem
Kísérj el az úton és maradj velem.

A múló pillanat magához ölel,
Mint gyermekét az anyja ha harcba küldi el
Nincs már esély hinni, időm porlik el
Csókold meg az arcom, sírj együtt velem.

Betegségek ellen szerelmünk égjen
Karod ölelése oly könnyű nékem
Halált messze űző édes gyötrelem
Élni fogok újra csak te légy nekem.

Véres csúf szívemre tedd rá kezedet
Bánatom elmúljon lássad szememet
Élet pokla fut fényed megremeg
Halálomig kérlek ó maradj velem.

Úgy formáld magad,
mint szobrász a fát,
hulljon le rólad
mi felesleges.,
faragj a lelkednek
bársony ruhát,
mit szívvel érezni
már érdemes.

Szerszámod ima,
s összekulcsolt kéz,
velük sebeket
sohasem ejthetsz,,
s ha Isten egy napon
szemedbe néz,
szívedbe örök
Égi Fényt rejthetsz.

Ő glóriát rajzol
fejed fölé,
arcodon érzed
a tekintetét,
és akit teremtett
most meglelé,
meglátja benned
Édes Gyermekét.

Búcsúztatjuk az év végét,
Az Úr 2000-ik évét.
Talán a sors vétkes ebben,
Évről évre kevesebben.

Én is bennt járok már mélyen
Az életem erdejében.
Az út végét nem kutatom,
Meddig érek? Nem tudhatom.

Életerdő, gyermekévek,
Nyírfácskák közt mendegélek.
Akácerdő, fehér álom
Lengi körül ifjúságom.

Jegenyék közt könnyű menni,
Egyenes út, nem fáj semmi.
Szomorúfűz utam állta,
Sűrű könnyem hullott rája.

Most már, tölgyek közé érek.
El-el fogynak az ösvények.
Sötét erdő,.. reccsenő ág,
Itt ott tisztás, pár vadvirág.

Életemnek rengetegje,
Mégis szép volt az út benne.
Akár fénybe, akár sárba,
Elhozott egy új világba,
A harmadik évezredbe.

Egy gyermek a legnagyobb áldás a földön,
mely boldoggá teszi egész életünk,
az egyetlen ,amit gyermekünknek kérünk
az, hogy őnekik meglegyen mindenük.

A gyermekünkért mindent odaadnánk
hogy megmentsük őket, bármi is legyen,
s a legnagyobb fájdalom talán a földön,
mikor egy szülő semmit sem tehet.

Istenem ! Merre vagy ? Miért nézted végig
keserves kínját ,szenvedéseit?
Mit vétett az az ártatlan gyermek?
Mért nem voltál képes megsegíteni?

Mért vetted el őt? Hisz olyan ártatlan volt!
Sugárzó szépség,tiszta és nemes!
Mért nem szólítottál helyette magadhoz
olyat ,akit tán senki sem keres !