Áldott legyen az ünnep a földön,
s legyen mindenhol friss kenyér,
áldott legyen az Úr, ki leküldte
hozzánk egyszülött gyermekét.
Áldott legyen ki az éhezőknek
akár egy szelet kenyeret ad,
ki ebben a züllött, gonosz világban
mindenekfölött ember maradt.
Áldott legyen az otthon, hol élünk,
s érezzük jobban melegét,
maradjon mindig, minden időkben
meghitt, kellemes menedék.
Hol halkul a szó, és csitul a lélek,
s szinte már csak a csend beszél,
hűvös nyugalmát hintve széjjel,
melytől édes a pihenés.
Legyen a szó most csöndes, csitító,
s meghittebb minden ölelés,
had érezzük, az ünnepek fényét
mely meleg sugarát szórja szét.
Maradjon belőle minden napra,
s olyan legyen az ébredés,
mintha mindennap ünnep lenne,
hiszen az élet oly nehéz.
s legyen mindenhol friss kenyér,
áldott legyen az Úr, ki leküldte
hozzánk egyszülött gyermekét.
Áldott legyen ki az éhezőknek
akár egy szelet kenyeret ad,
ki ebben a züllött, gonosz világban
mindenekfölött ember maradt.
Áldott legyen az otthon, hol élünk,
s érezzük jobban melegét,
maradjon mindig, minden időkben
meghitt, kellemes menedék.
Hol halkul a szó, és csitul a lélek,
s szinte már csak a csend beszél,
hűvös nyugalmát hintve széjjel,
melytől édes a pihenés.
Legyen a szó most csöndes, csitító,
s meghittebb minden ölelés,
had érezzük, az ünnepek fényét
mely meleg sugarát szórja szét.
Maradjon belőle minden napra,
s olyan legyen az ébredés,
mintha mindennap ünnep lenne,
hiszen az élet oly nehéz.
Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -már majdnem- világháborús világhelyzet…
Fekete kosok! Bűn és erény között mi különbség? Tudom, szerintetek semmiség…
Fekete kosok! Emberírtó népség vagytok, ha tudnátok, tán’ kútba ugranátok…
Nektek kell a háború, mert az aztán a nagy üzlet… ez generálja, hogy bűz is lett!
Nektek kell a háború, mert elvennétek az orosz földet, nem keveset, csak mindet.
Nektek kell a háború, már manapság nincsen gyarmatotok, így bármit elragadtok.
Nektek kell a háború, de tudjátok-e, hogy több mint... fél millió meghalt katona?
Nektek kell a háború, de tujátok, sok hadi árvák folyton csak az aput várják?
Nektek kell a háború, kiszámoltam gépen, hogy gyerekek… vannak kétszer ennyien?
Nektek kell a háború, de vajh' az özvegyek száma? Ő mit mond az árvának máma?
Nektek kell a háború, de özvegy egy-szülőnek termett? Hogy nevel gyermekből embert?
A migránsokat meg haza akarjátok küldeni? Eme tettetek, háborús bűn és emberiség elleni…
A migránsokat ti nevelitek család-ellenségé, haza már nem mennek… halálba nem mennek
Fekete kosok! Több nyugati ország atomost akar, ha túléli fejet vakar?
Fekete kosok! Nem vagytok emberek, csak pénzéhes népség… fronton halnak emberek!
Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről, meg a másik háborúról… Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!
Fekete kosok! Bűn és erény között mi különbség? Tudom, szerintetek semmiség…
Fekete kosok! Emberírtó népség vagytok, ha tudnátok, tán’ kútba ugranátok…
Nektek kell a háború, mert az aztán a nagy üzlet… ez generálja, hogy bűz is lett!
Nektek kell a háború, mert elvennétek az orosz földet, nem keveset, csak mindet.
Nektek kell a háború, már manapság nincsen gyarmatotok, így bármit elragadtok.
Nektek kell a háború, de tudjátok-e, hogy több mint... fél millió meghalt katona?
Nektek kell a háború, de tujátok, sok hadi árvák folyton csak az aput várják?
Nektek kell a háború, kiszámoltam gépen, hogy gyerekek… vannak kétszer ennyien?
Nektek kell a háború, de vajh' az özvegyek száma? Ő mit mond az árvának máma?
Nektek kell a háború, de özvegy egy-szülőnek termett? Hogy nevel gyermekből embert?
A migránsokat meg haza akarjátok küldeni? Eme tettetek, háborús bűn és emberiség elleni…
A migránsokat ti nevelitek család-ellenségé, haza már nem mennek… halálba nem mennek
Fekete kosok! Több nyugati ország atomost akar, ha túléli fejet vakar?
Fekete kosok! Nem vagytok emberek, csak pénzéhes népség… fronton halnak emberek!
Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről, meg a másik háborúról… Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!
Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.
Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.
Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.
Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.
Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.
Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.
Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.
Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.
Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…
Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként.
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.
Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.
Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.
Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.
Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.
Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.
Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.
Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.
Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…
Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként.
Ajánlom e verset: Anci- Aninak…
Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.
Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.
Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.
Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.
Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.
Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.
Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!
Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.
Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.
Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.
Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!
Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.
A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?
Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…
Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.
A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.
A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.
Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.
Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…
Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…
Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…
Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.
Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.
Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.
Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.
Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.
Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.
Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!
Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.
Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.
Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.
Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!
Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.
A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?
Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…
Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.
A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.
A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.
Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.
Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…
Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…
Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…
Láttam már szebb napokat,
Madarakat táncolni a nyári szélben,
Gyerekeket játszani a napsütésben,
Örülve, kacagva, derűbe borulva.
A nyári napfény, mint mennyi sugár,
Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól,
Gyermeknek lenni isteni kiváltság,
Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.
Lelkem virága ám hamar elhalt, hol
Remények, álmok, csodák,
Mint délibábok tűntek el hirtelen,
S helyüket üres terek pótolták.
Mára lettem, aki lettem,
S vagyok, aki vagyok:
Maga a múló valóság,
A megismételhetetlen semmiség.
2013.
Madarakat táncolni a nyári szélben,
Gyerekeket játszani a napsütésben,
Örülve, kacagva, derűbe borulva.
A nyári napfény, mint mennyi sugár,
Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól,
Gyermeknek lenni isteni kiváltság,
Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.
Lelkem virága ám hamar elhalt, hol
Remények, álmok, csodák,
Mint délibábok tűntek el hirtelen,
S helyüket üres terek pótolták.
Mára lettem, aki lettem,
S vagyok, aki vagyok:
Maga a múló valóság,
A megismételhetetlen semmiség.
2013.